Napindító
Zuhogj hát, könny, ömölj, föltarthatatlan — De soha ki ne oltsd a tüzet itt benn! Fájdalom őrjöng, egyre szilajabban, élet és halál csatázik a szívben. Írt lelhet a test, hűteni e nagy kínt; de a lélekben erő, akarat nincs; nem érti: Őnélküle hogyan éljen? Az Ő képét ismétli, százszor, újra. Marad a kép, majd szétszakad […]
Úgy látszik, csak te változtatsz vadállattá. Te magad kezdted az egészet, te szégyentelen rosszaság. Nem én voltam az, aki egykor Ringsendnél először fogdosni kezdett. Te voltál, aki először becsúsztattad a kezed a nadrágomba […]. Te ejtetted ki az első obszcén szót is ajkadon […] Megelégelve, hogy alul feküdjél, vadul letépted kombinéd, és lovagló ülésben rámugrottál […]
Amit őrültségemről írsz, nem talál el; egyáltalán nem tetszelgem semmiféle őrültség színében, sőt józanabbnak hiszem magam, mint bármikor. Igaz, hogy a nyilvánosságról lemondtam, nem vagyok író többé abban az értelemben, ahogy nálunk ezt a szót használják; de ez a szakítás nem az őrültségé, hanem a belátásé. (Németh László: Levele Fülep Lajosnak. Budapest, 1939. január […]
Én ebben a versben kicsi akarok lenni, szellemváros a szándékok világtérképén. Akkor héjaként bejelölhetsz engem: a célpontot mutató, mozgó x jelet. (Rita Dove: Ars poetica [részlet], ford.: Orbán Ottó, Holmi, 1990/6. 615.o.)
Jó volt Petőfi, de ez a jósága is az a jóság, amelyet csak a halál után lehet nyugodtan dicsőíteni. (Ady Endre: Petőfi nem alkuszik [részlet])
A fennhéjázó urak és tragikus dámák társaságában ő csak epizodista lehet. Mégis rávetül az ellenállhatatlan pillantás fénye, a társadalmi állások szakadéka fölött a dissoluto Grande felé nyújtja a kezét, és túlságosan is félénk lenne, ha nem követné azonnal a kastélyába: hisz nincs oly messze innen. De mivel az opera buffa műfaja megtiltja, hogy egy ártatlan […]
Az érzés, ami felgyülemlett bennem, az akkori időknek lehetett volna jobbágyi panaszlevele. (…) De mondja meg Kegyelmed, mi kinek a kebelébe tegyük le siralmas állapotunkat? Számtalan nyomorúságunkra kitől remélhetünk resolutiót? Hogy a dolog velejénél kezdjem, amidőn Nagyságodat a vízi betegség a halál színe elé roskasztotta, végrendeletében hátra méltóztatott hagyni, hogy — két tar között az […]
„Pesszimizmus” (Budapest): Pesszimizmusának oka — szerintem — alapvető szellemi színvakság. Azt írja: „Feketebőrű én a fehérek között… pirosszemű, fehérhajú, elfajzott albínó vagyok szerintetek.” Kétségtelen: mindenütt, ahol a többség fekete, a fehér olyan meglepő, mint másutt — ahol a többség fehér — a fekete. De ezt nem a fenti módon kell kifejezni. Aztán… „ha… nadrágom zsebét […]
Három órakor volt a vacsora. Gabriel ült jobbomon. Talán hatvanan ültünk asztalhoz. Nini bájos volt, szép volt, gyönyörű válla van. Kitűnően sikerült a ruhája… de anyám, néném és Dina is kitettek magukért. Az én ruhámat Doucet és én csináltuk, ketten, a jónevű cég. Egészen Greuze Törött korsója után terveztem. Göndörödő hajam magas kontyba volt tűzve. […]
