Az útról

Lehetetlen nem nagy útként szemlélni mindazt, amit Tandori művészi munkásságának évtizedei során bejárt, megközelített, meg-, illetve elérintett. Működésének széthagyott mérföldkövei nem elégszer felkeresett, szelíd dolmenekként állnak irodalmi útjainkon, útfeleinken. Ennek az útnak nagyságát és jelentőségét, egyszersmind visszaadhatatlan egységét mi sem mutatja jobban, mint hogy a műveire érzékenynek bizonyuló, kétféleképpen is fontos figyelem, a részmegfigyelésekre korlátozódó, egy-egy útszakaszon kitartónak bizonyuló kritikus követés éppúgy, mint a nagy igényű pályaleírásra vállalkozó merészség kénytelen lemondani a végigjárás lehetőségéről, a belátás reményéről. „Az út nyelve az út hazája” — írja egy helyütt Tandori minden utak egyik megtévedt „szentjére” és bölcsére, Kőrösi Csoma Sándorra emlékezve és hivatkozva. S ha ez igaz, elmondhatjuk, hogy Tandori úgy halad jelekkel teletűzdelt körletén előre, mindig előttünk, s úgy kell őt követnünk eltéríthetetlen útjának állomásain, hogy nagy utazásának egészen pontos és valóban időtálló térképeit egyelőre nélkülöznünk kell. Illetve neki köszönhetjük azokat, hiszen Tandori régimódi, de meghaladhatatlan generozitással állítja elő és bocsátja közre olvasásának, befogadásának segédleteit, a magasba- vagy mélybetörés mutatványát sosem magyarázó, de megvilágosító magányos útjelzőket. S ahogy folytatódik és egyre folytatódik az út, bár mind lehetetlenebb fordulókon, az utazót szinte végső próbára tevő szorosokon, a nehéz átjutás Tandori által is emlékezetesen megverselt bibliai, tevés tű-fokain át haladunk, még mindig, a látszólag legkietlenebb panorámában, a „világon kívül lét” világában is ott találjuk az előttünk megérkező engedékeny és körültekintő figyelmére, egyszersmind hallatlan felkészültségére, helyzetfelismerésére utaló elirányításokat.
Tovább …