friss műút

Legfrissebb

Napindító

Világosítsd föl

Világosítsd föl gyermeked: a haramiák emberek; a boszorkák — kofák, kasok. (Csahos kutyák nem farkasok!)       Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,       de mind-mind pénzre vált reményt;       ki szenet árul, ki szerelmet,       ki pedig ilyen költeményt. És vígasztald meg, ha vigasz a gyermeknek, hogy így igaz. […]

Tovább »
Szonett a szüzességről

Nagyon vágytam mindig a szüzességre, a feszült, várakozó nemtudásra, hogy retardált legyek, hogy bárki lássa: még nyitott vagyok az együgyű szépre; nyitott ajtó, amelyen sosem lép be a tudás (meg az a sok ronda társa); hogy érdeklődve bámulhassak másra, de senkiben ne vegyek semmit észre. Mert kiskoromtól okos és beteg voltam, beláttam mindenki mögé — […]

Tovább »
elaltat megnyúz és rendszerez

ne félj attól hogy egyszer eltünök csak úgy nem veszhet el ma már az ember a bozótból kiűzött ösztönök összeszoktak a szörnyű félelemmel   ne félj Isten nagy állatkertje ez bármi vagyok megférek benne én is míg elaltat megnyúz és rendszerez _ _ _ _ _ _   (Csordás Gábor: Féligírt szonett. Kortárs, 1987/9. 61.o.)

Tovább »
A Hamis Teknősbéka mintha a Berxitről…

„Mit jelent a messze? Kérem, vállalok garanciát, Hogy a túlparton közelnek hívják azt a franciák. Mert a helyzet onnan nézve lényegében fordított” Szólt a hekk, „hát volna nemde kedve táncot ropni, hopp? Volna nemde, volna nemde kedve táncot ropni, hopp? Volna nemde, volna nemde kedve táncot ropni, hopp?”   (Lewis Caroll: Aliz Csodaországban. [A Hamis […]

Tovább »
semmi baj nincs

Úgy bujkál bennem, mint a buborék a halban, vagy ahogy fény és árny játszik a mágus fövegén, dünnyögve, sustorogva, dudorászva halkan, s a dallam nem változtat szövegén, a vakszövegen, mert tagolt szöveg nincs, míg függünk itt a Sarkcsillag szegén, csak a végtelen tér, a jéghideg, rideg kincs, meg izzó tébolyunk, hogy megszerzem, meg én, bár […]

Tovább »
hogy megtartsalak

Valómnál jobbnak, nemesebbnek játszom előtted magamat. Attól vagyok jobb, mert szeretlek, s mert felemellek, magasabb. Az önzés is önzetlenség lesz köztünk. De hogyan válhatok olyanná, amilyennek képzelsz? Szerelmed cél s nem állapot. Vibráló partok szélén járok veled s lesem zárt ajkadat. Ingem nyílásában virágot viselek s kést az ing alatt és éjjel egy-egy részt kivágok […]

Tovább »
Ki tudja már, hogy mi az évszak

Anyám utolsó húsvétja   Az utolsó öntöző verset kórházi ágyánál mondtam el. Mint mindig,                      ott is egy forintot és piros tojást kaptam érte. S hogy Tőle is                       Hozzá mehessek és mondhassam a verset újra, odébb,            az üres piactérnél vártam egy piros huszonkettest.   A kifüstölt gesztenyefákon lomb-ótvarok,                       mindszent-virágok. Ki tudja már, […]

Tovább »
Bevezetés a háborúba, 1992

Belgrádban, a Jugoszláv Drámai Színházban, Dobrica Cosic A valjevói kórház című darabjának premierjén, amikor az egyik szereplő azt mondta, „A mi halálos ellenségünk Ejrópa meg a Vatikán”, tapsvihar tört ki, és az elit közönség állva harsogta: „Bravó! Úgy van!”   (Mirko Kovac: Bevezetés a háborúba. [A cikk eredeti megjelenése: Novi Vjesnik, 1992. május 29.] Ford.: […]

Tovább »
Hozd a regényt, Mihálykám!

Drága Mihálykám! Tőled ugyan még nem kaptam irást, de remélem, azért jól vagy. Én tegnap egy kicsit torokgyulladásos voltam, de ma már jól vagyok. Voltam az Irónők-nél, rémes volt, vagy 30-40 banya, szerencsére Ritook Emma vett szárnyai alá, de félóra múlva megszöktem. Drága kicsikém, drága szabadságomat nem nagyon használom ki, mert lusta vagyok elmenni, csak […]

Tovább »
Régi nyarakon…

Fürdetik a kutyát. Lógó ingujjukat Fogukkal ráncigálják a könyökük fölé. Fél órát még fociznak, amíg lemegy a nap. Elengedik a kormányt a lejtőn lefelé. Zuhanyozás után melltartóban vasalnak. Az ablakot kitárják, csattan a fémrugó. Eldöntik, hogy lemennek a Balatonra holnap. Lenyírják a füvet, és szól a rádió. A kétpárevezősök villáit olajozzák. Isznak egy üdítőt a […]

Tovább »