Techno-karnevál az űrben — avagy a „bazi nagy delta vé”
„Nem a bátorság, a sportosság vagy bármi olyasmi tart minket életben, ami egy őskori társadalomban értékesnek számított, hanem az, hogy bonyolult technikai készségeket tudunk elsajátítani” (555) — olvasható Neal Stephenson regényében, amely lényegében a Seveneves tételmondataként is érthető. És távol álljon tőlem, hogy a technikai fejlődésünk szolgálatában (is) álló tudomány ellen buzdítsak, de nehezen tudok azzal a szélsőséges pragmatizmussal egyetérteni, ami ebben a könyvben gyakorlatilag minden szinten megvalósul. Bár szokás megkülönböztetést tenni soft és hard sci-fi között, és A hét Éva határozottan az utóbbihoz tartozik, valójában annak klasszikus példája, amikor egy komoly tudományos ismeretekkel — és megalomániával — megvert író annyira beleszeret a saját ötleteibe, hogy azok leírása mellett döntve végső soron száműz mindent a könyvéből, ami irodalminak volna mondható. Mert elvileg irodalomról beszélünk, nem pedig tudományos-ismeretterjesztő szövegről. (Vagy mégis?)