Kovács Kristóf

Kovács Kristóf

1993-ban született Salgótarjánban. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Jelenleg az ELTE BTK magyar szakos hallgatója. 2012 óta ír verseket.

Mire leérünk

És lehet, hogy épp most utoljára.
Túl könnyen, nem is hinnéd.
Elviselhetetlen beosztani patikamérlegen azt,
aminek sosem láttuk a végét.
Csak ott van valahol, mint a társasházak pincéjében
sarokba támasztott tartalék parketták.

Amíg nem

Amíg nem épült ki az autópálya,
választásunk sem volt.
Most viszont néha a régi utakat használjuk,
hogy ne csak névről ismerd a köztünk lévő városokat.
Naponta van az a húsz perc, amikor már alig látunk,
és a lámpák még semmit nem érnek.