Haldimann & Co. – Mészöly Miklós és az 1967-es bécsi írótalálkozó

Haldimann & Co. Mészöly Miklós és az 1967-es bécsi írótalálkozó. A szöveget gondozta és közreadja Kelemen Pál és Márjánovics Diána

Bevezetés

Mészöly Miklós hagyatékban maradt levelezésének döntő hányadát a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi, ezek között bőven találhatók német, svájci és osztrák partnerekkel váltott levelek. Az itt közölt válogatás alapján érdekes epizód válik megismerhetővé Mészöly Miklós írói-irodalmi jelenlétéből a német nyelvű irodalmi életben. Az 1967-ben Bécsben Irodalom: hagyomány és forradalom címmel rendezett írótalálkozóról van szó. Bepillantást nyerhetünk Mészöly meghívásának a körülményeibe, valamint az előkészületekbe, sőt az utolsó két levél a találkozó következményeire is utal: a kerekasztal anyagának megjelenésére, valamint Mészöly tervére, hogy ettől függetlenül megjelenteti a találkozóra vonatkozó reflexióit. Ezekből a levelekből azonban elsősorban egy félreértés történetét rekonstruálhatjuk — egy félreértését, amely magyarázattal szolgál arra a kérdésre, amely joggal merülhet fel a Mészöly külföldi jelenlétével és befogadástörténetével foglalkozó filológusban: mi a magyarázata annak, hogy egy Mészöly-esszé rövid időn belül kétszer, két változatban, két különböző orgánumban is megjelenik, miközben Mészöly esszéírói munkássága nem csak az 1960-as években, de mind a mai napig jóformán ismeretlen (mert fordításban nem hozzáférhető) a német nyelvű olvasóközönség számára?

A leveleket olvasva azon túl, hogy átélhetjük az 1960-as évek vasfüggönyön átívelő irodalmi postaforgalmának izgalmait, és nyomról-nyomra haladhatunk a filológiai rejtély megfejtése felé, két fontos dologról is meggyőződhetünk. Egyfelől arról, hogy nem lehet túlbecsülni a magyar származású svájci irodalomkritikus, Eva Haldimann jelentőségét a magyar irodalom nyugat-európai megismertetésének és képviseletének a terén.[1] Amint ezekből a levelekből is kiderül, fáradhatatlan fordító, kritikus és kultúraszervező volt, aki az 1960-as évek elejétől számtalan csatornán keresztül tájékozódott a magyar irodalmi fejleményekről, és intenzív kapcsolatot ápolt a magyar írókkal és költőkkel.[2] Elsősorban az ő érdeme, hogy az 1960-as évek elején a magyar művek német fordításának Németh László, Szabó Magda és Déry Tibor uralta piaca sokszínűbbé vált,[3] és kellő figyelmet kaptak olyan írók is, akik a második világháború alatt és után kezdtek el publikálni. Másfelől arról is meggyőződhetünk, mennyire intenzíven építette és mennyire kitartóan fejlesztette Mészöly a külföldi kapcsolathálózatát.

Az alább olvasható levelek nem Mészöly Miklós német nyelvű irodalmi jelenlétének a kezdeteit, hanem a már számon tartott író működését dokumentálják. A valódi írói-irodalmi jelenlétet 1964 nyarától számíthatjuk,[4] és ez a jelenlét Eva Haldimannak köszönhető. A levelezést áttekintve azonban elmondhatjuk, hogy Mészöly ekkor már körülbelül négy éve fáradozott azon, hogy írásai németül is megjelenhessenek, hiszen már 1960 novemberében – feltehetőleg Muraközy Gyula közvetítésével — felvette a kapcsolatot a stuttgarti Geisenheyner&Crone irodalmi ügynökséggel. Ernst Wilhelm Geisenheyner Mészöly Miklósnak írt 1961. 02. 21-i leveléből tudható meg, hogy Mészöly előző év novemberében elküldte az ügynökségnek a Sötét jelek című kötetét és a Jelentés öt egérről című elbeszélését, amelyeket Geisenheyner véleményezésre továbbított a Hildegard Grosche-féle Steingrüben Kiadónak.[5] Ugyanebben a levélben beszámolt készülő regényéről (Az atléta haláláról) és egy készülő színdarabról (Az ablakmosóról). Geisenheyner 1962. 04. 11-én kelt levelében tudatja Mészöllyel, hogy a Fekete gólya című kötetet is eljuttatta Groschénak, és hogy értesült arról, hogy Mészöly szerződést kötött a Seuil Kiadóval Az atléta halála francia nyelvű kiadására. Az ügynök és a szerző személyesen majd csak 1962 októberében találkozik Budapesten, és Geisenheyner Mészöly többi munkája felől is érdeklődik, különösen Az ablakmosó és a készülő Saulus felhasználási jogai felől.[6] Mészöly ekkortájt — talán a személyes találkozó alkalmával? — bízhatta meg az ügynökséget, hogy értékesítse Az atléta halálának jogait a Hanser Kiadónak. Geisenheyner a következő év tavaszán számol be a Seuil és a Hanser között megkötött szerződésről,[7] amit bizonyára sokoldalú egyeztetés előzött meg, erre többek között Mészöly Hildegard Groschéhoz (Steingrüben Kiadó) címzett egyik leveléből[8] következtethetünk:

Kedves Hildegard,
valószínűleg megkapta már időközben legutóbb írt levelemet Az atléta halálával kapcsolatban. Ne haragudjon, hogy ilyen gyorsan újra sürgetem a válaszért, de közben egy újabb levél futott be a Seuil-től s azt írják, hogy újabb két kiadó jelentkezett német nyelvterületről, és postafordultával kérnek tőlem választ, hogy a tárgyalásaikat folytathassák. Nagyon kérem, kedves Hildegard, válaszoljon postafordultával a döntéséről, hogy ebből a csakugyan összekuszálódott helyzetből valahogy levegőre jussak. []
Válaszát várva sok szeretettel üdvözli, kézcsókkal
Miklós

Vagyis a Hanser Kiadó, amely aztán évtizedekig Mészöly német nyelvű kiadója lesz, ugyan már 1964 tavaszán képbe kerül, ám az Atléta megjelenésére 1966 őszéig még várni kell.

Eva Haldimann 1964-ben, az említett német ügynökségtől és kiadóktól teljesen függetlenül, Németh Lászlón keresztül ismeri meg Mészöly Miklóst,[9] és nemcsak felkelti az érdeklődését Mészöly munkássága, hanem azonnal felismeri az íróban rejlő potenciált, és szívügyévé válik Mészöly megismertetése a német közönséggel. Az ő kezdeményezésére jelenik meg a Neue Zürcher Zeitungban 1964 nyarán az a két oldal, amely először mutatja be Mészölyt a német nyelvű közönségnek, majd a következő években is közöl néhány további — a Mészöly-filológiában eddig szintén nem dokumentált — saját fordítást.[10]

Ami az alábbi szövegközlés tekintetében mind a kezdetek, mind az itt megidézett epizód alapján világossá vált, az az, hogy nem érdemes szerzőközpontú megjelenítésben gondolkodni, vagyis Mészöly levelezését címzettek szerinti bontásban, a német nyelvű irodalmi élet szereplőivel folytatott külön-külön levelezésekként bemutatni. Célszerűbbnek tűnik ennek a szereplőhálózatnak az összes megnyilatkozását egységes szerkezetben, egyetlen kronológiában látni és kezelni, hogy könnyebben követhetők legyenek az említések, utalások és kapcsolódások, valamint együtt láthatók legyenek a párhuzamosan futó projektek. Ez persze Mészöly alakjának mint a levelezés középponti elemének viszonylagosításával jár: az ő alakja nem kommunikációs aktusok eredeteként és centrumaként jelenne meg, hanem a német nyelvű irodalmi élet szereplőinek egy eleve meglevő, működő hálózatába bekapcsolódó új szereplőként. Így válna jobban érzékelhetővé, hogy mennyi vállalkozást futtat Mészöly egymással párhuzamosan csak a német nyelvterületen (most pusztán az 1960-as évek közepét tekintve): Az atléta halálának, a Bunkernek, Az ablakmosónak a fordítását és kiadását, utóbbi színpadra állítását, az elbeszélések fordítását és megjelentetését, az esszék — különösen nehéznek bizonyuló — fordítását és megjelentetését, a külföldi utak és szereplések — bonyodalmas és mindig elhúzódó — intézését.

És akkor még nem is említettük Mészöly 1960-as években ugyanilyen intenzitással ápolt franciaországi és lengyelországi kapcsolatait…

Kelemen Pál

 

 

Levelek

Az itt közreadott levelek autográf és gépiratos anyagok, amelyekben a tollhibákat, a helyesírási, központozási eltéréseket és a mellékjeles magánhangzók írásmódját javítottuk. A szerzők standard helyesírástól eltérő, ám stilisztikai funkcióval bíró írásmódját eredeti formában őriztük meg. A levelekben szereplő műcímeket, a folyóiratok neveit és az aláhúzásokat kurzív szedés jelzi. A levélszövegben és a datálásnál szögletes zárójelben szerepel a közreadói közlés, kiegészítés; a kihagyást és az olvashatatlan írásjelet — a filológiai gyakorlatnak megfelelően — szögletes zárójelben szereplő ellipszis jelzi. Az eredetileg idegen nyelven írt leveleket és idézeteket csillaggal jelöltük; a német nyelvű dokumentumokat Kelemen Pál, a franciákat Kun János Róbert fordításában közöljük. A levelek közreadásában nyújtott segítségért Komáromi Csabának (Petőfi Irodalmi Múzeum) és Nagy Boglárkának (Jelenkor Kiadó) mondunk köszönetet.

***

Werner Peterich (Hanser Kiadó) Mészöly Miklóshoz*
1966.05.17.

Tisztelt Mészöly úr!

Amint tudja, ezen az őszön Kiadónknál megjelenik Az atléta halála című regénye. Minél többet foglalkoztam az időközben elkészült fordítással, annál inkább növekszik a csodálatom aziránt, amit Ön elért ezzel a regénnyel. Bizakodva feltételezem, hogy a német kritika is behatóan foglalkozni fog a könyvvel, és remélem, mivel a szöveg és az elgondolás az értelmezés lehetőségeinek olyan sokféleségét nyújtja, hogy Az atléta halálában, ha nem is az elmúlt évek, de legalább a folyó év legjelentősebb irodalmi eseményének egyikét fogják látni.

Az Ön eddigi irodalmi műveiről adott, a Neue Zürcher Zeitungban megjelent különböző beszámolókból úgy látom, hogy Ön már több regényt, színdarabot és egy kötetnyi gyermekeknek szóló mesét publikált. Ha egy kiadó egy ennyire jelentős irodalmi művet jelentet meg, úgy magától értetődik, hogy nem csupán ez az egy mű, hanem a szerző többi munkája is érdekli, ezért arra kérem, küldje el nekünk mindazon munkáit, amelyeket saját maga a fejlődése szempontjából a legfontosabbaknak tekint. Továbbá az olasz Longanesi Kiadónál dolgozó Lisa Morpurgo[11] asszonytól hallom, hogy színművei már megvannak Önnek német fordításban. Talán ismeri annyira a német könyvkiadást, hogy tudja, hogy a Carl Hanser Kiadó csak igen ritkán ad ki színdarabokat. Szerzőink színpadi műveit általában kifejezetten színművekre szakosodott kiadók gondozzák. Ennek ellenére szívesen megismernénk a színdarabjait, és nagyon hálásak lennénk, ha el tudná küldeni nekünk a vonatkozó fordításokat.

Őszintén remélem, hogy Ön és a Carl Hanser Kiadó gyümölcsöző és hosszan tartó együttműködés elébe néz, és küldöm

minden jót kívánva szívélyes üdvözletem

Werner Peterich
Carl Hanser Kiadó

 

Wolfgang Kraus (Osztrák Irodalmi Társaság) Mészöly Miklósnak*
Bécs, 1966. 05. 23.

 

Tisztelt Mészöly úr!

Az „Osztrák Irodalmi Társaság” az elmúlt évben két nemzetközi kerekasztal-beszélgetést szervezett jelentős írók és kritikusok részvételével „A jelen színháza — a színház jelene”, valamint „Századunk és regénye” témában.[12] A rendkívüli siker és a világméretű visszhang az újságokban, a rádióban, a televízióban és a szaklapokban, amelyek hosszú kivonatokat közöltek a beszélgetésekből, arra az elhatározásra késztetett bennünket, hogy folyó év őszére hasonló összejövetelt tervezzünk, mégpedig „Irodalom: hagyomány és forradalom” címmel. Amint a másik két konferencia, ez az ülés is különleges lesz azáltal, hogy mind Nyugatról, mind Keletről jelentős személyiségek vesznek rajta részt.

A rendezvényt 1966. október 24–26. között tartjuk Bécsben, három délelőttöt szentelünk a kérdés megvitatásának, amely meghívott újságírók és kritikusok előtt zajlik. (A konferencia nyelvei német, angol és francia.) Akárcsak a múlt évben, a sajtó idén is nagy számban fogja képviseltetni magát Bécsben mind Nyugatról, mind Keletről, hogy tudósítson a konferenciáról. A harmadik nap estéjén a Hofburg vigadótermében az összes résztvevő jelenlétében a nyilvánosság előtt adunk összefoglalót a beszélgetésekről.

Engedelmével, kedves Mészöly úr, meghívjuk erre a konferenciára. Meggyőződésünk, hogy az Ön hangja az itt egybegyűlt személyiségek körében nagy fontosságnak örvend. Rövidesen tájékoztatjuk a részletekről, mindazonáltal nagyra értékelnénk, ha mihamarább megtudhatnánk, hogy eljön-e a rendezvényre. Költségtérítésképp 3.000 schillinget tudunk felajánlani. A szállásköltségeket természetesen átvállaljuk.

Őszintén remélem, elfogadja a meghívást, ajánlva magamat, szívélyes üdvözlettel,

Dr. Wolfgang Kraus

 

Mészöly Miklós Eva Haldimannak
[1966]

Kedves Éva,

köszönöm az életjel-levelet, beszámolót, s hogy olyan express intézkedett a darabok ügyében. Reméljük a legjobbakat…

Nagy tervek lógnak a levegőben — sietek lekopogni. A következőről van szó: legnagyobb meglepetésemre levelet kaptam az Osztrák Irodalmi Társaság* nevében Dr. Wolfgang Kraustól, melyben meghívnak az okt. 24–26-án Bécsben megtartandó nemzetközi „Round-Table-Gespräche [sic!]”-re — „a legjelentősebb írók és kritikusok” részvételével… A téma: „Irodalom: hagyomány és forradalom”. Magyarországról ketten vagyunk meghívva, Pilinszky Jánossal.[13] A meghívottak között ilyen nevek: Pierre Emmanuel, Claude Simon, Saul Bellow, Mary McCarthy, Moravia, Adorno, Werner Weber, Paustowskij, Leszek Kolakowski. — Sic. Csak azt nem tudom, kinek jutottam eszébe. Persze, nagy öröm és némi szorongás is, különös tekintettel zseniális nyelvérzékemre. Németül, angolul, franciául lehet felolvasni — én német mellett döntöttem, mert ugyan beszélni még rosszabbul beszélek németül, mint franciául — de olvasni, felolvasni talán mégis érthetőbben tudok németül… Erre az egy alkalomra igazán kölcsönadhatná a nyelvtudását! De csak lesz valahogy. Remélem, hivatalos akadályt nem gördítenek — a napokban megyek Köpeczihez[14] megtárgyalni a dolgot. Ezzel kapcsolatos egy másik terv is. A Hanser Verlagtól kaptam egy igen lelkes levelet, náluk ősszel jelenik meg az Atléta, még a frankfurti Messe előtt (ami szept. 22–24. között lesz). Szeretnék oda is kijutni valahogy — amennyiben el tudom intézni a Hanserral, hogy az ott-tartózkodásomat fedezzék. Azt már írták, hogy amennyiben megyek, a szobafoglalást elintézik — de ebből még nem világos az ügy (piszkos) anyagi része. Most akarok írni nekik, hogy sajna, másképp nem tudok odautazni. Szóval, ha minden megy — szeretném a Messét és Bécset egy utazással és útlevéllel megoldani. Ezért is kell beszélnem Köpeczivel; mert legújabban nem két évre szól az útlevelünk, hanem annyira, amennyit beleütnek — s többnyire 2–3 hetet ütnek csak bele. Ha sikerül az utazást elintéznem, Messe és Bécs között éppen egy hónap van, s gondoltam, ez idő alatt bekukkanthatnánk Bartha Pistáékhoz Baselba,[15] Magukhoz (ha éppen fogadó-képesek — erre őszinte választ!!!) — és esetleg Kerényi prof.-ékhoz is,[16] akik már tavaly hívtak. Mindez túl szép is — meglátjuk. Persze, Alit is vinném mindenképpen — csak tudjunk szabadságot biztosítani neki.

Még a Hanser leveléről akarok beszámolni, Magát is érinti, ugyanis írják — „az Ön eddigi irodalmi műveiről adott, a Neue Zürcher Zeitungban megjelent különböző beszámolókból úgy látom, hogy Ön már több regényt, színdarabot és egy kötetnyi gyermekeknek szóló mesét publikált. Ha egy kiadó egy ennyire jelentős irodalmi művet megjelentet, úgy magától értetődik, hogy nem csupán ez az egy mű, hanem a szerző többi munkája is érdekli”* — egyszóval, kérik egyéb dolgaimat is, köztük a darabokat, bár ők — mint írják — darabokat nemigen adnak ki, mégis látni szeretnék őket, hogy hátha. Mit mondjak — az Atlétának Maga hengerelte a futópályát… Ezért is — remélem — nem veszi dicsekvésnek, ha ideírom, amit a regényemmel kapcsolatban írnak (bizonyos Werner Peterich — „minél többet foglalkoztam az időközben elkészült fordítással, annál inkább növekszik a csodálatom aziránt, amit Ön elért ezzel a regénnyel. Bizakodva feltételezem, hogy a német kritika is behatóan foglalkozni fog a könyvvel, és remélem, mivel a szöveg és az elgondolás az értelmezés lehetőségeinek olyan sokféleségét nyújtja, hogy Az atléta halálában, ha nem is az elmúlt évek, de legalább a folyó év legjelentősebb irodalmi eseményének egyikét fogják látni.”* — Szóval, ebben a szélviharos tavaszban, ami itt tombol, ez volt a napsugár.

Remélem, hogy sikerül Bécs — és sikerül a többi is, az utazás (Weberrel[17] éppen itt, Bécsben ismerkednénk össze? Furcsa.)

A napokban, az egyik angol fogadáson, együtt leszek valami francia színházi emberrel; azzal hívtak meg, hogy tudják, van a két darabomból német fordítás. Bizonyára kérni fognak példányt — de már megint nincs belőlük… Nagyon kérem, küldessen a céggel az én címemre mindegyikből 5-öt. Úgy látom, jó, ha van itt kéznél. Valószínűleg, Belgrádba is kell küldenem. (S persze az én terhemre küldesse.)

Éva kedves — ez olyan „Ich”-levél volt — bocsánat.

Ali Erdélyben, az öregeknél, holnap jön haza.[18] Még semmit sem tud a jó hírekről. Különben? — pénzt keresgélek és Paulust írok. A Kritika-számot elküldtem.[19] Olyan hideg van, hogy fűtök az olajkályhával. — Lehet, hogy megint útra kelünk? Nagyon nem remélt fordulat. Sok-sok szeretettel üdv az Egész Családot — à bientôt!

Mészöly

 

Eva Haldimann Mészöly Miklósnak
[1966.] 06. 03.

Kedves Miklós,

ilyen levelet szívesen olvasok: hurrá és gratulálok! A meghívás nagyon megtisztelő és gyönyörűen hangzik, remélhetőleg minden jól fog menni. Milyen szöveget akar felolvasni németül Bécsben? Természetesen szívesen megcsinálom Magának németül, ha erre szükség van — és előre is sok sikert. Feltétlenül meg kell ismerkednie Weberrel; Saul Bellow engem is érdekelne, Herzogjáról elég hosszan írtam. A felolvasást persze gyakorolni kell (itt bújik ki a tanár)! A Hanser-hírek is remekek. Ki az a Werner Peterich, aki ír, talán a fordító? Tehát írok Blochéknak,[20] hogy Hansernek küldjenek 1–1 példányt, és Magának 5–5-öt. Ugye jól értelmezem? Egyébként Finnországba annakidején rögtön elmentek a példányok,[21] kaptam értesítést. […] Nem mondom, a bécsi találkozón szívesen ott lennék, meghallgatni, mit mondanak az okosok. Béládit[22] Maga ismeri? Szívesen találkoznék vele, ha Pesten leszek, leveszem a kalapom az Atléta-kritikája előtt. […] Hogy levelem összefüggéstelen, az ne zavarjon senkit, Picassónak volt kék és rózsaszín korszaka, nekem ez a rohanó korszakom.

Mindenkit szeretettel ölel: Éva

 

Mészöly Miklós Eva Haldimannak
[1966]

Kedves Éva,

már nem is tudom, nekünk milyen korszakunk van, azon kívül, hogy rohanós, mint Magának… […] De ezek az objektív körülmények, hogy olyan sokáig nem jutott hozzá a levélíráshoz — a másik, hogy mind vártam, írhatok-e valami biztosat az utazásunkkal kapcsolatban. A Buchmessére valószínűleg minden további nélkül mehetünk, de a bécsi program körül egy kis zűr van, nem rokonszenveznek vele — s még mindig nem tudom, mi lesz a végeredmény. Hogy a két dátumot — a Buchmessét és Bécset — befogjam, 30 napnál hosszabb útlevélre volna szükségem, s újabban csak 30 napra állítják ki az útlevelet — külön indokolni kell, hogy miért kérek többet. Ha Bécset nem akceptálják, már csak útlevél-okok miatt sem maradhatok Bécsben. És jóváhagyás nélkül azért mégsem — meglátjuk. Sajnálnám én is, ha nem sikerülne. Mindenesetre ma beadom az útlevél-kérelmet. Éva kedves, a vízum-kérelemhez küldene egy pár soros — német nyelvű — meghívólevelet, kettőnk részére? S akkor még most sürgősen beadnám. […]

 

[…] Béládival közöltem, hogy mennyire tetszett a kritikája — ha legközelebb Pestre jön, feltétlenül összejövünk. […]

Éva kedves, ahogy biztosat tudok az utazásunkról, újra jelentkezem. S mi is nagyon várjuk az őszi viszontlátást. Frédérickel, Toncsival[23] együtt sokszor üdvözöljük az Egész Családot, szüleinek jó pihenést és egészséget — s Magának inkább egy rózsaszín korszakot, ha lehet.

Kézcsók, Miklós

 

Mészöly Miklós Werner Peterichnek (Hanser Kiadó)
[1966. 06. 10.]

Igen tisztelt Peterich úr,*

Elnézését kérem, hogy csak most válaszolok máj. 17-i levelére; hosszabb ideig ismét vidéken tartózkodtam, és csak most kaptam kézhez. Őszintén örülök elismerő sorainak, s hogy bízik a regényem német fogadtatásában. Én is remélem, hogy együttműködésünk nem szakad meg, s hogy a következő regényem kéziratát (éppen most dolgozom az utolsó fejezetein) hamarosan eljuttathatom Önökhöz. […]

[…] Okt. végén ugyan Bécsben leszek az Osztrák Irodalmi Társaság* meghívására (nemzetközi kerekasztal-beszélgetés*), de sajnos az arra felajánlott költségtérítést* nem tudom egy korábbi frankfurti útra is igénybe venni.

Bocsásson meg ezért a financiális kitérőért — én is szívesebben elhagytam volna, de az okok nem rajtam múlnak.

Még egyszer köszönöm érdeklődő levelét…

[Mészöly Miklós]

 

Wolfgang Kraus (Osztrák Irodalmi Társaság) Mészöly Miklósnak*

Bécs, 1966. 06. 13.

 

Tisztelt Mészöly úr!

Nagyon köszönjük, hogy vállalta a szereplést az „Irodalom: hagyomány és forradalom” (október 24–26.) című tanácskozásunkon. Ez alkalommal csupán néhány alapvető témát szeretnék Önnek felvázolni, amelyek érdekesek lehetnek a beszélgetés számára. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy ezek csak javaslatok, amelyeket egyáltalán nem muszáj megfogadni.

Az volna a nagy kérésem, hogy küldjön nekünk egy rövid referátumot, amely alapjául szolgálhat a szabadon folytatott vitának, amely a rendezvény súlypontját képezi. Hálásak lennénk, ha a kéziratot augusztus végéig megkaphatnánk, mivel le kell fordítani a konferencia többi nyelvére (angolra és franciára). A legmegfelelőbb terjedelem 5–8 oldal lenne.

Kérjük, a nyár végéig tájékoztasson bennünket arról, hogy mely napon szándékozik Bécsbe megérkezni, hogy lefoglalhassuk a hotelszobát.

Nagyon örülök, hogy Ön, kedves Mészöly úr, részt tud venni a rendezvényen, és arra számítok, hogy jelenléte mindenki számára nyereség lesz.

A legjobbakat kívánva, szívélyes üdvözlettel:

Dr. Wolfgang Kraus

 

Melléklet[24]

 

Mészöly Miklós Eva Haldimannak
[1966]

Kedves Éva,

bizony Isten nem akartam visszaélni hirtelen ígéretével, hogy a bécsi referátumot lefordítja. Mégis bekövetkezett… Nem találtam senkit, aki időre vállalta volna — meghát, hogy hogyan fordította volna. Magának ismerős lesz a szöveg, mert vettem át a Tonalitásból, nemcsak fogalmakat, de sorokat is, sőt, a befejezés, az utolsó két oldal, némi változtatástól eltekintve megtalálható a Tonalitásban.[25] Ha megteszi s még nem bánta meg az ígéretét — kézcsók. Aug. végére kérték, hogy küldjük be a referátumot, hogy a konferencia egyéb nyelveire lefordíttassák. Arra kérném: küldje el a fordítást közvetlenül Bécsbe, a köv. címre: Österreichische Gesellschaft Für Literatur, Palais Wilczek, 1010 Wien I. Herrengasse 5., Dr. Wolfgang Kraus. — S pár kísérő sort, hogy én kértem meg a továbbításra. — A részvételünk egyébként még bizonytalan, de úgy gondoltam, hogy a referátumot mindenképp elküldöm — esetleg csak szeptemberben dől el, hogy mehetünk-e, s az meg a bécsieknek már késő, a referátumot illetően. Ha nem vehetünk részt, majd írok Kraus úrnak, hogy a referátum tárgytalan… — Pillanatnyilag lent vagyok Szekszárd mellett, egy kis présházban, és lóhalálában dolgozom[26] — és várjuk az útlevelet. Nagyon köszönjük a meghívót, megérkezett. Ali most adja be Pesten a vízumokat. Lehetőség: vagy nem kapunk egyáltalán útlevelet — vagy csak 30 napot kapunk, s abból nem telik ki a Buchmesse és Bécs — vagy elég időt kapunk, s még akkor is problematikus, hogy A.[27] bólintása nélkül részt vegyünk-e. Amikor fönt voltam nála, nem bólintott, barátilag azt tanácsolta, hogy ne, bár tiltani nem tiltja… Szóval így. Most rohanok be a városba — két dombon át — hogy feladjam ezt a levelet, félek, így is utolsó pillanatban ér oda. Két részletben adom fel, az egész 7 és fél oldal /5–8 oldalt kértek./ Éva kedves, köszönet előre is, majd írok nyugodtabban.

kézcsók, üdv. ölelés a Családnak,

Miklós

 

Eva Haldimann Mészöly Miklósnak
Genf, [1966.] 08. 18.

Kedves Miklós,

mellékelem a referátum fordítását, nagyon jó a szöveg, lényegesen világosabb és egyértelműbb a Tonalitásnál, s kitűnően megfogalmazott irodalmi manifesztumnak tekinthető. Ugyanezzel a postával megy egy példány Bécsbe. Azt ajánlom, hogy sokszor és hangosan próbálja előadni németül, hogy a hosszú és nem könnyű mondatok érthetőek és jól kiejtettek legyenek a hallgatóság számára, enfin, a remélt hallgatóság számára. Sajnos a Tonalitásról rosszak a hírek, az NZZ most végleg visszaküldte, nem mellékelem most a levelüket a helyhiány miatt, exkuzálja magát, hogy ilyen soká váratott a döntéssel (én azt hittem, már döntött), de még meg akarta mutatni „a kollégáknak a tudomány rovatból”.* S továbbá ezt írja: „Úgy látjuk, hogy tudományos értelemben nagy valószínűséggel nem annyira állja meg a helyét, hogy a zenére vonatkozó, eléggé nyilvánvalóan kérdéses következtetésekért kárpótolja az embert. És számunkra a lehetséges terjedelem határát súrolja (tulajdonképpen át is lépi).”* Hát ez sajnos így van, s most már nem tudom, mit csináljunk vele. De pl. majd ezt a referátumot be lehetne küldeni az Akzentének, az az érzésem, hogy ők leközölnék. Sőt talán az NZZ is egyszer később, egy alkalmas pillanatban, ha ezt a vereséget kihevertük. […]

Alit csókolom, szeretettel: Éva

 

Mészöly Miklós Eva Haldimannak
1966.09.07.

Kedves Éva — röptiben: nagyon-nagyon köszönöm a fordítást. Valószínűleg nem veszem hasznát… Útlevelünket visszautasították — most a minisztériumban van az ügy, választ még nem kaptam. Talán a Buchmessére azért kijutunk.[28] Ha igen, visszafelé Svájcon keresztül utazunk. Bázelban mindenképp „megpihenünk” — onnét telefonálunk majd. Jó volna látni magukat, de a „telt ház” és egyebek miatt olyan őszintén átélt a részvétem, hogy nem szívesen terhelném magukat — magunkkal. Esetleg röptében, valahol, autóval? Megbeszéljük — d’accord? […] sok szeretettel üdv. az egész Családot,

kézcsókkal, Miklós

 

Eva Haldimann Mészöly Miklósnak
Genf, [1966.] 09. 10.

Kedves Miklós,

[…] Nagyon sajnálom az útlevélügyet, talán még fog menni! […] Ha nem tarthatja meg kitűnő beszédét, írja meg, küldjük-e be az Akzentének, majdnem biztos vagyok, hogy érdekelné őket! Írja meg majd az Akzente címét, elvesztettem. Tehát, ha van útlevél, értesítsen, s Genfet beleértve csináljanak vízumot [?]. […]

Szeretettel üdvözli mindkettőjüket, Éva

 

Eva Haldimann a Neue Zürcher Zeitungnak*
Genf, 1966. 11. 06.

Kedves Diktas [?] úr,

Szerb Antal Marie-Antoinettje ifjúságom szeretett könyve volt. Annyira megörültem, hogy egy igencsak vonzó német kiadásban láthattam viszont: olyan mű ez, amelyért Fritz Eberst [?] majd’ megőrült volna. Felhívni a figyelmet erre a könyvre biztosan megéri. Ez a mentségem, hogy egy nem kért recenziót „csempésztem” a másik mögé.[29]

Egy másik ügy: Mészöly Miklóst meghívta az „Osztrák Irodalmi Társaság”, hogy mondjon beszédet 1966. október 22–24-én az „Irodalom: hagyomány és forradalom” című kerekasztal-beszélgetésen. Ezt a beszédet nem tarthatta meg, mert a magyar kormány megtagadta tőle a kiutazást. Mellékelem most ezt a beszédet a két recenzió mellé, talán le tudja hozni a lapban, ha mégsem, örülnék, ha visszakaphatnám a kéziratot.

Szívélyes üdvözlettel és nagy köszönettel minden beküldött könyvért,

Eva Haldimann

 

Eva Haldimann Mészöly Miklósnak
Genf, 1966. 11. 09.

Kedves Ali és Miklós,

nagyon régen nem jelentkeztem, olyan régen, hogy még nem is írtam meg, mennyire sajnálom, hogy nem találkozhattunk ősszel — de még inkább azt, hogy a remények nem váltak valóra, mert a bécsi előadás bizonyára jelentős momentum lett volna. […] Köszönöm az Atlétát, szép a német kiadás. Megkaptam az NZZ-től is, ami megkönnyítette, újra írni róla.[30] (Ezzel kapcsolatban, majd meglátja, kicsit ráhúztam a vizeslepedőt egyes kritikusokra.)

Idén rengeteg a munka. Eddig e két hónapban 17 könyvet kaptam, ezekből 12 kivégezve, s most olvastam el újra németül a G. A. úr X-ben kitűnő német fordítását.[31] Ki az a Vajda István és Eva? (Azért érdekel, mert Fischer engem is felszólított a fordításra, ami nekem túl sok munka lett volna, de ennek ellenére készítettem egy próbaszöveget, és Déry a másikat választotta, de nagyon jól tette, remek fordítás.) Most majd igyekszem adekvát módon írni valamit erről a részben furcsa, részben zseniális könyvről. […]

Sok szeretettel: Éva

 

Wolfgang Kraus (Osztrák Irodalmi Társaság) Mészöly Miklósnak*
Bécs, 1966. 12. 22.

Igen tisztelt Mészöly úr!

Engedelmével az „Osztrák Irodalmi Társaság” ezúton tájékoztatja, hogy az „Irodalom: hagyomány és forradalom” című nemzetközi kerekasztal-beszélgetést, amely eredetileg előző év októberére volt betervezve, 1967. április 24–26-ára tettük át. Meggyőződésünk szerint az őszi nehézségek már nem állnak fenn, és a beszélgetés minden bizonnyal jó hangulatban létrejöhet. Nemrégiben tett bécsi látogatása alkalmával beszéltem Darvas elnök úrral[32] a kongresszusunkról, akit most levélben is kértem, hogy az uraknak, akiket Magyarországról hívtunk, a kiutazásban segítségére legyen.

Nagyon örülnénk, ha lehetséges volna áprilisban ellátogatnia hozzánk! Referátumát megkaptuk, amelyen azonban tetszése szerint változtathat. Mindenesetre újólag mellékeljük a téma-összeállítást és a meghívott vendégek listáját.

Nagyon remélem, hogy eljön, és ajánlva magamat kívánok a legjobbakat az új évre

Dr. Wolfgang Kraus

 

Mészöly Miklós Eva Haldimannak
[1966]

Kedves Éva, Frédéric, Toncsi —

mindenekelőtt: nagyon boldog karácsonyi ünnepeket és újévet az egész Családnak! […] Az augsburgiak közbe meghívtak nagyon kedvesen, jan. végéig kellene kiutaznom, hogy még előadást érjek,[33] de félek, hogy rövid az idő addig, útlevelet szerezni. De megpróbálom. S akkor találkozunk! Különben a bécsi konferencia áprilisra halasztódott, (az eddigiek szerint) s nem lesz akadály, hogy akkor kiutazzunk és részt vegyünk (épp ma beszéltem Aczéllal). […] Éva kedves, ha van egy fölös példány a Tonalitás-tanulmányból (ha nincs, esetleg legépeltetné a költségemre?), s küldje el a nevemben: H. J. Fröhlich, Wien, XVII. Haslingergasse 9/8 — ő egy írókolléga, itt járt, interjút csinált velem, s talán el tudná helyezni a tanulmányt. Köszönöm előre is. […] Még egyszer, nagyon boldog ünnepeket valamennyiüknek, sok szeretettel,

ölelés és kézcsók

Miklós

 

Eva Haldimann Mészöly Miklósnak
Genf, [1966.] 12. 29.

Kedves Miklós,

most érkezett kedves jókívánságaira s levelére sietek válaszolni: remek volna, ha mehetnének Augsburgba (én is szeretnék menni, szép élmény lenne, ha négyen végignézhetnénk az előadást, meghalok a kíváncsiságtól, hogy rendezték…), és idejöhetnének egy kicsit Genfbe utána, ez az időpont számunkra is lényegesen kedvezőbb s nyugodtabb volna. Azt írja, hogy a Wolfgang Kraus-féle symposium áprilisra lett halasztva. Ha ez igaz, akkor aktuális még a beszéd, melyet a nyáron lefordítottam? Írja meg, ha igen, ti. meg akartam lepni magát, s beküldtem az NZZ szerkesztőségének azzal, hogy ezt a beszédet nem tudta megtartani, s ha érdekli őket, lehozhatják. Még nem hozták, de vissza sem küldték a kéziratot: most, hogy keresztezés és baj ne legyen, írjam meg nekik, hogy a közlés korai lenne, és tartsák vissza? Nagyon kérem, írjon hamar erre vonatkozólag, nehogy „beleköpjek” valamibe…

A Tonalitás kézirata még megvan, s éppen elküldésre rendeztem most a megadott Fröhlich nevű úrnak,[34] mégpedig úgy a 30 oldalas, mint a 18 oldalas verziót, a szükséges magyarázatokkal.

Az Atléta újabb recenziójában kicsit „beolvastam” illetékes helyre, remélem, ezzel nem ártottam. Megérkezett a Magának beküldött példány is? Volt egy érdekes utójátéka ennek, mivel célzok benne a Béládi ismertetésére, a Hanser írt (Peter Dempe, ismeri?), ha megvolna ez a kritika, szeretné lefotokopiroztatni. A Maga jóvoltából megvolt, beküldtem, s pár nap múlva, kedves köszönet kíséretében, vissza is kaptam, a lemásolás megtörtént. S Hanserék még egy könyvet is küldtek karácsonyi ajándékul. Hilde Grosche[35] is nagyon kedvesen jelentkezett évvégére, nekik is két könyvüket „csináltam meg”. Hallott róla, hogy az osztrák rádió minden előzetes kérdezés nélkül lehozta az Egereket, s mindezért 8 frankot fizettek? Akkor már az olaszok rendesebbek, Mikszáthról írtam a nyáron, s engedélyt kérnek a közlésre, az osztrák rádiónál lényegesen kedvezőbb feltételek mellett. A Süddeutsche kritikája megvan,[36] mert a Maga levele után kértem tőlük támpéldányt. Tényleg bosszantó, hogy az Ablakmosó és Frisch Biedermannjának kezdete oly kísértetiesen hasonlít, s Maga nem is ismerte a darabot! De az Augsburger kritikáját nem láttam, nagyon érdekelne, ha jön, hozza magával. Ali megérzése újra egyszer helyesnek bizonyul. Remélem, nem túl gondterhesen tér haza Erdélyből. […]

Alit csókolja meg nevemben, a Tonalitás holnap elmegy, s addig mindenkit szeretettel üdvözöl,

Éva

 

Mészöly Miklós Eva Haldimannak
[1967]

Kedves Éva, kedves Család,

[…]

Köszönjük a bő beszámolót. Sajna, az augsburgi utamat a minisztérium nem támogatta, így nem is adtam be a kérelmet, úgyis reménytelen lett volna. Nagyon sajnálom. De nagyon szeretném, ha Maga (ill. Maguk) mégis megnézhetnék valahogy — legalább írni róla, nekem.

Van egy másik meghívásom is, febr. végére, az ausztriai Karlsteinbe, írótalálkozóra, nemzetközi jellegű[37] — de még ezirányban nem kaptam választ a minisztériumtól. […]

A bécsi konferencia ápr. végén lesz, erre valószínűleg kimehetünk, bár némi huzavona még mindig van. Reménykedem. A referátumom szövegét, azt hiszem, nem volna illő addig közölni. Nagyon köszönöm, hogy gondolt az elhelyezésére. Ha nem mehetek Bécsbe, akkor nagyon hálás volnék, ha valahol helyet keríthetnénk neki. De addig talán várjunk.

[…] Mondják, az angol rádióban interjuvolták Peter Owent (a kiadót) a magyar könyvek angliai sorsáról. Hosszan beszélt az Atlétáról, olvasta németül, franciául, neki nagyon tetszik, — de: túlságosan (?) európai, ami fordításban […]. Hozzátette, ezt mint kiadó mondja, akinek el kell adni a könyvet, s nem mint irodalmár… Meg azután, a Hosszútávfutó magányossága éppen nagy siker volt kint s Amerikában is, s ez is rontja a könyvem esélyeit. (Vagy írtam már mindezt? — Kezd kihagyni az emlékezetem.) Peter Owen úr megállapította, hogy Mészöly úr peches — ebben egyetértek vele. […]

Kézcsók viszlátig Miklós

 

Mészöly Miklós Eva Haldimannak
[1967]

Éva kedves,

úgy fest a dolog, hogy a bécsi utazás menni fog. Szeretnénk onnét tovább ruccanni egy kicsit, Genfet sem hagyva ki. Élénk tekintettel a háziak teherbíró képességére…! Útlevelünk újabban csak 30 napra szól, szeretnék hosszabbat kimódolni valahogy. A kérés: kopogjon le, ha van egy kis ideje — pár séma mondattal egy német és egy magyar nyelvű meghívót; mondjuk, hogy 4 hétre vendégül látnak (a 4 hét ne rémissze meg!!!!). A német nyelvű a vízum-kéréshez kell, magyarul nem fogadják el, hiteles fordítást kérnek, s az rettentő hosszadalmas. Kösz. előre is! Talán ez az utazási terv nem megy füstbe…

Az augsburgi út, sajna, nem sikerült. A színház nagyon kedvesen írt, ígérték, hogy küldenek fotókat; még nem érkezett meg.

[…]

Sok szeretettel üdv. az egész Családot, kézcsókkal viszlátig

Miklós

 

Eva Haldimann Mészöly Miklósnak
Genf, [1967.] jan. 29.

Kedves Miklós, Ali,

[…] Jacobinak[38] írtam a Wolfgang Kraus számára írt szöveggel kapcsolatban, most már nem áll fenn a veszély, hogy időnek előtte megjelenik. Persze fogalmam sem volt, hogy ezt az összejövetelt elhalasztották, különben még be sem küldtem volna. (Noha még semmi válaszom nincs, hogy hoznák-e?) Eléggé furcsállom, hogy a kritika nem érkezett meg. Mellékeltem hozzá egy névjegyet, melyen olyasmi állt, hogy „tájékoztatásul, üdvözlettel”,* ami, mondanom sem kell, nem az írónak szólt. Most újra mellékelem. Azt hiszem, A hosszútávfutó magányosságának egészen más a problematikája, s nem látom, mennyiben befolyásolhatná az Atléta kiadását, hogy mindkét műben futóról van szó. Mit hall Augsburgból? Hányszor játszották a darabot és milyen sikerrel? Talán hasznos volt, ha összejöttek Nada Skerlyvel, aki nagyon helyes nő, sógorom barátnője. Mindenesetre szóltam Apámnak, hozza össze magukat. A napokban elkezdtem birkózni a Levél a völgybennel. Ezzel kapcsolatban pár kérdés: elsősorban mi a Wittgenstein-munka pontos eredeti címe. Nem beszélve arról, hogy az összes idézetet az eredetivel természetesen egybevágóan kéne hozni, nem is tudom, érdemes így nekivágni? Az Akzentéhez gondoltam küldeni. No meg tudni kéne, hogy [a] szurdik fordítása megfelelő lenne-e a népies „Hohle” szóval, tudni kéne, mit ért pontosan „pászta” alatt, s ha a sánta vénasszony a barackfa alatt találtatott, akkor a következő mondatban hogy van a „tőkék között”, szóval ilyen apróságok mind számítanak egy fordításnál, amit olvasva észre sem vesz az ember. A bibliai idézetet franciául megtaláltam, Sámuel II. könyve, 12. fejezet. 31. vers, most még egy német nyelvű Bibliát kell keresni. Szóval keményebb fa, mint gondoltam. Adjon, kérem, tanácsot a Wittgenstein-dologgal kapcsolatban. Azért vettem ezt kézbe, mert úgy gondoltam, ezt szereti a legjobban. Vagy hagyjam ezt (ugyan nyers verzióban kész van), és próbálkozzak az Állatforgalmival? […]

Ha tud, válaszoljon hamar a Wittgenstein-féle dilemmára, Alit sokszor csókolom, szeretettel, Éva

 

Eva Haldimann Mészöly Miklósnak
[1967.] 02. 06.

Kedves Miklós,

[…] Egyébként beütött a krach, ma kinyitom az újságot (melyet Genfben mindig 1 napi késéssel kapok), s rémülten látom, hogy levelem mit sem használt, s lehozták a beszédet…[39] Mea culpa, szánom-bánom, s most mit tegyünk? Újat kell írni? De tagadhatatlanul nagyon jól néz ki… Fejmosást kapok? Pedig biztos voltam benne, hogy ezirányú levelemet figyelembe veszik, szóval azért nagyon bosszant az ügy, s ezentúl nem csinálok „meglepetést”, hanem szépen megkérdezem előre, hogy lehet-e? Találkozott maga Andreas Kohlschütterrel, az NZZ pesti tudósítójával? Jelenleg kitűnő riportsorozata megy az újságban, a szellemi életről is írt, s a Maga neve már két cikkben szerepelt, az utóbbiban Mándy mellett, az elsőben eddig mint a nem-konformista írók egyike Ottlik, Illyés, Németh és ugyancsak Mándy társaságában. Hogy egy kicsit dicsekedjek, a G. A. úr X-benről hosszan írtam ősszel, s nagyon szerettem azt a cikkemet.[40] Most hallom, hogy Dérynek is nagyon tetszett, s nagyon meg van elégedve. Azért örülök ennek, mert nem könnyű a művet interpretálni, némi diplomácia kellett hozzá. Szívesen beszélgetnék egyszer Déryvel is, kinek ezt a könyvét időközben nagyon megszerettem. […] Mellékelem a két meghívólevelet. Kíváncsi vagyok, most megérkezett-e az Atléta (melyről több helyről kedvező visszhangot hallottam, így a könyvtárosoknak járó bulletin is igen pozitívan említi, mondja egy ismerős.) Jó hallani, hogy Ali egészségileg jó passzban van, csak maradjon is.

Kedves Miklós, írja meg, nagy baj lesz-e, hogy lehozták a beszédet, s hamar írjon, mert nagyon rossz a lelkiismeretem! De egy biztos: az NZZ olvasói számára Maga most már bizonyára egy bizonyos magyar irodalom főexponense, s a neve ismert. […]

sok szeretettel üdvözlöm mindkettőjüket: Éva

 

Joseph Breitbach Mészöly Miklósnak*
1967.02. 09.

Kedves Uram!

Nagy érdeklődéssel olvastam a február 4-i [sic!] Neue Zürcher Zeitung irodalmi mellékletében megjelent Hagyomány és forradalom című írását. Nagy örömmel láttam, hogy megjelentették ebben az irodalmi körökben nagy hírnévnek örvendő lapban. Ha valamikor szeretné kézbe venni a cikket, akkor megőrzöm magának, és elküldöm, amint szól.

Üdvözlettel,

Joseph Breitbach

 

Mészöly Miklós Eva Haldimannak
[1967]

Kedves Éva,

én igazán nagyon örültem, hogy a NZZ lehozta a cikket… — csak Kraus úr ne vegye a szívére Bécsben. Én azonnal írtam neki, hogy félreértés történt az időelőtti megjelentetéssel — s hogy nehezen tudnék újat írni; de ha nagyon muszáj… Remélem, nem muszáj. Végső soron magam se tudom, hogy mi a nemzetközi illem e téren; de talán inkább az, hogy egy konferencián friss referátummal vegyen részt az ember. De ha nem — olyan nagy tragédia?! Azt mondom, most már ne fájjon a fejünk — Vietnám csúfosabb ügy… — Különben igazán tekintélyesen hat a lapban a cikk — sőt, már reflexiót is kaptam rá, egy igen neves német–francia írótól, biztos ismeri a nevét: Joseph Breitbach.[41] Még ősszel elküldte nekem egy díjnyertes könyvét dedikálva, ismeretlenül (Rapport sur Bruno — pár éve nagy siker volt — tudtam meg utólag) — s most újra írt — „nagy érdeklődéssel olvastam a február 4-i Neue Zürcher Zeitung irodalmi mellékletében megjelent … írását. Nagy örömmel láttam, hogy megjelentették ebben az irodalmi körökben nagy hírnévnek örvendő lapban.”* Sic. Jólesnek az ilyen sorok a nekem fenntartott kis honi sivatagban — […]

Sok szeretettel öleljük az egész Családot, kézcsók,

Miklós

 

Herbert Zand (Osztrák Irodalmi Társaság) Mészöly Miklósnak*
Bécs, 1967. 02. 17.

Igen tisztelt Mészöly úr!

Nagyon köszönjük február 13-iki levelét; természetesen nagyon örülünk, hogy most már biztosan el tud jönni Bécsbe.

Hozzászólásának megjelentetése a Neue Zürcher Zeitungban mindazonáltal kissé megijesztett minket, amikor olvastuk. A történtekről adott magyarázatát örömmel vesszük tudomásul, de meg kell keresnünk azt a mindkét fél számára elfogadható kiutat ebből a visszás helyzetből. Nem szeretnénk megzavarni regényének utolsó fejezetén végzett munkájában, de nem is igazán tudjuk használni a hozzászólását a már megjelentetett formában.

Vitaanyagnak amúgy is elég hosszú lett volna. Gondoljon arra, kérem, hogy három nap erre a témára viszonylag rövid idő. Lehetséges volna, hogy a kivonatát adja nekünk? Tudjuk, hogy egy szerző számára ez is nehéz munka, de hozzászólását olvasva úgy hisszük, hogy alapvetően lehetséges volna rajta rövidíteni — főleg, hogy a vita majd megadja a lehetőséget a téma bővebb kifejtésére, úgyhogy valójában semmi nem menne veszendőbe.

Minden jót,

Herbert Zand

 

Eva Haldimann Mészöly Miklósnak
Genf, 1967. 03. 02.

Kedves Miklós,

két levelére válaszolok, a sorba igyekszem menni a témákon: köszönöm a Wittgenstein-utalásokat. Szórakoztatott a dologban az, hogy egy nappal a Maga levelének érkezése előtt lementem az egyetemi könyvtárba (20 év után megismertük egymást a megöregedett könyvtárossal), kivettem Wittgensteint, s még aznap délután minden idézetet megtaláltam… Persze, ha egy napot várok, könnyebben mehetett volna. Azt hiszem, jó lett a fordítás, elküldtem az Akzentének,[42] most szorítsuk az ujjunkat, hogy több sikere legyen náluk az Egereknél (melynek az NZZ-ben való megjelenésére[43] azért utaltam kísérőlevelemben, s megemlítettem, hogy játsszák az Ablakmosót, hogy „informáljam, mi fut jelenleg Magától Európában”).

[…]

Kicsit el kell marasztalnom Magát az egész Kraus-szöveg ügyben — miért nem írta meg nekem annakidején, hogy elmaradt az egész találkozó? Mikor tudta a szövegről, hogy jó, s hogy a kezemben van? Soha eszembe nem jutott volna időnek előtte beküldeni az újságnak, sőt, egy kis beszámolóval lehetett volna összekötni. De tényleg jól néz ki az újságban: csak arra nagyon vigyázzon, hogy lassan adja elő, mert tapasztalatom, hogy az emberek  n e h e z e n  értik meg. Vajon Kraus mit válaszol, elfogadja-e a referátumot így is? Nagyon szép, amit Joseph (a második nevet nem tudtam kisilabizálni) író írt Magának, gratulálok. […]
Alit ezerszer csókolom, Magát szeretettel üdvözlöm,

Éva

 

Mészöly Miklós Eva Haldimannak
1967.03.14.

[…]

Kraus-ügy. Hát — bizony isten nem emlékszem, annak idején mit írtam Magának… De azt nem írhattam, hogy végleg elmarad, mert már akkor jelezték, hogy csak elhalasztják. Lehet, hogy nem írtam meg világosan? Akkor mea culpa. / Végülis — nem történt tragédia. Furcsa bosszankodás volna, hogy jaj-jaj, megjelentem ismét az NZZ-ban… Krausék közben válaszoltak, c’est vrai — s írják, hogy kicsit csodálkoztak, mikor meglátták a referátumomat — s hogy ebben a formában nem volna szerencsés a konferenciára menni vele. Ajánlják, hogy rövidítsem meg, úgyis kevés a konferenciaidő, s főképp vitára akarják tartogatni az időt. Én írtam nekik, hogy újat nemigen tudnék már írni, más munkában vagyok. Gondolom, kicsit átrendezem azt az anyagot, megrövidítem, valahogy úgy, hogy éppen csak kiindulópont legyen a vitához. S akkor még egy kicsit a segítségét kell kérnem: elküldöm azt a rövidített anyagot, s megkérem, hogy juttassa el hozzájuk. Igazán nem lesz dolga vele (sok) — ennek a szövegnek a mondataiból állítom össze. De nem akarom most már, hogy más nyúljon bele a Maga szövegébe, még ha ilyen foltozgató stiláris munka is — inkább csak összekötő, átkötő mondatok lesznek újak. Ugye, megteszi? S a gépeléssel ne fáradjon; gépeltesse le. És küldjön nekem is egy példányt, legyen szíves —

A francia–német író neve, akiről írtam: Joseph BREITBRACH [sic!]. Állítólag pár éve díjazott, nagy sikerű könyve jelent meg (Rapport sur Bruno) — Nem hallott róla?

[…]

Sok szeretettel öleljük az egész Családot,

Miklós

 

Mészöly Miklós Eva Haldimannak
[1967]

Éva kedves,

ne haragudjon a sürgető táviratért — lehet, hogy hiába küldtem, mert már postára tette, de Kraus express írt, s biztonság okából menesztettem a táviratot. Nagyon bánt, hogy ennyi gondot okozok irományaimmal.

[…]

Különben, elég nagy rohanásban vagyunk. Sok elmaradt aprómunka, viszont 22-én a Bunker bemutatója Krakkóban (ill. Nova-Hután, Krakkó mellett)[44] az egyik legjobb lengyel színházban. (Vagy írtam már ezt? — kezd kihagyni az agyam.) Alival felutazunk a bemutatóra, én lóhalálában vissza Pestre, mert 23-án estig Bécsben kell lennem. […]

Sok szeretettel üdv, kézcsók
Miklós

 
Paul Kruntorad (Literatur und Kritik) Mészöly Miklósnak*
1967.05.03.

Kedves Mészöly úr,

nagyon örülök, hogy a bécsi „Irodalom mint hagyomány és forradalom” című beszélgetésre vonatkozó benyomásait és utólagos hozzáfűznivalóit meg szándékozik írni a számunkra. A terjedelem megadását szívesen Önre bízom, annak viszont örvendetes volna, ha megkaphatnám a kéziratot május 15-ig, mert még le kell fordíttatnom.

Eljuttatom Önhöz folyóiratunk néhány példányát.

A legjobbakat
Paul Kruntorad

 

Eva Haldimann Mészöly Miklósnak
Genf, [1967.] 08. 01.

Kedves Mészölyék mindahányan,

ugyanezzel a postával elmegy az Állatforgalmi az NZZ-nek.[45] Meg fog jelenni, legfeljebb kicsit várni kell. […] Látta az Akzentében a referátumot?[46] A Levél tán a következő számban jön. Elolvastam Rónay cikkét s a verseket. Nagyon szép a Rónay-vers a trójai lányról.[47] Érdekes volt Etkind és Pilinszky referátuma is. Hogy bírják a pesti hőséget? Jelzem, itt is éppolyan fullasztó tud lenni, pl. ma is… Ezért már búcsúzom is, üdvözlettel, öleléssel

Éva

 

A szöveget gondozta és közreadja Kelemen Pál és Márjánovics Diána.

 

 

[1] Lásd Eva Haldimann székfoglaló beszédét a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián (Haldimann Éva: Az élő magyar irodalomról, székfoglaló, https://mta.hu/data/dokumentumok/szima/szekfoglalok/Haldimann_Eva.pdf (utolsó megtekintés: 2021. november 11.). Ezen a beszéden alapul Momentaufnahmen. Aus dreißig Jahren ungarischer Literatur című könyvének előszava (Corvina, Budapest, 1997, 9–10). Lásd továbbá Ilma Rakusa: Eine eminente Vermittlerin ungarischen Schaffens – zum Tod der NZZ-Literaturkritikerin Eva Haldimann, https://www.nzz.ch/feuilleton/eva-haldimann-eine-eminente-vermittlerin-ungarischer-literatur-ld.1509476 (utolsó megtekintés: 2021. november 11.); Kiss Noémi: „A szabadulást itt összeomlásként élik át”, https://litera.hu/irodalom/publicisztika/kiss-noemi-a-szabadulast-itt-osszeomlaskent-elik-at.html, (utolsó megtekintés: 2021. november 11.).

[2] Eddig Kertész Imre és Szabó Magda hozzá írott levelei jelentek meg kötetbe rendezve: Kertész Imre: Haldimann-levelek, Magvető, Budapest, 2010; Szabó Magda, Drága Kumacs! Levelek Haldimann Évának, Európa, Budapest, 2010.

[3] Ehhez lásd például Frank-Schneider Katalin, A magyar irodalom az NSZK-ban 1945–1970, Irodalomtörténet, 64 (1982) 3, 546.

[4] A Terülj táska című bábjátéka ugyan már 1953-ban megjelenik Kelet-Németországban (Täschlein, öffne dich!, ford.: Gitta Heinig = Der Hase und der Kater, Hofmeister, Leipzig, 1953), ami azonban nem vezet valódi jelenlét kialakulásához.

[5] A Steingrüben Kiadóhoz lásd a levelekhez fűzött 35. jegyzetet.

[6] Vö. Ernst Wilhelm Geisenheyner Mészöly Miklósnak, 1963. 02. 18. Az ablakmosó felhasználási jogait majd a Martonplay ügynökség fogja értékesíteni 1964-ben, lásd ehhez a levelekhez fűzött 20. jegyzetet.

[7] Ernst Wilhelm Geisenheyner Mészöly Miklósnak, 1964. 03. 18. A Geisenheyner&Crone ügynökség tevékenységéről lásd még Schag Elemér Mészöly Miklósnak írt 1965. 01. 18-i levelét, valamint Ottlik Géza Gara Lászlónak írt 1961. 11. 09-i levelét (Jelenkor, 2003/1, 82–84), amelyből megtudjuk, hogy az ügynökség az Iskola a határont szintén a Hansernál akarta elhelyezni, de Ottlik végül a Fischer Kiadó mellett döntött.

[8] Mészöly Miklós Hildegard Groschénak, Budapest, 1963. 05. 24.

[9] „A Németh család ismertetett meg Mészöly Miklóssal, egyik ötlet adta a másikat, s az ő révükön ébredtem rá lassanként, hogy a magyar irodalom él, küzd, és csak kifelé alussza csipkerózsika-álmát.” (Haldimann Éva: Az élő magyar irodalomról.) Ehhez lásd még a levelekhez fűzött 20. jegyzetet, valamint 2248. Éva Haldimann Németh Lászlónak, 1964. 02. 05. = Németh László élete levelekben, szerk.: Németh Ágnes, 2. kötet (1962–1966), Osiris, Budapest, 2000.

[10] NZZ, Fernausgabe, 1964. 07. 04., 21–22, majd NZZ, Sonntagsausgabe, 1964. 08. 30., 21–22. Tartalmazza Eva Haldimann Hinweis auf Miklós Mészöly, valamint Mészöly Miklós Über mich selbst [Magamról] és Unschuldiges Märchen [Kitrikoty-mese] című írásait, mindkettőt Haldimann fordításában. (Az Über mich selbst átdolgozott, rövidített változata: Magyar Műhely, 3[1965]/11, 10.) Az Eva Haldimann által készített további fordításokhoz lásd a levelekhez fűzött jegyzeteket.

[11] Lisa Morpurgo (1923–1998) az 1960-as években fordító és a milánói Longanesi Kiadó szerzői jogi részlegének munkatársa.

[12] Theater der Gegenwart — Gegenwart des Theaters, 1965. 03. 22–24. és Unser Jahrhundert und sein Roman, 1965. 10. 25–27. Utóbbinak két magyar résztvevője is volt: Déry Tibor és Ottlik Géza. A konferencia összefoglalója a bécsi Wort in der Zeit 1965. decemberi számában jelent meg. Déry meghívásával és az előadásával kapcsolatos levelezést lásd: Literatur als Brücke zwischen Ost und West, Zum Gedenke an Wolfgang Kraus, szerk. Bassola Péter és Kiss Endre, Grimm, Szeged, 2000, 96–101. Az előadás magyarul Csala Károly fordításában Az ember veszélyeztetettségéről címen jelent meg, lásd: Barátságos pesszimizmussal. Cikkek, művek, beszédek, interjúk (1965–1977), s. a. r.: Botka Ferenc, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2003. Ottlik Géza előadásának bővített változata (Bécs): A regényről címen jelent meg (Ottlik Géza: Próza, Magvető, Budapest, 1980, 184–200.), az előadás fogadtatásáról lásd: Ottlik Géza levelei Gara Lászlónak, Jelenkor, 2003/1, 92, 96.

[13] A meghívottak között Mészöly és Pilinszky mellett Örkény István is szerepelt, lásd: 301. Mészöly Miklós Polcz Alaine-nek, Bécs, 1967. április [23.] = A bilincs a szabadság legyen, s. a. r.: Nagy Boglárka, Jelenkor, Budapest, 2017, valamint Pilinszky János: Bécsi képeslap, Új Ember, 1967. 07. 30.

[14] Köpeczi Béla (1921–2010) az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos és Kulturális Osztályának vezetőjeként, amely pozíciót 1963 és 1966 között töltött be.

[15] Bartha István és felesége, Elisabeth Bartha Mészölyék Svájcban élő barátjai.

[16] Kerényi Károly (1897–1973) klasszika-filológus, vallástörténész, 1943-tól Svájcban élt. Lánya, Kerényi Grácia (1925–1985) költő, fordító jelentős szerepet játszott Mészöly műveinek lengyelországi megismertetésében.

[17] Werner Weber (1919–2005), svájci újságíró és irodalomtudós, 1951–1973 között a Neue Zürcher Zeitung kritikarovatának vezetője.

[18] Polcz Alaine az 1960-as években gyűjtötte, magnószalagon rögzítette erdélyi utazásainak történetét, Mészöly a felesége emlékeit az 1970-ben publikált Pontos történetek, útközben című regényében írta újra.

[19] A Kritika 1966/5. számáról van szó, benne Béládi Miklós recenziójával Az atléta halála című regényről (49–53).

[20] A párizsi Martonplay ügynökség (András Márta) 1962 júliusában kapta meg Mészölytől a Bunker magyar nyelvű kéziratát, és 1964 novemberében sikerült értékesítenie a berlini Felix Bloch Erben ügynökségnek mind a Bunker, mind Az ablakmosó felhasználási jogait. A Martonplay ekkor bízta meg Eva Haldimannt Az ablakmosó fordításával, amellyel a fordító 1965. január közepén készül el. (A Bunker fordítását 1964. május közepén fejezi be). Ehhez lásd: „[…] A svájci nőnek [Eva Haldimann] adtam novellákat is, akarna a Zürcher Zeitung számára fordítani. S viszi a darabokat. Hm. Egy reménnyel több.” 244. Mészöly Miklós Polcz Alaine-nek, Budapest, 1964. április 20. = A bilincs a szabadság legyen, 390.

[21] A jyväskyläi Gummerus Kiadó 1966. 10. 28-án kelt levelében kért példányt Az atléta halálából Mészölytől.

[22] Béládi Miklós (1928–1983) irodalomtörténész, kritikus; 1957 és 1960 között a Magvető Kiadó irodalmi vezetője, 1960 és 1983 között az MTA Irodalomtörténeti Intézetének munkatársa. Az irodalomtudós az elsők között ismerte el a Mészöly-művek poétikai újításait.

[23] Eva Haldimann férje és gyermeke.

[24] A hagyatékban hiányzik a levél melléklete.

[25] Eva Haldimann 1965-ben lefordította A tonalitás és atonalitás közérzetéről című esszét (a Bartók-évforduló alkalmából), amelyet azonban hosszú huzavona után, rövidített formában sem hozott le sem a Neue Zürcher Zeitung, sem a Schweitzer Monatshefte. A fordításról Mészöly Veres Péternek szóló levelében is ír: „Zürichből írják, ahol lefordították a tanulmányomat s szeretnék megjelentetni, hogy épp nemrégiben jelent meg Ansermetnek egy könyve — karnagy és filozófus —, s abban valami hasonlót fejt ki a szerző. Megtisztelő és bátortalanító híradás.” Mészöly Miklós és Veres Péter levelezéséből, Jelenkor, 2002/1, 44.

[26] Mészöly a Porkoláb-völgyben a Saulus kéziratán dolgozik.

[27] Aczél György (1917–1991), a vonatkozó időszakban a művelődési miniszter első helyettese, a Kádár-korszak legbefolyásosabb kultúrpolitikusa.

[28] Lásd Polcz Alaine 1966. augusztus 22-i levelét: „Kincsem, holnap kapok választ az útlevél ügyében: elutasították. Pilinszky nem kapott még választ. Rátkai F.: ez egy provokációs művelet. Magyar állampolgárnak részt venni, nagyon kétes ügy. Kiteszed magad annak, hogy a következő könyved nem jön. (Ágnesék szerint már őrültség, amit csináltál. Nem lehet háromévenként ujjat húzni — aztán lehet nyögni.) Ki vagyunk téve annak, hogy többet nem kapunk útlevelet. Ezeknek a tudatában megegyeztem abban, hogy Bécsbe nem mész, ellenben sürgősen intézzék el, hogy mehess a Buchmessére. Ha nem esik nehezükre, intézzék el az egészet is. Szerdán kapok választ. Vigyázz, hogy postán milyen stílusban válaszolsz, inkább [Tandori] Dezsőkével küldd!” 287. Polcz Alaine Mészöly Miklósnak = A bilincs a szabadság legyen, 431.

[29] Az egyik Az atléta haláláról („Der Tod des Athleten”. Zu einem Roman von Miklós Mészöly, NZZ, 1966. 11. 28.; lásd még Eva Haldimann: Momentaufnahmen. Aus dreißig Jahren ungarischer Literatur, Corvina, Budapest, 1997, 18–19.), a másik Szerb Antal A királyné nyaklánca című regényéről (Marie Antoinette oder die unbeglichene Schuld, ford.: Alexander Lenard, Goverts, Stuttgart, 1966.) írt recenzió (NZZ, 1966. 11. 29.). Utóbbihoz lásd Magyar írók külföldön, Nagyvilág, 1967/6, 951.

[30] Először: Ein Einzelgänger. Zu einem Roman von Miklós Mészöly, NZZ, 1965. 12. 02.; lásd még Eva Haldimann: Momentaufnahmen. Aus dreißig Jahren ungarischer Literatur, Corvina, Budapest, 1997, 16–18. Lásd továbbá Magyar írók külföldön, Nagyvilág, 1967/6, 952.

[31] Tibor Déry: Herr G. A. in X, ford.: Eva Vajda – Stephan Vajda, Frankfurt am Main, Fischer, 1966.

[32] Darvas József (1912–1973), 1951–1953 és 1959–1973 között a Magyar Írószövetség elnöke.

[33] Az ablakmosó német bemutatója 1966. 11. 13-án volt a Städtische Bühnen Augsburgban.

[34] Hans Jürgen Fröhlich (1932–1986) író és kritikus.

[35] Hildegard Grosche (1913–2006) műfordító és könyvkiadó. Az általa 1949-ben társalapított stuttgarti Steingrüben Kiadó Az atléta halálának német kiadásáért is versenybe szállt.

[36] Lásd Magyar írók külföldön, Nagyvilág, 1967/6, 952.

[37] 1967. 09. 07–11. A Burg Karlsteinban rendezett írótalálkozókat (1965 és 1967 között összesen hatot) Jan Rys (1931–1986) hangjátékszerző, költő, műfordító szervezte. Mészöly részvételéhez lásd még 320. Mészöly Miklós Polcz Alaine-nek, Karlstein, 1967. 09. 08. = A bilincs a szabadság legyen, 466–468, és 321. Mészöly Miklós Polcz Alaine-nek, Karlstein, 1967. 09. 11. = Uo., 469–470.

[38] Hansres Jacobi (1926–2006) színi- és irodalomkritikus, 1955–1991 között az NZZ kritikarovatának munkatársa.

[39] Miklós Mészöly: Literatur: Tradition und Revolution, ford.: Eva Haldimann, NZZ, 1967. 02. 05., 18.

[40] Eva Haldimann: „Herr G. A. in X”. Zu einem Roman von Tibor Déry, NZZ, 1966. 12. 13., 17.

[41] Joseph Breitbach (1903–1980) német–francia író és publicista. A Mészöly–Breitbach levelezésből a PIM-en kívül a Deutsches Literaturarchiv Marbach is őriz néhány dokumentumot.

[42] Miklós Mészöly: Brief aus dem Tal, ford.: Eva Haldimann, Akzente, 1968/2, 160–168.

[43] Miklós Mészöly: Bericht über fünf Mäuse, ford.: Eva Haldimann, NZZ, 1966. 01. 16., 12–13.

[44] A Bunkert Krakkó–Nowa Hutában 1967. április 26-án mutatták be a Teatr Ludowy színpadán; rendező: Izabella Cywińska, fordító: Camilla Mondral.

[45] Miklós Mészöly: Nach der Gefangenschaft, ford.: Eva Haldimann, NZZ, 1967. 11. 12., 18.

[46] Miklós Mészöly: Eine herausfordernde Gegenwart, ford.: Eva Haldimann, Akzente, 1967/3, 201–206. Ez a lapszám Pegelstand Ost-West II címmel (194–223) közölt összeállítást a bécsi írótalálkozón elhangzott előadásokból. Mészöly felszólalásán kívül Claude Simon, Efim Etkind, Walter Höllerer, Pilinszky János és Peter Härtling előadásai olvashatók itt.

[47] Az Akzente folyóiratnak ugyanez a lapszáma (1967/3) közölte Rónay György Die neue ungarische Lyrik című írását (228–240), amely 13 kortárs magyar költő verseit vezette be, köztük Rónay Das trojanische Mädchen (A trójai lányka) című versét (246).