Versek

Bányai Tibor Márk versei a legutóbbi Műútból

Ólomcukor

A fényhiány lefolyik, kotrod a nyelvről
a lepedéket, megállsz a buszmegállóban,
satuba fogott ujjakból jósolsz, felázik a talaj,
csődörre sárlik a kanca, fehérre fested
a fehér falat, párhuzamos hegek a csuklótól,
a járomcsont aszimmetrikus patkómágnes,
kezed a tolókaron, ráesik a fény a foghíjtelekről,
az anyakönyv elveszi a neved, felerősödik a szag,
hiú vagy, az injekciót ne combba, a véső útja
lobotómia, húgy és szar és sperma,
kiesik a nyirok a memóriából, a fundus
visszanyírt telek, vízvezetés ólomcsőben,
ólomedényből dobod a kortyot, megédesített heverés
a padlófűtés felett, ében lábszár libben
ritkuló hányásközökben, a hátsó ajtón
viszik ki a korpuszt, az első szabályos test
a tetraéder helyén, orvosság a kertben,
az anyajegy befolyik a keresztcsontra,
nedvesen csillog a padlómozaik, lakmározás
a friss agyvelőből, tiszta iszaphang,
villanyoszlop kátrányszagban, vitorla hipózott lepedőből,
felszabadul az öntvény a függőleges jégben,
hasított oldalú sokszög, neoncső vibrál
az óvodaudvaron, behorpad a gyöngyvászonrács,
törékeny állat nyújtja a homlokát, kikopik a műgyanta,
több folt nem lesz, luxuson túli fényűzés,
gyökérkefével súrolod a zománcozott kádat,
kéjes viszketés a kirojtosodott idegpályán,
koraérett fiúval az alkoholista, pad leülni,
belülről eszi le a festéket a rozsda,
a rothadó húsból az édes szag éveket
szív magába, leküldesz betétért,
öt csepp a csomagoláson, eső esik
a balkáni Vietnámban, fához szögezed
a belet, körülfut a bandázs a törzsön,
hüvelybe száradt hymen, örülsz
a negatív allergiatesztnek a röntgen előtt,
muta cum liquida, leteszi a fonendoszkópot
az orvos, Rigába olcsó repülni, nincs pollen,
a másikról rátapadt feromonra gerjedsz,
szopat a Drezdában leizzadt kamionos.

 

Arannyal futtatott arany

A hely elhelyez, előre rágja
magát, ürül az emésztett
környezet, nem tokozódik be,
a tüdőn át jut az agyba,
takaros fészek eszkábálódik
a tekervényekből, csatorna
a csatornákban, árt az, ami tevékeny
bomlás, szórványos tünet támasztja
alá a lappangást, az élő
felett az egyszerű mozgás,
egyenes vonalban a merev
pillanat, a szelvényes test saját
művébe tömörül, a cornea mögött
egy lárva tart a látótérbe.

 

Adria Syrenaia

A villamos hangja a hangja a villamosnak,
templomszag a szádban, a példabeszéd
példa és beszéd, függőleges fehér
és sárga, beszívja a vakolat a freskót,
átmész a piroson, hetedik parancsolat,
rozsda a betonban, fém és cement
ritmikus imában, vágott virág szára,
könyvben a lap megáll és ledől,
a gyertyaláng körül zacskó
savanyúcukor, fehér golyó
gellerrel a lyukba, jégkrém
az ábécéből, ostyába harapsz.

 

Nomen est

Üveghang az üvegen,
szorítás az erjedésben,
a sírás beszéd, fülelsz
a matracon süketen a sötétben,
nem félsz, mert félsz,
hányás az akarat peremén,
két oroszlán alszik a síkon,
éjfél múlt, rács az ágyon,
az öröm mélységes szégyen,
kiszívja a színeket
az orgazmusból, áll
a légzés, mondod,
Eszternek nevezzük,
gyújtsunk gyertyát,
először a szókincs,
aztán a beszéd,
aztán az aztán, az
vagy, amit mondok.