Esztergakés
(palimpszeszt-forgács-robusztus-előbukkan)
Pereg a rost az esztergakés alatt,
forgácsa a munkapadot beteríti,
mint kitépkedett és szétszórt füzetlapok.
A tokmány mint görcsös állkapocs feszül,
tengelytiszta dervistáncán
összefüggő ívekké mosódik a szédület.
Az egyenetlenségek ahogy lepattogzanak,
robusztus körvonal kezd kidomborodni:
természet és szándék közös megnyilvánulása,
de hajszálsimításonként közelíthető csak meg
a folyékony és beszédes formanyelv,
szunnyadását érzékeny szövet fedi.
Felfejtésével leválnak színéről a jelentésrétegek,
alóluk elemibb alakzatok bukkannak elő:
mint palimpszeszt, az olvasásával fogy el
a kés alatt forgó szubsztancia.
Nyüzsög
(röppálya-partvis-letört-bezsong)
Mindig ott lappang a köd mögött
a megvilágító vigasz.
Elsimít a domboldal szügyén
minden göröngyöt, megcsillan
a tenger tekintetén, fodraiban
megpihen az ormok sóhaja.
Füttyentése átsüvít az
eget mosó pálmák partvisán,
a frekvenciába minden
pókháló bezsong.
Letört nyárfák alatt
a föld zavartalanul nyüzsög, és a
pacsirták röppályájából kirajzolódik
egy megengedő kézmozdulat.
Ma este is lemegy
(kedély-kredenc-filigrán-batikol)
Mint véletlen összeakadt tekintetek
mélyéről felbuggyanó közöny,
zavartan visszanéz a láthatár
a tárgytalanul pásztázó alanyra.
Filigrán felhők ráncolják azúr homlokát,
a várdomb elegánsan felhúzott szemöldökében
dacos kérdőjel csüng, mint elharapott
felismerés szomja az igazolás után.
Bizonytalan mosolyként szürkül
a távolságba, és kienged magából
minden külsőleges kedélyt:
mint üres kredenc beköltözés előtt,
önsúlyán pihen a táj.
Megindul aztán, tán meg sem állt előbb,
elmézesednek bőrén a pórusok:
szikrázó szemét lesütve
magára batikolja ma este is
az örvénylő érzékek bíbor szignumát.