Szerző: Miklya Csanád

uram,
a hozzád felvezető lépcső meredek,
uram, nézd, én
így, széttörve
szeretlek
az ínyemre kenni, ilyenkor
megérinthetjük egymás kezét a
a szószék
lakkozott tükröződésén
keresztül Tovább …

Húszéves korodra ezt is elveszítheted. Ilyenkor
hozzuk meg az első felnőttes döntéseinket.
Felkísértelek a
viaduktig, mert megígérted, hogy utána hazajössz velem.
Út közben arról beszéltél, hogy megint előjött a kutyád
epilepsziája, átlagosan húsz percig tart minden egyes
roham. Ilyenkor jobban meg szoktál ijedni, mint ő. Tovább …

végül háttal ülsz le, hogy
még véletlen se
láthassam a szemed, miközben
taknyos zsebkendőt veszel elő,
remegő kézzel belecsomagolod
a nyolcadik kerületet, és
farzsebedbe csúsztatod
élére hajtogatva, hogy kilógjon
az összes utcasarok, amit valaha
miattad szerettem. Tovább …

Végül a boncasztalon végzed,
a kés könyörtelensége emlékeztet,
értelmetlen az egész.
Apádtól örökölt megfelelési kényszer
üldöz, kimondatja veled:
Játsszunk ismerkedőset? Tovább …