Megkönnyebbül
azt mondja, ott lenni valakivel, aki élete végén semmi másra, csak megnyugvásra vár, arra, hogy fogd a kezét, simítsd a ráncait, nedvesítsd be a törölközőt és tedd a homlokára, aztán ne beszélj, csak legyél ott, figyeld, hogyan lélegzik, veszi az utolsót, akkor megkönnyebbülsz. Azt mondja, nem, nem úgy, hogy hálaistennek, hogy így, hanem hogy hálaistennek, hogy így.
Azt meséli, hogy örökbe fogadni egy gyereket, miután tizenöt éve próbálkoztak, nem megkönnyebbülés, hanem félelem, félelem attól, hogy az anya meggondolja magát, vagy előkerül az apa, hogy határidővel kelni, feküdni nem jó, nem lehet felhőtlenül örülni a kiságy derűjének, várni, hogy a gyámügy pecsétje végre csattanjon, és akkor még mindig ott a félelem, egyszer meg kell mondani a gyereknek, hogy ki is ő.
Lazít
fekszik a hátán, azt mondja, Kaliforniában lakni nagyon laza, ő személy szerint egyetlen dologtól retteg csak, az erdőtüzektől, na jó, meg a földrengéstől, attól a rengeteg spanyolajkútól, és hogy bármi tehet, akkor is outsider marad. Pedig jó nevű szabóságot vezet, a férje isten áldása, háromévente „hazajöhet”, itthon minden csodás, vastagak a falak, és jól be lehet baszni az ajtókat, mert hálisten nem papírrácsosak.
Azt meséli, hogy minden reggel, a tejeskávé, és briós után hányingere lesz, ki is hányja, retteg a munkahelyére bemenni, ott is szokott hányni. Nem, nem hánytatja magát, és nincs bűntudata sem, ja és minden vizsgálati eredménye negatív. Attól fél, hogy a hányása annyira napi rutinná válik, mint a bugyifel-le. Mondom neki, lazuljál, na, engedd le a vállad, engedd már. Azt mondja, ő soha nem volt laza, mindig osztályelső, jó gyerek, jó tanuló, sportoló, jóevő, jó, jó, jó. Férjhez ment, akkor kezdődött, és gyereket is szeretnének, már nagyon régóta nem jön össze, hogy szerintem ettől hány? Mert elvárások vannak, legyen jó feleség, essen teherbe akkor, amikor tervezik, legyen jó anya és osztályvezető. Az elvárást kellene elengedni, kidobni, kukába csűrni, eltaposni. Lazuljál.
A legjobbat hozza ki
ebből az egész kibaszott hóbelevancból, azt mondja, hogy őt sosem érdekelte az első férje sem, a második sem, ha ő le akarta vágatni a haját, akkor levágatta, ha minit akart hordani, felvette, ha nagyestélyit, akkor azt. Mindegy is, mert a pasik a legrosszabb énjét hozták ki, a lázadót, a rendetlent, a megcsalóst, ivós-dohányzóst, minden héten egyedül bulizóst. Végre egy szilveszteri női csók után rájött, hogy nem azzal a pasival van baja, akivel él, hanem mindegyikkel. Most megkérdezi a párját, hogy növessze-e még a haját, és hogy mit főzzön neki, mire hazaér. Együtt nevelik az előzőből hozott gyereket, összeházasodnak, nézzem meg a ruhákat, mindketten fehér csipkében lesznek, ő sellőben, a szerelme pedig hamupipőkésben. Fátylat rá.
Azt mondja, hogy csak az apuka ne kerüljön elő, mert akkor megvadulnak a gyerekek, nem csak az övé, hanem az egész anyaotthon csapata. Élnek, éldegélnek, szokják a nyugit, meg hogy nincs verés, fejtépő ordibálás, van viszont reggeli, meleg kakaó, rend, csend, napirend, vezetőnő és családsegítők. A legjobbat hozzák ki a gyerekekből, például a kilencéves Béluska már nem pisil be, és a húga sem sikítozva ébred. A baj, hogy apunak is eszébe jutnak a napi rutinjai, hall a városban ezt, azt, nyomoz, hol van a szent család és vasárnap látogat. Az anyaméhkas felbolydul. És támad.
Nem minden
fekete-fehér,
azt mondja, hogy szégyelli magát. A félvér, tejeskávé lánya igazi szépség, az apja hercegnőmnek hívja és szépségversenyekre hurcibálja. A lányka pózol, pofákat vág, fodrászhoz, sminkeshez kell hordani, műszempilla, és műköröm, a hétvégék ezzel telnek, ő meg rühelli ezt az egészet, fárasztónak, feleslegesnek érzi, ráadásul meggyőződése, hogy a helyezések előre le vannak zsírozva. A kislány lelkes, de hát mi a fene lesz belőle, olyan foglalkozás, hogy szépségkirálynő, nincs. A koronákat, érmeket, trófeákat utálja a legjobban, a takarításuk gondolatára is törhetnékje támad. Talán kinövi majd apja és lánya is ezt a mániát. Azért a lánya kérdésére, hogy szép-e, a válasza: igen.
Azt meséli, hogy ő sohasem volt szégyellős, hamar megtanulta, hogy a test az csak test, az öltözőkben percek alatt, és férfiak előtt is átöltözött, sőt, segítettek egymásnak. Legjobban parókában, és melltartóban szeret skálázni, miközben az ügyelő rohangál. Bármikor átöltözik a strandon, nem mutogatja ő magát, csak teljes természetességgel veszi át a száraz fürdőruhát. Nézzem csak, mennyire fehér maradt a fürdőruha alatt a segge. Közben csemegeuborkát majszol, és kakaót melegít a mikróban. Ugye elkísérem a nőgyógyászhoz, mert nem szeret kitárulkozni, ha fogom a kezét, könnyebben mondja majd a kérdésre, hogy meg akarja tartani kedves?: nem.