Látó Irodalmi Színpad — Öt író, egy színpad

A Határtalan napok harmadik napján a Műút vendégei Erdélyből érkeznek — a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínjében április 7-én (vasárnap) 17 órától felolvasnak: Demény Péter, Láng Zsolt, Kovács András Ferenc, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor.

Vida Gábor, Láng Zsolt, Kovács András Ferenc, Szabó Róbert Csaba és Demény Péter

A Határtalan napok harmadik napján a Műút vendégei Erdélyből érkeztek — a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínjében április 7-én (vasárnap) 17 órától felolvastak: Demény Péter, Láng Zsolt, Kovács András Ferenc, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor.

A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztői által 1991-ben megalapított Látó Irodalmi Színpad erdélyi viszonylatban az egyik legnagyobb múlttal rendelkező irodalmi rendezvénysorozat. A megalakulása óta eltelt huszonkét évben közel kétszáz irodalmi estet és felolvasóestet sikerült megszerveznünk az Irodalmi Színpad keretében. A Marosvásárhely szépirodalmi védjegyévé váló rendezvényeken felléptek különböző szerzői gárdák, csoportosulások, irodalmi szerkesztőségek, de szerzők is a világ minden tájáról, elsősorban a magyar nyelvterületről. A kihelyezett Irodalmi Színpadok keretében pedig a Látó szerkesztői járták be a Kárpát-medencét, felolvasva műveikből Bécstől Bukarestig. A havonkénti rendszerességgel megrendezett Irodalmi Színpadokon olyan szerkesztőségek fordultak meg, mint a Hitel, a Tiszatáj, a Jelenkor, a Holmi, a Parnasszus, a Pannon Tükör, az Élet és Irodalom, a Székelyföld, a Korunk, a Helikon, és olyan szerzők léptek fel, mint például Kányádi Sándor, Király László, Szilágyi István, Esterházy Péter, Petri György, Visky András, Tompa Gábor, Bogdán László, Bodor Ádám, Kornis Mihály stb., valamint magyarországi írószervezetek, a József Attila Kör, a Magyar Írószövetség és a Szépírók Társasága is bemutatkozott több alkalommal is. A Sziget kistestvéreként ismert, tíz éven át Marosvásárhelyen szervezett Félsziget Fesztiválon irodalmi sátort működtettek Olvass a sörök között! jelszóval.

Miskolcon a Látó öt szerkesztője fog felolvasni műveiből, úgymint Demény Péter, Láng Zsolt, Kovács András Ferenc, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor. Az estjeikre jellemző komoly komolytalanság most sem fog elmaradni, ha Önök kíváncsiak, milyen az, amikor öt író egy színpadon improvizál, rímel, felesel és prózában mellébeszél, feltétlenül látogasson el a Látó Irodalmi Színpad miskolci kiadására!