— Mert az tök király ám, hogy nálunk otthon nem lehet megszólalni a saját nappalinkban, mert apuék épp valami idióta reklámszöveget mondanak fel. „Kötönyi tégla: a tégla!”
— Mi?
— Igen. És ehhez hasonlókat. Minden nap! És ezt húszszor egymás után. Meg még húsz másikat egymás után, többféle hangon, hangerővel, blabla. Te meg járhatsz lábujjhegyen, ha ki kell menned vécére vagy várhatsz másfél órát, mire megkérdezheted anyutól, hogy mi lesz a vacsora.
— Kötönyi tégla: a tégla? Ez meg mi?
— Rádióreklám. Ez megy. Olyan, mintha azt mondanád, Petőfi Sándor: a Sándor!
— Na, azért nem olyan!
— És az milyen, hogy: Óriási tavaszi leértékelés! Márciusban a műanyag szánkó ötezer-nyolcszázötven forint, sapka kilencvenkilenc forint, sál kilencvenkilenc forint és ötliteres demizson mindössze kilencszázkilencvenkilenc forint! Keresse termékeinket a márkaboltokban!
— Műanyagszánkó? Márciusban? És demizson? Sapka kilencvenkilenc forint? Az egy kicsit furán olcsó, nem? Milyen sapka lehet az? Ilyeneket mond apukád?
— Meg anyukám. De nem ők mondják. Ők csak felmondják.
— És vesznek sapkát meg szánkót az emberek márciusban?
— Meg demizsont. Nem tudom. Biztos vesznek. Különben miért kéne ilyeneket felmondani a szüleimnek, nem? A kedvenceim a szituációs reklámok. Férfi és női hang eljátszik valami történetet. Például, hogy konyhai zajok vannak, sütés, főzés, edénycsörömpölés. Hallod, hogy a konyhában vannak a szereplők és akkor egy hisztis nőszemély, aki az anyukám hangja, azt mondja: „Te egy érzéketlen alak vagy! Fel sem köszöntöttél tegnap!” Erre egy jópofa pityókás férfihang, aki az apukám, azt mondja: „Miért kellett volna felköszönteni? Mi vagy te? Zoltán?”, majd jön a bolt szignálzenéje és apukám diadalmasra elváltoztatott hangja, hogy: „Nőnapi akció! Minden női termék féláron, itt meg itt.” Nagyon ötletes, mondhatom.
— Te jó ég, ez milyen vicces már!
— Ahogy vesszük. Röhejes inkább. Szerintem a szüleim nagyon unják. De azért nem gáz. Nem akadok ki tőle. Nálunk meg épp az a baj, hogy mindig otthon vannak, mégis alig jönnek hozzánk idegenek, mert anyuék állandóan dolgoznak. Kinek van kedve egy olyan családhoz vendégségbe menni, ahol mindig csöndben kell lenni, nem? Mindegy. Nem gondolkodom ilyeneken. Ez van és kész. Ebből kell kihozni a legtöbbet. Lehetne rosszabb is.
— Nem is igaz, hogy alig mennek hozzátok! Mi is szoktunk.
— Na látod! Mondom, hogy lehetne rosszabb is.
— És az milyen, hogy beül anyuhoz egy néni, kábé ötvenéves, kezében egy fotó Jennifer Anistonról és azt mondja anyunak, ilyen hajat szeretne. Na de könyörgöm, ahhoz arc is kell!
— Jaj, Eszti, most mizantróp vagy, azt tudod!
— Mi vagyok? Mi az a mizaizé?
— Nem tudod, mi a mizantróp?
— Szerintem te sem tudod, csak nagyképűsködsz.
— Emberkerülő, nem szereti az embereket, azt jelenti.
— Te honnan veszel ilyen szavakat?
— Anyukám színésznő volt régen, onnan. Mindenféle fura szövegeket tanult.
— Amúgy igazad van, Beni. Nincs itt semmi baj. Klassz itt minden. Csak kár, hogy anya sokszor fáradt, szigorú, rosszkedvű, elégedetlen. És olyankor prédikálni kezd, szenvedő, elgyötört arccal, hogy „Látod, épp ezért kell sokat tanulnod kislányom, hogy neked ne kelljen majd annyi fejet megmosnod egy életen át, mint nekem. Minél többet tudsz, annál jobb dolgok közül választhatsz majd az életedben”. És így tovább. Néha olyan az anyukám, mint mondjuk filmben a Légy jó mindhalálig. Szép, szomorú, torokszorító, de kicsit sok.
— Hát, ha a te családod a Légy jó mindhalálig, akkor az enyém meg a Brian élete. Apukám naponta kiakad, amikor elolvassa az aznapi reklámszövegeket, hogy milyen nagy az Isten állatkertje.
— A te szüleid mit szoktak papolni a tanulásról?
— Nekem azt szokták mondani: „Minél többet tudsz, annál kevesebbet tudnak hazudni neked.”
— Ezt meg hogy értik? Ez is olyan, mint valami jelmondat vagy propaganda, vagy mi.
— Mit jelent az, hogy propaganda? Az valami csapat?
— Milyen csapat? Hogy érted ezt? A propaganda ilyen népszerűsítő izé. Amikor kitalálnak valamit, hogy népszerűsítsenek egy gondolatot vagy dolgot, vagy valamit.
— Jé! Én azt hittem, valami sportklub neve. Propaganda. Tisztára focicsapat hangzása van. Amúgy nem tudom pontosan, hogy értik ezt a szüleim. Gondolom, a bolond reklámszövegek miatt mondják és gondolom, azért így, mert agyukra ment a sok szlogen.
