Dékány Dávid kötet előtt álló fiatal költő, aki körbepublikálta a hazai folyóiratokat, pedig gyerekként utálta a verseket. Aztán Pilinszky megszeretette vele a költészetet, később pedig kortárs magyar és amerikai költők is hatottak rá.
„Hívjátok a rendőrséget, és hívjátok a sajtót” — kezd bele Delta című versébe Dékány Dávid. A rendőrség szerencsére nem jön. A József Attila Kör kötet előttieket bemutató sorozatának keretében, a Roham Bárban Dunajcsik Mátyás beszélget a fiatal szerzővel, de a beszélgetés mellett a zenés felolvasás is fontos része az estnek. Szabó Bálint Gábor gitáron, Szakács Krisztián basszusgitáron kíséri a felolvasott verseket. A versek képeinek sűrűsége és mélysége a halk aláfestő zenével meghitt hangulatot teremt, az ifjú költő szinte pofátlanul magabiztos, vagy legalábbis tud felolvasni, ami a felolvasóestek szereplőiről nem mindig mondható el.
Dunajcsik idézi kabai lórántnak a Literán a napokban megjelent sorait, melyek szerint Dékány nem érdemtelenül publikálta körbe szinte az összes hazai folyóiratot az utóbbi másfél évben. A fiatal költő elmondja, hogy tizenévesen „vállalhatatlanul szar” verseket írt, később Deczki Sarolta fedezte fel a blogját, és biztatta, hogy küldje el a szövegeit például az Élet és Irodalom szerkesztőségének. Nem bízott a sikerben, de azért cselekedett, Csuhai Istvánnak pedig tetszettek a versek, a beküldött négyből kettőt is jónak talált, és továbbiakat kért tőle. Mivel több verse nem volt, újakat kellett írnia. A küldetés sikeresnek bizonyult.
Egy bemutatkozó esten megkerülhetetlenek a pályakezdéssel kapcsolatos kérdések. Szóba jön például a műhelymunka, amit Dávid nem igazán szeret, bár a JAK-táborban például Kemény István mondott neki „viszonylag okos” dolgokat. Alapvetően azonban önzőnek tartja magát, aki nem viseli jól, ha beleszólnak a munkájába. Még mélyebbre ásva a múltban kiderül, hogy gyerekként utálta a verseket, aztán felfedezte magának a tananyagból kimaradt Pilinszkyt és a Francia foglyot, később Bajtai András és Simon Márton szövegeit, de hatottak rá kortárs amerikai szerzők is, olyanok, mint Robert Bly. Utóbbi hatása valószínűleg keveseknek fog feltűnni, mivel Bly művei itthon nem igazán ismertek, viszont ha valaki Bajtai-epigonnak nevezi, azt határozottan visszautasítja.
Dunajcsiknak eszébe jutnak a felolvasott versekről a post-beat roadmovie-k, és nem véletlenül, Dékány ugyanis szereti az amerikai költészetre jellemző konkrétumokat, madarak helyett szívesebben ír például bíbicekről vagy csérekről, ez pedig egybecseng a kabai által is dicsért pontossággal és élességgel. Nem akar olyan, a kortárs költészetben unalomig ismételt képekkel dolgozni, hogy valaki a gangon cigizik, miközben a konyhában lefőtt a kávé. A kérdésre, hogy miért nem ír dalszövegeket, azt feleli, hogy egyszerűen nem tud, főleg a számára kihívást jelentő rímek miatt, de ilyen jellegű tervei azért mégiscsak vannak egy haveri zenekarral.
Az amerikai vonalnál maradva az egyik vers kapcsán szóba jönnek az iskolai lövöldözések. A szerzőt iskolásként szerencsére nem érintették meg az ilyen esetekről szóló hírek, később azonban a téma szakirodalmába és pszichológiai hátterébe merülve megértette a vérfürdőt rendező diákokat, és utólag úgy érzi, hogy kamaszként talán ő is lemészárolta volna a tanárait és az osztálytársait. Megérdemelték volna, főleg azok, akik érdemtelenül kaptak jobb osztályzatokat… Ezen inkább csak mosolygunk ahelyett, hogy Dávidot potenciális tömeggyilkosnak tartanánk, Dunajcsik szerint mindenesetre éppen attól egyediek a versei, hogy azokban nem feltétlenül szimpatikus, sőt néha kimondottan agresszív karakterek jelennek meg.
A költészetében sűrűn előforduló informatikai utalásokat Dékány megkerülhetetlennek tartja, szerinte ma már nem számít különlegesnek, ha valaki arról ír, hogy a billentyűzet alatt összegyűlt morzsák miatt nem tudja használni a kérdőjelet. Ahogy a matematikának is van helye a versekben, mert a világon minden visszavezethető természettudományos képletekre. Kötet előtt álló fiatal költőként viszont ő maga is rácsodálkozik, amikor ismeretlenek jelölik meg a Facebookon, és amikor a blogjára ráakadó, a verseit olvasó, még fiatalabb költőpalánták tőle kérnek tanácsot saját szárnypróbálgatásaik kapcsán. Még ha mindez nem is feltétlenül kellemetlen, azt azért Dávid sem szeretné, ha a versei esetleg rossz irányba terelnék a frusztrált középiskolásokat.