Kikötői Hírek — olasz (2021. november 17.)

Ludmann Ágnes: Kikötői Hírek — olasz (2021. november 17.)

A legutóbbi olasz témájú Kikötői Hírekben, amelyben a Róma-narrációkkal és Anna Malerba különleges útikönyvével foglalkoztam, az új generáció képviselői közül megemlítettem Matteo Trevisani nevét, akinek egy hónappal ezelőtt jelent meg Libro del sangue című regénye az Atlantide kiadó gondozásában. Az 1986-ban született író 2018-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon képviselte Olaszországot elsőkönyves íróként a Libro dei fulmini, magyarul A villámlás könyve című regényével (ebből részlet olvasható a litera.hu portálon Höhn Darinka fordításában).

Matteo Trevisani

Matteo Trevisani egyike a fiatal írógeneráció azon tagjainak, aki összekapcsolja saját történelmi, tudományos érdeklődését az írással, tudatos alkotói programot követve. Elsősorban író és újságíró, dolgozik a Nuovi Argomenti folyóiratnak, valamint az Edizioni Tlon szerkesztője. A trilógia megírása előtt éveket töltött a misztikus Róma megismerésével vagy éppen a családfakutatás tanulmányozásával, ezért ennyire hiteles és valós az, amit ezekről a területekről a regények lapjain olvashatunk.

Eddigi regényei az Atlantide kiadóház gondozásában jelentek meg. A 2015-ben alapított, római székhelyű kiadó célja, hogy eltávolodjon a nagyrészt eladási számokon alapuló és profiton nyugvó kiadóházaktól, és ismét a minőséget mint irodalom- és életformáló kritériumot helyezze középpontba. Hitvallása szerint a szövegnek és a történeteknek vissza kell kapniuk a főszerepet a jól bejáratott kiadói gyakorlat mechanizmusával szemben. A kiadóház tudatos, jól felépített programmal képviseli a színeiben megjelent írókat. Könyveiket (évente 10 új címet), akárcsak Trevisani regényeit, számozott példányban adják ki, címenként 999 példányt. A könyveket Olaszországban nyomtatják, olasz nyomdai alapanyagok felhasználásával, egyedi grafikákkal emelve ki még inkább azok irodalmi értékét.
A most megjelent Libro del sangue [A vér könyve] a sorozat második köteteként napvilágot látott Libro del sole [A nap könyve] kötettel és a szerző első regényével trilógiának tekinthető, dacára a tematikus és narrációs technikákban tapasztalható eltéréseknek. A regények nem kapcsolódnak egymáshoz szervesen, és a trilógia kifejezés nem a klasszikus értelemben használandó, hiszen a közöttük lévő szál nem a szereplőkben vagy a történetben keresendő, sokkal inkább a zenei lüktetésben. A harmadik regény megértéséhez nem szükséges az előző kettő elolvasása és fordítva, minden mű önállóan is értelmezhető és élvezhető alkotás. A történetek létrejöttének szervezőereje a klasszikus archetípusok használata, mint amilyen a mentor és az antagonista alakja, ezzel párosul a párhuzamos világok gondolata és az ezoterikus szemléletmód: mindhárom regényben megjelenik a felhívás arra, hogy nézzünk a szemmel látható világ mögé, adjuk át magunkat az érzékszerveken túli, ezoterikus tapasztalásnak, egyfajta beavatásként és beavatódásként a szemmel nem látható világ ismereteibe. A történetet és a narrátor egyéni sorsát is meghatározza a fatalizmus.

A Libro dei fulmini egy antik római hagyomány köré épül, a helyszínként szolgáló valós Róma mellett főszereplőként megjelenik az ókori, misztériumoktól övezett narratív tér. A Libro del sole (melyből az 1749.hu portálon olvashatunk részletet Kerber Balázs fordításában) szervezőeleme az asztronómia, helyszíne Marche tartomány, míg a Libro del sangue a genealógia, a családfakutatás témáját járja körbe, és a narráció helyszínét egyenesen a túlvilágba helyezi. Az aprólékos kutatás részletes leírása néhol háttérbe szorítja magát a narrációt, egyfajta szakmai kitekintést nyújtva az olvasónak, máskor a narrátor egyéni kutatásai során szerzett ismeretek viszont szorosan összefonódnak a történettel. A főszereplő mindhárom regényben a szerző alteregójaként jelenik meg: az ő nevét viseli, és sok, az íróval közös tulajdonsággal bír.

A trilógia utolsó eleme, a Libro del sangue egyfajta önbeavatás, családfák és cethalak, tengerbe veszés és sorsszerűség regénye, a sorsok tudatos egymásba fonódásának ábrázolása. Trevisani a könyv megírása előtt évekig tanulmányozta a családfákat (a sajátjától kezdve), ami megerősítette abban, amit korábban is tudott: férfirészről a tengerbe fúlás bizonyos időközönként visszatérő halálnemként jelent meg a családjában:

„A családunkban minden generációban minden vérvonal minden elsőszülöttje szükségszerűen vízbe fulladt. Ezen túl mást nem találtam. Eleinte nem volt rá ok, és lehetőség sem volt elkerülni ezt a sorsot. Csak a vízbe fúltak ténye, az évek során az egymáshoz annyira hasonlóan megismétlődő események, amelyek sorba rendeződnek, hogy elkerülhetetlenné váljanak.” ([9.], saját fordítás)

Matteóra is hasonló sors vár, de saját gyermeke születése miatt létfontosságúvá válik számára az átok megtörése. A cselekmény ekkor kerül át az eddig a családfa elemzésekor megjelenő másvilági narratív térbe, ahová Matteo azért tér vissza, hogy megértse az átok mibenlétét. Ekkor már nem számít, ki élő és ki holt, a határok elmosódnak, azt sejtetve, hogy mind egyetlen hatalmas családfához tartozunk – ám ennek az elméletnek az etikai kérdéseibe sem a műfaj, sem a történet egysége miatt nem kapunk mélyebb betekintést.

„Édesapám, aki azzal a névvel hasztalanul vállalkozott egy sajátjától eltérő sorsra, volt az egyetlen, aki nem utazott a tengeren, én pedig nem akartam, hogy én legyek a következő név a történetben. Tisztábban akartam látni, a dolgok mélyére nézni. Ez volt a fa magja: meg akartam tudni, honnan ered az átok, hányan haltak bele, és kinek ártott ennyit ez a család. Ki áll éppen bosszút rajtunk, és megérdemeljük-e vagy sem.” ([11.], saját fordítás)

Matteo Trevisani írói hangja figyelemreméltóan aprólékos, választékos, meglepő és felvillanyozó irodalmi természetességről árulkodik, ugyanakkor nélkülözi a sznobizmust. Az elbeszélő hangja a történettel együtt változik, sűrűsödik vagy éppen nem várt mélységekbe kalauzolja az olvasót, akit a narrátor, Matteo, nem vezet kézen fogva, inkább közös, néhol nehéz, de annál izgalmasabb utazásra csábít, melynek utolsó állomásához csak a korábbi tapasztalások megélése után juthatunk el. A szerzői hang kibontakozása a három regényben egyfajta crescendót képez, amely a Libro del sangue kötetben jelenik meg a maga legérettebb és legtudatosabb formájában.

Irodalom:
Matteo Trevisani, Libro dei fulmini, Atlantide, Roma, 2017.
Matteo Trevisani, Libro del sole, Atlantide, Roma, 2019.
Matteo Trevisani, Libro del sangue, Atlantide, Roma, 2021.
www.illibraio.it