Simon Bettina

Simon Bettina

Simon Bettina 1990-ben Miskolcon született, Pécsett nőtt fel, Budapesten él. Az ELTE művészettörténet szakán diplomázott. Az ELTE Filozófiatudományi Doktori iskolájába jár. Kutatási területe a médiumok kölcsönhatása műalkotásokban és azok értelmezésében. Szabadfoglalkozásúként fordításból, szerkesztésből és lektorálásból él. Első, Strand című verseskötete a JAK-füzetek sorozatban jelent meg (JAK-Magvető, 2018). Második kötete megírásához Móricz-ösztöndíjat kapott. Az utóbbi időben novellákat, prózai műveket is egyre gyakrabban publikál különböző folyóiratokban.

Simon Bettina: A bűntudat súlya

(Réz Anna: Mardos. A bűntudatról kilenc fejezetben. Európa, 2022) Simon Bettina (Kép forrása: Facebook) Réz Anna könyvéről legszívesebben úgy írnék, ahogyan szerzője nyúl a témájához. A Mardos (A bűntudatról kilenc fejezetben) könnyedén, sokrétűen és elsősorban nagyon személyesen szólal meg, amivel…

Levél a pszichológusomnak

Tojáshéj-tengerről írtam egy novellában tíz évvel ezelőtt. Konyhai jelenet, két szereplő. Az egyik mosogat és sír, a másik ezt nem veszi észre. Úgy tűnhet, hogy férfi és nő a két szereplő, pedig egy gyerekről és az anyjáról van szó. A bántalmazó párkapcsolatban az áldozat úgy érzi, tojáshéjon kell járnia mindennap — ezt olvastam a könyvben, amit a pszichológusom ajánlott.

Balaton

ha a szerelem lángos, akkor
menjünk a balatonra,
de ne várd, hogy ott bármit
is könnyebben levetkőzhetünk.