Meghiúsult utazás

Holnap még ügyelek,
aztán fölszabadulok.
 
Halasztanám a szerdai találkozót,
és a jövő keddit is,
a pénteki leckét és a pszichiátert,
s az azutánra tervezett látogatást
(még nem tudom, hogy ezek java része
úgyis kútba esik);
önkéntes karanténban lévő
öreg barátom elektronikus üzenettel,
egy másikat postai küldeménnyel köszönteném,
képeslappal az édesanyámat;
a színielőadás úgyis elmarad,
s a lejáró kölcsönzési idők
maguktól hosszabbodnak.
 
Dél körül kelnék útra,
talán értem jönnének az állomásra,
a szobám az egyik teraszra nyílna,
kicsomagolnám a holmimat,
vacsorázni kis harang hívna,
s az arborétum otthonos díszlete.
Elgyönyörködnék-e vajon
a Balatonban József-napon?
John Surman végtelenbe futni látszó,
néhol barokkos dallamaira
írnám meg a fölajánlott recenziót,
aztán új verseken dolgoznék
és régen fekvő nagy művemen —
két hét múlva a vonat
diadalittasan hozna vissza.
 
Telefonon még igent mondtak,
ám közbeszólt egy felsőbb utasítás —
vagy fél órán át úgy volt,
hogy elutazhatok.
A város engedne még,
de a kastély nem fogad.
A járvány bocsátott volna útra,
az köt röghöz is.