Egynyári jegyzetek: Nyilas Atilla költészetének ismerői számára ez a szókapcsolat nem új. A szerzőtől először A látó című kötetben jelentek meg ezzel a címmel szövegek, szövegrészletek, akkor 2000-től 2003-ig földolgozva általuk egy-egy nyaralás poétikailag még nem egész költeményekké, „csupán” jegyzetekké összeérő tapasztalatait. A 2004-es „egynyári jegyzetek” az Item című kötetben kaptak helyet, a 2006-tól 2008-ig terjedő időszak nyarainak termését külön Napút-füzetben összegyűjtve olvashatjuk, a 2011-es fejezet pedig a Műút „önálló tartalmú digitális melléklete”, a Dűlő 004-es számaként jelent meg.
Rendkívül heterogén szövegvilágról van szó, melyben kész költemények éppúgy föllelhetők, mint pillanatnyi ötletek, rím- és versjátékok, címezett és címtelen szövegek, aforizmák, van itt prózavers és egysoros, sőt egyszavas is; formailag sem behatárolni, sem jellemezni nem lehet, és nem is érdemes ezt az anyagot. „Anyagról” van szó valóban, ha nem is feltétlenül (csupán) nyersanyagról; némely részük földolgozásra vár, némely részüket már föl is dolgozta a szerző, némelyik pedig már kész műalkotásnak tekinthető. Alighanem éppen e heterogenitás miatt tagolódnak a jegyzetek sorszámozott darabokra, a „ciklusokat” pedig az évszámok jelölik ki.
A szövegvilág ugyanakkor nem csupán a kidolgozottság mértéke függvényében heterogén, hanem olyan értelemben is, hogy az egyes szövegrészletek eredete (beszélője, kimondója) általában nem egyfajta szerzői autoritás, hanem a nyaralás során hallott, érzékelt, fülbe jutó nyelvi elemek sokszor pontosan nem is behatárolható használója. Ezek az elemek sokszor olyan frázisok, amelyek részei valamennyiünk hétköznapi életének: reklámszövegek, közhelyes fordulatok, a hétköznapi nyelv gyakran médiumok által közvetített modorosságai. Ezeket fordítják ki az Egynyári jegyzetek, ezeknek mutatják meg a másik, a nyelvi, a jelentésekkel telítettebb oldalát. Ilyen például a Napút-füzet 49-es darabja: „A darazsak / már harcolnak / az ivóvízért.”; ilyen a 68-as: „Családdiplomáciai válság.”; ilyen a 39-es: „Fizetett igehirdetés. (x)” És a példák sorát hosszan folytathatnánk. Sokszor persze nem médiumok közvetítik ezeket a nyelvi elemeket, hanem valóságos személyek, mint például a szerző lánya, vagy maga a szerző. De a beszélő személye ilyenkor sem azonosítható be pontosan. Vagy ha be is azonosítható, mint például a Napút folyóirat 2010. márciusi számának mellékleteként megjelent kiadvány 61-edik darabjában, akkor is maga a kontextus, a beszédhelyzet válik fontossá, és hozza létre a többletjelentést.
(Beszélgetés lányommal)
Szerinted ez mi?
Vagy egy döglött bogár,
vagy paradicsom szára.
Ez egy döglött bogár.
Sajnos meghallott.
A párbeszéd „poénja” lehet félrehallás eredménye is, de ha nem félrehallásról, akkor is olyan véletlenszerű „hibáról”, gyereknyelvi nyelvképzésről van szó, amely szintén a frázisaink mélyén megbúvó többletjelentésekre, frázisaink ingatagságára, a nyelvi elemek kicserélhetőségére eszméltet rá.
A heterogenitásnak, az egységesség hiányának hangsúlyozása a részemről nem elmarasztalás, ellenkezőleg. Ez a sokféleség egy olyan, sokszor monolitikus költészetben, amilyen Nyilas Atilláé, ahol mindennek precízen kijelölt helye van, és ahol minden mindennel összefügg, kifejezetten üdítően hat. A játék egyébként is szerves összetevője, kihagyhatatlan eleme ennek a lírának, de a játék a megszólalás módjának, felületének, helyének komolyságával: Nyilasnál a legkevésbé. Ilyen értelemben az Egynyári jegyzetek a megszólalás módjának egy új típusával gazdagítja ezt a lírát. Nincsenek ciklusok, nincsenek címek, nincsenek készre csiszolt költemények, sőt kötet sincs: a nyelv van. Talán ezekben a jegyzetekben világít ránk legnyilvánvalóbban, hogy a nyelv dolgozik velünk, nemcsak akkor, amikor verset írunk, és azokat kötetekbe szerkesztjük, hanem akkor is, amikor hétköznapi életünk sodorja elénk a szavakat.
(E szöveg korábbi változata a 42. Napút-füzet 2011. május 3-ai bemutatóján,
a Nyitott Műhelyben hangzott el.)