Burok

Nyáréjszaka, sűrű zivatar. Rémország fölött
villámlik az ég. Nincsen út, de még van irány.
Az ablaktörlő vadul kalimpál, mint egy madárijesztő
kabátujja. Ketten ülnek a kocsiban. Nem szólnak
egymáshoz, a nő vezet. Előttük a fényszóró bizonytalan,
szűk udvara, körben a sötétség átázott, sűrű szövésű
drapériái. A szemek e madár nélküli tájon sosem voltak
elég élesek. Későn villannak föl az útszéli karók
vörös, foszforeszkáló csíkjai. A nő lassan hajt.

Nyáréjszaka, sűrű zivatar. Rémország fölött
villámlik az ég. Nincsen út, de még van irány.
Az ablaktörlő vadul kalimpál, mint egy madárijesztő
kabátujja. Ketten ülnek a kocsiban. Nem szólnak
egymáshoz, a nő vezet. Előttük a fényszóró bizonytalan,
szűk udvara, körben a sötétség átázott, sűrű szövésű
drapériái. A szemek e madár nélküli tájon sosem voltak
elég élesek. Későn villannak föl az útszéli karók
vörös, foszforeszkáló csíkjai. A nő lassan hajt.
Ujjai a kormányon elfehérednek. Most csak az
valóságos, amit a szélvédő és a karosszéria körülzár.
Tekintetüknek föl kellene hasítania ezt a burkot.
A férfi oldalra figyel. A villámok egyre közelebb
húzódnak, nincs szünet a dörrenés előtt. Visszafordul.
Érzelmei valóban másolatok? A nő fél. Egy szembejövő
autó reflektora hirtelen mindkettejüket elvakítja.
Az ablaktörlő zakatol, a motorházban valami
kopogni kezd. Rémország szíve felé közelítenek.

Megjelent a Műút 2013041-es számában