Szarka Károly

Szarka Károly

(1984) Diplomás munkanélküli Mosonmagyaróváron, ösztöndíjas Lengyelországban, marketinges Budapesten. Most utóbbi helyen él, szabadon úszik, publikál folyóiratban, napilapban, online magazinban. Tudósít irodalmi estről, koncertről, fesztiválról, néha novellát és verset ír.

„Mondjuk ki, az esetek többségében tahó vagyok”

Úgy indulok el ezen a hűvös hétfő estén az RS9 Színházba, hogy tudom, mire számítsak, bár JAK-tagként illik is tisztában lenni a Kötet előttiek sorozatban bemutatkozók munkásságával. És persze a két fellépőt, a most már házas Németh Dorkát és Mucha Attilát is nehéz nem ismerni annak, aki a Fiatal Írók Szövetsége és/vagy a József Attila Kör táboraiba jár. Vagy egyéb táborokba, mert mindketten elég aktívan látogatják ezeket a rendezvényeket. És nem csak a szemináriumokat vesznek részt: Mucha legutóbb házi sört hozott Visegrádra és lecsót is főzött az éhes táborlakóknak, sőt engem még haza is fuvarozott — nem árt, ha akad az írók között valaki, aki némi gyakorlati érzékkel is rendelkezik.

Két pontot az i-re

Tavaszi vasárnap este, kint szakadó eső, bent fülledt meleg. Nem véletlen, hogy Szegő János az időjárásról kezd el beszélgetni vendégeivel, Tóth Kingával és Sirokai Mátyással a Rottenbiller utcai Kalicka Bisztróban, aztán az angolos modorban induló társalgásból komoly, mégis szórakoztató irodalmi beszélgetés lesz, különös zenei csemegével megspékelve.

Aki nincs itt, az nem hiányzik

Németh Bálint, Zerza Béla Zoltán
Kevesebb szó, több jelentés — Zerza Béla Zoltán évekig dolgozna a kötetein, és meglehetősen vékonyra tervezi őket. A Roham Bárban a József Attila Kör szervezésében Németh Bálint faggatja a kötet előtt álló szerzőt, ahogy mondani szokás, kis létszámú, de érdeklődő közönség előtt. Ahol viszont egynél több ember van, ott már lehet és érdemes is beszélgetni.

Morzsák a billentyűzet alatt

„Hívjátok a rendőrséget, és hívjátok a sajtót” — kezd bele Delta című versébe Dékány Dávid. A rendőrség szerencsére nem jön. A József Attila Kör kötet előttieket bemutató sorozatának keretében, a Roham Bárban Dunajcsik Mátyás beszélget a fiatal szerzővel, de a beszélgetés mellett a zenés felolvasás is fontos része az estnek. Szabó Bálint Gábor gitáron, Szakács Krisztián basszusgitáron kíséri a felolvasott verseket. A versek képeinek sűrűsége és mélysége a halk aláfestő zenével meghitt hangulatot teremt, az ifjú költő szinte pofátlanul magabiztos, vagy legalábbis tud felolvasni, ami a felolvasóestek szereplőiről nem mindig mondható el.