Ha vetünk egy pillantást az elmúlt hét könyveladási listáira, azt találjuk, hogy Spanyolországban is beköszöntött az ősz, és a nyári könnyed, szórakoztató-erotikus olvasmányokat felváltotta az őszi borús-misztikus hangütés. A top 10-es listában (melyből azért jó néhány változat kering, kiadói érdekeltségektől vagy épp olvasói ízléstől, tematikus vagy országok szerinti bontástól függően) elsősorban a szokásos nemzetközi bestsellereket találjuk: Murakami Haruki A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei című kötete és Dan Brown Infernója Spanyolországban is verhetetlen, ám némi reménységre ad okot, hogy a tízes listára három (helyenként négy) friss spanyol nyelvű regény is felkerült.
Az élen Clara Sánchez El cielo ha vuelto (Visszatért az ég) című könyve található, mely idén a Premio Planetát is besöpörte, és ennek megfelelően az említett Planeta Kiadó gondozásában látott napvilágot. Belelapozva a műbe nyomban kiderül, miért végzett ilyen előkelő helyen, hisz a történet nagyon aktuális és nagyon trendi, ugyanakkor a nyomozást, a krimiszerű cselekményszövést és az izgalmakat sem nélkülözi: egy modell lány, Patricia történetét meséli el, akit mindenütt siker kísér. Egy repülőút során azonban megismeri Vivianát, aki megjósolja neki, hogy valaki, aki közel áll hozzá, az életére tör. És bár Patricia igyekszik ügyet sem vetni a baljós jövendölésre, életének eseményei úgy alakulnak, hogy vissza kell térnie Vivianához, hogy magyarázatot találjon a történésekre. Ami a szerzőt illeti, Clara Sánchez életútja nagyon is emlékeztet az „átlagos kortárs spanyol írónő” ikonográfiai típusára: egyetemen oktatott, majd televíziózással kezdett foglalkozni, mígnem ráébredt, hogy a regényírás az útja. A 90-es évek elejétől jelennek meg rendszeresen a regényei, melyekkel szinte mindig egy-egy rangos irodalmi/kiadói díjat is megnyer, így 2000-ben az Últimas noticias del paraíso (Utolsó hírek a Paradicsomból) című regénye az Alfaguara Kiadó díját, 2010-ben a Lo que esconde tu nombre (Amit neved rejt) pedig a Premio Nadalt nyerte el, és ezúttal a nemzetközi siker sem maradt el: műveit tizenöt nyelvre fordították le, és regényei együttesen meghaladják az egymillió eladott példányt. Mostani, listavezető műve pedig kétségkívül nem fog elmaradni elődei mögött.
A lista második spanyol helyezettje (vagyis helyenként az első, listája válogatja) Julia Navarro Dispara, ya estoy muerto (Lőj, már meghaltam) című regénye, mely a Plaza & Janés Kiadó gondozásában jelent meg. A mű tökéletesen beleillik a spanyol kánonba, vagyis abba a regénytípusba, amelyet gyakran és nagy kedvvel olvasnak a spanyolok: sokszereplős, párhuzamos cselekményszálakat mozgató regény ez, mely a XIX. században kezdődik, és a XX. század közepéig tart; a helyszín sem azonos, hisz Szentpétervártól Párizson át Jeruzsálemig követhetjük az eseményeket. A kiadó nem minden klisétől mentesen így ajánlja a kötetet: „egy történetektől hemzsegő történet, sok regényből szőtt nagyregény, mely titokzatos címétől váratlan befejezéséig nem egy meglepetést és érzelmet tartogat”. Az efféle regény pedig nem csak Spanyolországban nem ismeretlen, de az írónő saját életművében is fel-felbukkan korábban. Regényeit jobbára át- meg átszövi a politika, mégis, vagy talán épp ezért már hosszú évek óta kritikusok és olvasók millióinak kedvence több mint harminc országban.
És ha történelmi regény, akkor nem hagyhatjuk szó nélkül Santiago Posteguillo legfrissebb gyöngyszemét, a Circo Máximo (Circus Maximus) címűt. Ugyan Posteguillo is igyekszik a lehető legjobban meglovagolni a spanyolok történelmi regények iránti vonzódását, ám ő mégsem a XX. századi Spanyolországba, hanem a múltba, mégpedig az ókori Római Birodalomba helyezi művei cselekményét. A Circo Máximo a Traianus-trilógia második kötete, és beharangozója alapján kicsit olyan, mintha a már korábban emlegetett Dan Brownt gyúrták volna össze mondjuk a Quo vadisszal: az ajánló (jobban mondva a kötet hivatalos weblapja, hisz megszokhattuk, egy valamirevaló bestsellernek már külön weboldala van) viszályokról és árulásról tesz említést, kikezdhetetlen hűséget és tragikus szerelmeket ígér. Aztán — folytatja a lista — lesz itt még Vesta-szűz, igaztalanul vádolt ártatlanok, kódolt üzenetek és titkos kódok, bevehetetlen erődök, végeérhetetlen ostrom, kocsiverseny, különleges paripa, emberáldozat, keserűség és iszonyat, de persze reménysugár is, tehát kevés újdonság, ám garantált és grandiózus, keménykötetes szórakozás.
A tízes lista közepe táján, úgy az 5–7. hely között pedig megtaláljuk a Nobel-díjas mestert, Mario Vargas Llosát is, aki az Alfaguara Kiadó jóvoltából adja közre új regényét, az El héroe discreto (A megfontolt hős) címűt, mely a szerző szerint az eddigi legoptimistább írása. És hogy a regény befejeztével mivel foglalkozik most Vargas Llosa? Nos, visszatér az „első szerelem”-hez, vagyis a színházhoz (első darabját, a La huida del Inca címűt Piurában, 18 éves korában állította színpadra), és Boccaccio Dekameronjának színpadi adaptációján dolgozik. A hangsúly vélhetően ezúttal is a történetmondásra kerül, hisz a szerző interjúiban már most azt hangsúlyozza, mekkora hatással van rá, hogy a firenzei pestisjárvány közepette egy kis csapat ember a fikció, a fantázia világában talál menekvést a valóság elől.
Fikcióteremtés a valóság árnyékában vagy valószerűvé maszkírozott fikció: ezt kínálja a legfrissebb tízes lista, válasszon ki-ki kedve szerint!