Aki nincs itt, az nem hiányzik

Kevesebb szó, több jelentés — Zerza Béla Zoltán évekig dolgozna a kötetein, és meglehetősen vékonyra tervezi őket. A Roham Bárban a József Attila Kör szervezésében Németh Bálint faggatja a kötet előtt álló szerzőt, ahogy mondani szokás, kis létszámú, de érdeklődő közönség előtt. Ahol viszont egynél több ember van, ott már lehet és érdemes is beszélgetni.
Németh Bálint, Zerza Béla Zoltán
Németh Bálint, Zerza Béla Zoltán

Kevesebb szó, több jelentés — Zerza Béla Zoltán évekig dolgozna a kötetein, és meglehetősen vékonyra tervezi őket. A Roham Bárban a József Attila Kör szervezésében Németh Bálint faggatja a kötet előtt álló szerzőt, ahogy mondani szokás, kis létszámú, de érdeklődő közönség előtt. Ahol viszont egynél több ember van, ott már lehet és érdemes is beszélgetni.

Bevallom őszintén, késve érkezem a helyszínre. Előfordul. Ott viszont azt látom, hogy az est főszereplőjén és a moderátoron, na meg rajtam, a tudósítón kívül csak egyetlen érdeklődő futott be. Aztán persze érkeznek még néhányan (egy idő után már azzal viccelődünk, hogy nemsokára kinőjük az asztalunkat), mégis nehéz komolyan vehető irodalmi estet tartani úgy, hogy szinte mindenki ismer mindenkit. Értelmetlen feltenni azokat a kérdéseket, hogy kell-e mikrofon, meg hogy átmenjünk-e inkább a rendezvényterembe.

Ilyen körülmények között semmiféle formaság nem kérhető számon, nincs szükség bemutatásra és bemutatkozásra, de beszélgetni azért lehet. Maximálisan kötetlenül. Rá lehet kérdezi például arra, hogy melyik a költő kedvenc pornó-oldala. Vagy az ideális olvasó kilétét firtató kérdésre válaszként meg lehet nevezni Angelina Jolie-t. Utóbbinak a viccen túl szimbolikus jelentése is van, párhuzam vonható ugyanis a színésznő tetoválásai és a költő versei között: elkészülnek, aztán a tulajdonosuk kiábrándul belőlük, és próbálja valahogy átalakítani őket…

Lassan a pályakép is kirajzolódik, természetesen szó van kezdetekről, motivációkról, munkamódszerekről és tervekről. Hallunk verseket a szerzőtől, beindul a kérdezz-felelek. Beszélgetünk az első hatásokról, amelyek sokkal inkább a zene, mintsem a költészet irányából érték. Aztán beszélgetünk a családról, amely akarva vagy akaratlanul, de mindenképpen elindítja valamilyen irányba az embert. Zerza családja nem művészcsalád, nem is humán értelmiségi. Ami önmagában még nem jelent semmit, ilyen esetben mégis meg kell küzdeni az olyasféle berögződésekkel, hogy az embernek pénzt kell keresnie.

A kétkezi vagy éppen irodai munkához szokott szülő azt szeretné, ha biztosított lenne gyermeke megélhetése, még akkor is, ha büszke annak művészi sikereire. Egy kortárs magyar költő viszont már annak is örülhet, ha egy verséért honorárium címén ötszáz forintot kap, vagy pénz helyett éppen csak egy tiszteletpéldányt a folyóiratból. Esetleg semmit… Akinek nem egyenesen vezet az útja a gimnáziumi szerelmesvers-írástól a magyar szakos bölcsészdiplomán át az egészen fiatalon megjelent első kötetig és a szakmai elismerésig, az sokáig, harminc-harmincöt éves koráig is képes hallgatni. Zerza ilyen költő: sokáig hallgatott. Olvasott és figyelt, mielőtt megszólalt volna, bár különböző okokból évekig háttérbe is szorultak az írói ambíciói.

Versei többféle változatban léteznek, és ha nem érzi elég jónak, újra és újra átírja őket. Ez a lelkiismeretesség persze fakadhat a maximalizmusból, az állandó belső elégedetlenségből — azt mondja, akár egy emailt is többször átfogalmaz, mielőtt elküldené. Viszonylag későn kezdett el verset írni, és elmúlt harminc, amikor először publikált. A klasszikus kamaszkori szárnypróbálgatások tehát elmaradtak nála. Illetve megtörténtek, csak más formában. Mivel a zene felől érték hatások, olyanok, mint a Metallica, a Guns’n’Roses és a Pearl Jam zenéje, vagy különösen a Nirvana és a Come as you are által okozott, azóta sem kihevert sokk, először inkább dalszövegeket írt. Aztán jöttek a versek, és jött a mindenkinek publikációs felületet biztosító Dokk.hu.

A versírásnál irodalmi hatásokon kívül is érvényesültek, így aztán kialakult a saját nyelvi eszköztár, amelyben kitüntetett szerepe van a szívnek, a vérnek, a halálnak és a gyilkosságnak. Németh Bálint rákérdez, hogy mi lehet a sötét képek gyakoriságának oka. Megtudjuk, hogy elsősorban a hipochondria és a halálfélelem, legalábbis a szív- és halálmotívumok esetében. 80%-ig biztos benne, hogy szívrohamban fog meghalni, de azért 20% esélyt ad az agyvérzésnek is… A versek brutalitása viszont a minket érő kulturális hatásokban gyökerezik — túllépve a művészetek hagyományos magasztosságán —, illetve olyan civilizációs problémákra reagál, mint a mindennapi erőszak. Néhány versének közvetlen ihletője Albert Camus Lázadó embere és Borbély Szilárd Halotti pompája.

A Zerza-versek jellegzetessége az önostorozás is, ami inkább az erős önkritikára, a már említett maximalizmusra vezethető vissza. És itt szóba jön a költői lét nagy ellentmondása, miszerint az írás egy magányos tevékenység, mégis kifelé akar mutatni valamit. Zerza próbálja elnyomni saját egóját, eltüntetni valahogy a nárcizmusát, ugyanakkor alapvető törekvése, mint minden íróé, hogy mégis nyomot hagyjon maga után. „Vajon meddig művészet és honnantól propaganda?” — teszi fel a kérdést Saját hamu című versében.

A készülő kötete(ke)t füzet vékonyságúra tervezi, és évekig szeretne dolgozni rajtuk. A cél a minél kevesebb szó, ezzel párhuzamosan a többféle jelentés szimbólumok, metaforák alkalmazásával, hadat üzenve a bőbeszédűségnek, követve Pilinszky vagy Celan példáját. Próbál a szabadverstől eltávolodva a slam- és blogszerű formák felé is nyitni. Szeretne közvetlenebbül, direktebb módon írni, sok vérrel, erőszakkal, pornográfiával, vulgaritással és iróniával, de több hangsúlyt fektetve a társadalomkritikára, és több Tarantino-féle vagányságot csempészve a szövegekbe. Megemlíti még Bret Easton Ellist és Chuck Palahniukot, utóbbi a kedvenc írója.

A zenére visszakanyarodva, Menyhárt Jenőt és az Európa Kiadó Popzene című számát idézi: „Élni és visszaélni vele”, mivel ő maga is él és visszaél bizonyos dolgokkal. Például az eszképizmussal, amelynek irodalmi, filmes és zenei hagyományaira építve szeretné a társadalom és a kultúra visszásságait körbejárni úgy, hogy közben ugyanezeken az eszképista hagyományokon ironizál. Ez az irónia viszont önirónia volna, mivel önmagát is eszképistának tekinti. Németh banális zárókérdésére, hogy szereti-e az életet, igenlő választ ad, ami költészetének komorságával nem feltétlenül áll ellentétben.

A végén még kocsmapolitizálunk is, túl az est hivatalos részén, már ha egyáltalán van neki. Ha nincs is, a hiánya senkit sem zavar. „Aki nincs itt, az nem hiányzik” — mondja Zerza (hozzátéve, hogy tisztelet a kivételnek, például az igazoltan hiányzó irodalmár barátoknak), és másnap úgy kommentálja közösségi oldalán az eseményt, hogy bár nem éppen erre számított, de ezen a garázspunk-jellegű irodalmi esten is jól érezte magát. Mi sem voltunk ezzel másként.