Balogh Ádám

Balogh Ádám

(1981, Budapest) költő, író.

Repülőrajt

Amikor a magas férfi belépett a tanáriba, nemcsak amiatt súgtak össze a tanárnők, hogy milyen sudár ember keresi Ádámot a 6/b-ből, hanem hogy biztos a rendőrségtől jött, mert aki olyan eleven, mint én, az egyszer úgyis olyat csinál, hogy hívni sem kell a rendőrt, jön magától.

Panel

A sírhelykupec kérdezte az urnafalra mutatva, hogy így jó lesz-e, azt mondtam, inkább nézzünk valami személyesebbet, pedig tudtam, szét akarta szóratni a hamvait, hogy végre mehessen, amerre fújja a szél...

Érintő

Ahogyan kérész súrolja a víztükröt, nem is sejtve, hogy talán hamarabb elhal, mint az általa gerjesztett hullám, úgy szívtájékon sem lehet biztosan tudni, hogy a felgerjedt fájdalom, vagy maga a szív hal el hamarabb.

Fekete zaj

A varjak nem alszanak ma
éjjel sem, felszállnak,
ellepik a teliholdat,
kimetszeni a krátereket,
mint visszanövő daganatot
a koponyacsont alól,
de nem enged, áttétről jelent
minden holdtöltekor.

A hanyagságról

Többet öntöttek a teájára, mint amennyit elbírt a bögre, de akkor nyúlt csak szivacsért, amikor a forró víz a lábfejére folyt, mert unta már a könnyeket, Istennek semmi nem fáj.

Blaupunkt

Hozunk csokoládét, dobozos üdítőt, lehet, valami játék is belefér, mondták, mielőtt elindultak, de engem csak az új tévénk érdekelt, nagymamámat pedig az, hogy mit kezd majd egy hatéves gyerekkel, ha nem jön vissza a lánya és a veje Bécsből, hiszen pár éve is csak kevésen múlt, hogy a vasfüggönytől nem hogy felnőni, megszületni sem látja az unokáját...

Sörhabos égbolt

Apám rendelt neki egy pikolót, magának
egy korsóval, én meg egy málnaszörpöt
kértem, amelynek olyan szép habja volt
a mellettünk álló férfi poharában,
amilyet a konyhánkban álmodtam a
szörpöm tetejére, de valahogy soha
nem sikerült ilyen keményre,
pedig túl is spricceltem a szódát,
hátha csak azon múlik

Kérem a következőt

Üres a Margit néni melletti ágy,
nem tudni, az alzheimeres
tornatanárnő szökött-e ki újra
a kórteremből, vagy ma ő lett az
egyike annak a két-háromnak,
akit naponta tolnak ki az elfekvőről...

Vörös

Engedje meg, hogy megjegyezzem, mennyire zavaró, ahogyan egyre sűrűbben pillant erre az üres vászonra. Talán az jár a fejében, hogy ha a beszélgetésünkről jó előre felépített képet kénytelen lesz félredobni, miként tudja majd legpontosabban értésemre adni, hogy pillanatnyilag úgy látja, az eddig kialakult bizalmat értelmetlen volna felrúgni egy kis vérért cserébe, hiszen végül úgyis csak sóhajtanék egyet a selejt felett érzett elégedetlenségemben, és rögtön a hullámok közé dobnám az összemaszatolt vásznat.