Versek

1 | Bonctan
 
Bemetszi a bőrfelszínt, gondolatai élével
eret keres, miben az érzés még szirupos, ásványkincsekben gazdag
 szökésvonal, ahol a vérkeringés összeomlását követő eliszaposodás
 még nem ért véget; zárványokat keres, találkozóhelyeket, ahol a testen belüli,
de nyílt létezésnek még tétje
és hatalma van.
 
 
2 | Bonctan
 
Nyitottnak kell lenni, tudja, ez az imperatívusz
minden vérzékenynek a végítélettel azonos.
 A végesből, az emberi formából a végtelenbe-érkezést jelenti, mikor is a tér
 a nyitást követően megtöbbszöröződik,
 a szövet kitágul és lassúd ereszkedésbe kezd, alákap
 a napszél, és az érzések szangvinikus tánca körbelengi
 a merev formát, amit ez az alvadó pára végső soron megszáll,
ápol és felold.
 
 
3 | Megfelelő kórkép
 
A beteg test saját környezetével válik hasonlatossá,
mikor a külvilág entitásaihoz folyamodik segítségért.
 Aminthogy a lepedő szövete felissza a váladékot, egy új,
 eddig ismeretlen szövetség köttetik a terméketlen tisztaság
és az elemi burjánzás között.
 
Az undor, erre a természetellenes folyamatra való sajátságosan
 emberi válasz olyan,
 melyet mások is éreznek a terpeszkedő kifejezések láttán:
 az azonosulás ígéretének teljes holdfogyatkozása.
 
Célja világos, mert nem remeghet a kéz,
mikor a megfelelő kórkép kiválasztására kerül sor.