Égszakadás

Zuhogott az eső mindkét nap.
És hónapok, vagy talán évek óta
nem éreztem magam annyira
boldognak, mint épp a Sóstó környékén,
ahol hat-nyolc éve
utoljára láttam anyát.

Vers 2013136-os lapszámunkból.

Zuhogott az eső mindkét nap.
És hónapok, vagy talán évek óta
nem éreztem magam annyira
boldognak, mint épp a Sóstó környékén,
ahol hat-nyolc éve
utoljára láttam anyát.
Most annak is örülök, ha sikerül
neved kiejtenem, miközben nem
gondolok arra, milyen volt
megérintenem téged.
Majdnem elkerültem a találkozást.
A felolvasásra nem értem oda.
Másnapra, megírandó cikkre fogtam
barátnőd albérletében.
Mikor először kezet fogtunk,
rögtön utána megmostam,
mintha te lettél volna mocskos,
pedig én voltam az,
akkor fejeztem épp be a vizelést.
Hogy este utána végül miért kezdtünk
beszélgetni, vagy miről, nem tudom.
Bocsánatot kértem tőled
a tekinteted miatt. És félreértettem
hallgatásodat. Barátnődnek szólt,
mint később elmondtad,
aki szerinted helyetted
beszélt sokat.
Ennyire régen voltam népszerű —
gondoltam.
Hetekkel később aztán
csak a focivébé kapcsán
érintkeztünk a Facebookon.
De azt hiszem, akkor
már irigyeltem
barátodat.
Mikor utoljára megérintettelek
a kilencedik emeleten,
a napraforgós fesztiválon,
folyton esett az eső (esernyőt, tornacipőt
vettem neked a kínai áruházban,
hogy meg ne fázz nekem),
és nem mostam kezet utána.
Aztán nem tudtam nem észrevenni,
miközben a Comedy Centralon
azt hiszem, a Louie ment,
hogy hirtelen az égszakadás,
mintha elvágták volna, elállt.
Mint műtét utáni vérzés,
és rám borult valami, mint
hosszú szidás után a csend.

Megjelent a Műút 2013036-os számában.