Miért zuhan a kismadár?

Egy nagyszabású epikai életmű nagyszabású lezárásaként fogadhatjuk a 2017-ben megjelent Világló részleteket, amelyben a szerző, Nádas Péter tisztán önéletíró elbeszélőként tekinti át élete első másfél évtizedét (egészen pontosan 1942 októberétől 1956 októberéig), bőséges vissza- és előreutalásokkal, egyfelől családja évszázadnyi múltjára, másfelől saját felnőttkorára. És míg például a szintén életrajzi jellegű Évkönyv tizenkét hónap (az 1987 februárjától 1988 februárjáig tartó időszak) nagyon vegyes műfajú feldolgozására vállalkozott, addig most egyetlenegy alapminőségre épül a jóval nagyobb fesztávú, kétkötetes mű egésze: az emlékezetbe idézett érzékelés elemi tapasztalatára, amely azután átváltozva továbbgyűrűzik az érzéki emlékeket egyrészt képzelettel elegyítő, másrészt fogalmi következetességgel elemző, harmadrészt korabeli dokumentumokkal és utólagos terepmunkákkal ellenőrző írásfolyamatban. Tovább …

Dan Jackje

A Jégvágó című 2013-as Centauri-regény elbeszélő hősének éles nyelvű nagyanyja mondja Hemingway Nobel-díja kapcsán: „Ernest nem igazán érdemelte meg. Jack London epigonja volt, Az öreg halász meg a Moby Dick parafrázisa.” A tizenkilencedik századi és huszadik század eleji amerikai klasszikusokra, Herman Melville-re és Jack Londonra voksoló nagyszülő kritikai vénáját megöröklő, egyúttal az 1951-ben megjelent Zabhegyező zabolátlan Holden Caulfieldjére emlékeztető unoka, Dan Coolbirth sem tartózkodik a keresetlenségében nagyon erős, irodalmon kívüliségével zsigerien irodalmi, szélsőségesen szenvedélyes („kifordult a belem is”) bírálattól akkor, amikor „Mrs. Jack London” életrajzi művéről beszél, amelyben a szerző „az egekbe ajnározza a férjét, miközben árva szót sem ejt a forró helyzetekről”, tudniillik hogy „isteni Jackje” mellett olykor „félrekúrt”, és „némelyeket le is szopott”. Végül még regényes fordulatok után az derül ki Dan számára, hogy a fiatal Jack London az ő San Franciscó-i könyvtáros dédnagyanyjának, Ina Coolbirthnek volt a szeretője, következésképpen apja a törvénytelenül született John Coolbirthnek, az ő nagyapjának — és egyúttal elbeszélő hőse az új Centauri-regénynek, a Jákob botjának. Vagyis összeáll a káprázatos genealógia: „Ezek szerint Jack London a dédapám! Jack London egyenes ági leszármazottja vagyok. Hitted volna? Én, a töketlen.” Tovább …

Ha meghal, nagyon…

Egyszer azt írtam neki valamilyen szokásos magyar ügyről, kedves szerzőjét, Ottlikot idézve, országos többesben, hogy: „elefes — az enyémbe, a miénkbe”; erre meg azt válaszolta, az ő szokásos módján, hogy: „te is mindenben a jót keresed”. Meg hogy: „ama ontológiai derű”. Így könnyű volt neki még a nehéz is. Dehogy volt könnyű. Hozzátette a könnyedségét a nehézhez. Mi meg görnyedezhetünk az ő könnyedségének a súlya alatt. Tovább …

Akinek mókusok kölykeznek a fejében

Nagyon erős írással indul Papp-Zakor Ilka elsőre talán édeskésnek ható címmel ékesített, bemutatkozó novelláskötete, az Angyalvacsora. Merthogy a nyitó darab szintúgy édeskésen hangzó címe, a Nagyapó kesztyűcskéje egyrészt könnyen félretájolhat minket, azaz becézős és kicsinyítőképzős szóválasztásaival erősen befolyásolhatja olvasói érzületünket, másrészt meg éppen hogy így vezet be minket a szerző jellegzetes prózavilágába, ahol mézes, már-már a túlcsordulásig mézes nyelven, zabolátlan képzelőerővel és fáradhatatlan mesélőkedvvel előadott, ámde meghökkentőnél meghökkentőbb, nem ritkán borzongatónál borzongatóbb látomásokkal találkozunk. Tovább …