Versek. Szöveggyár — 2020

Az alábbiakban Beke Sára, Bíró Sára, Csorvási Noémi, Darázsi Fruzsina, Endrey-Nagy Ágoston, Fancsali Kinga, Király Csenge, Kovátsch Tamara, Monoki Nagy Dániel, Nagy Zalán, Németh Tünde, Németh Zsófia és Szamosvári Bence verseit olvashatjátok, s akivel készült hangfelvétel, hallhatjátok is.

Az alábbiakban Beke Sára, Bíró Sára, Csorvási Noémi, Darázsi Fruzsina, Endrey-Nagy Ágoston, Fancsali Kinga, Király Csenge, Kovátsch Tamara, Monoki Nagy Dániel, Nagy Zalán, Németh Tünde, Németh Zsófia és Szamosvári Bence verseit olvashatjátok, s akivel készült hangfelvétel, hallhatjátok is.

 

Beke Sára: Versek

hogy végképp egyedül érezd magad

a testedről svéd halételek receptjei jutnak eszembe
egy marék friss petrezselyemmel a szádban ébredsz
amikor felnősz, hagyod, hogy pikkelyek
nőjenek a karod belső részén
türelmesen vársz
valaki majd lepucolja rólad
és egy marék friss petrezselymet
tesz a szádba

a testedről ez jut eszembe
de a petrezselymet nem tudom svédül
ha felnősz, a karod belső részéről
ki pucolja le a pikkelyt
ha felébredsz
egy hideg konyhában
üres szájjal

 

inkubátor

egy robbanómotor mechanikája
mennyire félsz a balesetektől
látod magad
a törött szélvédő üvegén
évek óta nincsen nyár
mégsem érzed a betont
csak enyhe hőt
ilyen a vízforralóba mártott gerinc

a zuhanás nem érdekel csak a fokok
mennyire félsz a lépcsőktől
hogy hány emeletnyit ér egy gerinc
a kerekesszék mechanikája
látod magad felkelés előtt
ahogy fekszetek
te és a gerinced

anyádtól kellett volna félned
nem érdekel a születés
nem láttad magad az inkubátorban
sem az üveget anyád szemében
ilyen a vízforralóba mártott elsőszülött
a nyár évek óta késik
ilyen a beton a folyékony hát alatt

(Beke Sára 2003-ban született, Piliscsabán él. Háromszor kapott meghívást a sárvári irodalmi táborba, ahol egy alkalommal dicséretet szerzett. Szövegeit a Pannon Tükör publikálta.)

 

Biró Sára: Versek

ráncok

látod
útjaid mégsem kifürkészhetetlenek
markod szűk
tenyereden a vonalak
zsákutcába vezetnek
befészkelem magam
a bőröd mélyedéseibe
ráncaid otthonossága
otthontalanságom

néha telesírod a repedéseket
a tengerek is így keletkeztek
már nem keresek kiutakat
ringatózom a kulcscsontod fölötti gödörben
a magány azért állandó mert nem látom
a hal gyomrában is egyedül van az ember
csak sötétben megyünk biztosra

nézd
most behajtom az ujjaid
ágyat vetek a markodban
és nem vágyom többé hálók ölelésére

 

Csontig

A sas áldozatul ejt egy kígyót.
Kezed végighúzod a gerincemen.
Képes egy kétméteres példánnyal is elbánni.
Ujjaid mentén hámlik a bőröm.
Karmával felhasítja a testet.
Hány réteg az, ami nem aláz meg?
Csőrével lenyúzza a pikkelyeket.
Ledobok eléd szégyent, ruhákat.
Zsákmányát lassan fogyasztja el.
Bőröm eggyel több rétegben nő vissza.
Napokig emészt.
Holnap csontig borotválom magam.

(Biró Sára 2001-ben született Marosvásárhelyen. 2019-ben a Deákpoézis különdíjazottja volt, részt vett a sárvári diákíró-, diákköltő-találkozón és a Szöveggyár-táborban. Versei eddig a KULTer.hu-n és a Műút-portálon jelentek meg.)

 

Csorvási Noémi: Versek

Ne legyél ott

Minden pislogással csúnyább lettél kicsit.
A végén már azt kívántam,
hogy mikor kinyitom a szemem,
ne legyél ott.
Hangosan szomorkodom,
ajkaim repedései sós cseppeket nyelnek el.
Bár nem értettél soha,
a betűket, amelyeket magamra írtam,
mindig képes voltál elolvasni.

Hirtelen túl egyenesnek tűnik az utca,
keresek egy kátyút, kanyart, bármilyen akadályt.
Az egyetlen hang, amit hallok, a saját szívverésem,
láthatatlan akadályokat kerülgetve haladok előre.
Félek a gondolattól, hogy az utca végén találom magam,
s kénytelen leszek a szemembe nézni.
Ha sírnék, nem viselném jól.
Hátranézek, pislogok,
már nem vagy ott.

 

Bemosódott

kifújom a már háromszor belélegzett levegőt
a neon táncoló baktériumokat éget a retinámba
a fogaim rothadását a leheletemen keresztül érzem
súlyos helyzetekben a súlytól függően állítják be az ágyat

sínek között fekszem
mintha hullámok tetején ringatóznék
hallom a kerekek fékezését
teljes súlyommal próbálom elnyomni az emlékeket

sípolást hallok
bemosódott dohánysárga metszőfogak
megint ugyanaz a fénykép
valaki letépte magát a jobb széléről
azt mondják nem emelik fel az ágyam
egy ideig nem nézhetek magamra

(Csorvási Noémi 17 éves gimnazista Marosvásárhelyen. Önkéntes két színháznál, írt egy díjnyertes jelenetet és van egy publikált rövidprózája a BárkaOnline-on. Versírással komolyabban tavaly kezdett el foglalkozni. Szerepelt egy verses előadásban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, ahol egyik saját verse is elhangzott, valamint egy másik előadásban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, ahol többnyire saját maga által fogalmazott szövege hangzott el.)

 

Darázsi Fruzsina: Máté fókás képeket küldözget Franciaországból

A tükröt sikálom, mióta utoljára belenéztem.
Pára,
halvány sminkfoltok,
mint a lerakódott nyák.

Azt írja, jól van,
rohadtul fújja az amiens-i partot a szél,
fél, hogy kifolyik alóluk a víz.

Kiszáradt rongy a bőröm,
szétmállnak rostjaim.
Egyszer azt mondta, megszokni tudná csak
azt a fekete pöttyöt az íriszemben.

Sétálni mentek,
a mocsaras parton,
nézték a ziháló eget,
apró tűhegyeket hajít.

Azt írja,
a fókákat még szeretni is tudná,
viharostul,
kihalástul.

Hólyagosra sikálom az arcom,
mint a szürke felhők,
egy fekete pöttyel az íriszemben.

(Darázsi Fruzsina vagyok, 19 éves. Keszthelyen nőttem fel és Zalaegerszegre jártam gimnáziumba. Jelenleg az ELTE Társadalomtudományi karán vagyok elsőéves szociológia szakos hallgató. Idén harmadszorra vettem részt a Szöveggyár-táborban, 2019-ben pedig második helyezést értem el a Műút Deákpoézis pályázatán, verseim korábban a Műút portálon jelentek meg.)

 

Endrey-Nagy Ágoston: Kinő neki

Esőszagú varjak át a városon
a laktanyák nyárfái felé,
a késő őszi Várkörúton látjuk meg őket.
Amikor elindultunk, még július volt,
de azóta a sarlósfecskék megnőttek,
és károgásuk teleszórta avarral a közparkokat.

Bort iszunk a várfal tövében,
kamaszkorunk szereplőire gondolunk,
hátha végre eltávolodunk tőle.
P.-ről beszélgetünk, hogy kinőhetett-e már a szakálla,
megegyezünk, hogy biztosan nem,
és azzal nyugtatjuk a lelkiismeretünket,
hogy az ilyen szelíd srácok majd úgyis
megtalálják magukat egyetemen.

Még töprengünk, hogy P. miért nem akart
sehova sem tartozni, végül élcelődünk kicsit rajta,
milyen magának való, megisszuk az utolsó kortyokat
és tovább indulunk a november felé.

Savas szájízzel hallgatunk,
mert újra megjelennek a varjak,
és rájövünk, miért utáljuk.
Mindenki törékeny sarlósfecskének hitte,
és mindenki elfordult, mikor varjúvá nőtt,
közben titkon irigyeltük, mert évek óta próbálkozunk,
neki pedig évekkel ezelőtt sikerült szárnyat növeszteni.

(Endrey-Nagy Ágoston 2002-ben született Móron, jelenleg az ELTE BTK magyar szakos hallgatója. Málik Roland-díjas, verseit eddig többek között a Műút, a kolozsvári Helikon, a KULTer.hu és a Pannon Tükör közölte, valamint az Umami és a Lehetnék bárki antológiák.)

 

Fancsali Kinga: hangok a tóból
(dokumentumfilm 1915-ből)

ordító arcokat akarok látni és egy fuldokló országot
nem kell megbocsátani
a vonulást meg a sivatag vastag bőrét
a hús hallgatását
ahogyan belesimul a homokba
az elhagyott fejszéket és puskákat
amiért rájuk épültek az évek

genocídium-e ha harcolnak ellene
vagy ha egyáltalán nem annak indult
ha idegen tó vizétől nedvesek a hullák
és nem bomlanak még hosszú évekig
egyre sötétebbre festik a vizet
csak a parton állók nyitják ordításra szájuk

nem fogjuk megbocsátani
hogy esélyt sem adtatok mindent elhagyni
hogy európa vén lett és puha
nincsen több hely tavaknak
víztől lazul fel a föld attól beteg mindenki

de egyszer elfogy a hely a falak mögött is
akkor végre a tóhoz léptek
tágra nyílt szemek figyelnek odabentről
cipőtök sáros kezdjetek beszélni

(Fancsali Kinga 2000-ben született Marosvásárhelyen, az ELTE BTK-n tanul. Versei az Irodalmi Jelenben és a Műút-portálon jelentek meg.)

 

Király Csenge: Versek

Szidni minta

Te tapintottál már sógyárat a ködben?
Persze csak hozzávetőlegesen, a kettes számú agyidegen.
A köldökzsinóron mint paszulyon felmászva,
elmesélni az óriásnak, hogy ő az óriás.
Ha én te lennék, bíznék magamban,
mert abból, aki mindent elhisz, lesz a legjobb hazudó.
A hasamból lógó indák elgáncsolnak,
a semmi bokra porlik, mint a só.

 

Geometria

Egy derékszögbe lőnél a bezártságból, kristálytegez?
Gondolkozni kellett, hogy így járj túl az
eszén, így járt túl az eszeden.
A hangsúlyaid visszavetődnek a tárgyakról,
mint egy macska, mászol majd a tetőcserepeken,
Az óvatosság ékszerei nem tűrik az időt,
ez áll az érme másik oldalán,
ösztönösen vagyok szegény, képzelem,
de neked, kincsem, egy négyzet, száz környi magány.

(Király Csenge Katicának hívnak, 2001 augusztusában születtem, Budapesten. Szeretem a Csaknekedkislány zenekart és a dédanyám kezet fogott Áprily Lajossal.)

 

Kovátsch Tamara: Halott város a szívében

A forró hidrogén magas nyomáson
Nappá fúzionál.
Négyszáz celsiusra a hőbontástól
nem mondhatok többet,
belőlünk is csak a végén —
ehhez most még hideg van.

Inkább Rómáról beszélünk,
hogy egy halott város van a szívében,
vagy egy kihűlt nap.
Minden napokról szól,
mert többre lenne szükségünk belőlük.
Laborban próbáljuk szaporítani őket,
kísérletenként hasadunk tovább.

A napállatkák ősszel behúzzák állábaikat,
betokozódnak, várnak.
Van hova kötődni, az a fontos
— itt riboszómákra gondolsz, de értelek:
Lehet, hogy nem is ködösítünk,
csak a tömény savak disszociálnak túl könnyen.

(Kovátsch Tamara vagyok, most már mindjárt végzős, budapesti gimnazista, kétszeres sárvári dicséretes – harmadjára is bejutó, bár az eredmények a járvány miatt még nincsenek meg. A tavalyihoz képest plusz egy biológia OKTV-döntőt, mínusz két jövőképet és némi ebből fakadó bizonytalanságot tudok felmutatni. Egyébként éppen Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényét olvasom, azóta kevésbé érzem magam kellemetlenül, ha bekezdéshosszúságú mondatokban kommunikálok.)

 

Monoki Nagy Dániel: Versek

Boró

A csiga, aki anyja petéjében felejtette a házát,
halkan kókadozik a száraz göröngyökön.
Elpirulnak a dombok,
Boró az ujja köré csavarja a réteket.

Az éjszakával számoltam,
de az éjszaka otthon felejtette fekete paripáit.
A napraforgók zavartan forgolódnak,
összekuporodik a nyaralóövezet.

Boró felhőket gyűjt a tenyerébe, számba
veszi a világmindenséget.
Kinyújtózik, és takarójával háromszor
körbecsavarja a dombokat.

Az éjszaka otthon felejtette fekete paripáit,
bizonytalanul jár, megbotlik a lombokon.
A csiga, aki anyja petéjében felejtette a házát,
nyálkás testével a kövekre mázolja szeretője árnyékát,
aztán elcipeli a hátán a világmindenséget.

 

Augusztus 27.

Anya nem akar megöregedni.
Barnát és vöröset ken a hajába, ahogy
a Tisza kente szét a hordalékait, amíg
Széchenyi gróf 1846. augusztus 27-én
meg nem tett egy bizonyos kapavágást, majd
a szederkényi munkálatokkal
meg nem kezdődött a folyószabályozás.

Ha röviden fogalmazzuk meg a dolgot:
a kanyarokat levágták —
szőke állóvizek.

(De vannak prioritások,
megértjük a 19. századot,
ahogy édesapáink kései lázadását bocsátjuk meg;
vannak maszatos vályogházak,
görbehátú földművesek.)

A kert alatt lehasalnak a zsúfolt szilvafák,
anya nem akar megöregedni.
A Tisza régen elhajolt előle,
nyakán maradtak hordalékai.

(Monoki Nagy Dániel 2001-ben született Budapesten. Jelenleg az ELTE mozgókép szakos hallgatója. Versei többek között a Pannon Tükörben és a Tiszatájban jelentek meg.)

 

Nagy Zalán: Puskapor

az első világháború alatt franciországban
meg akarták építeni a főváros pontos másolatát
hogy a németek azt bombázzák az igazi helyett
felhúztak egy második gard du nord állomást
kivilágított pályaudvarral vasúttal vonatokkal
az új fények városa bizsuként csillogott

úgy hallottad a hiányosan álcázott párizst
vándorcirkuszból szökött majmok lakják
és ragyogása miatt szarkák köröznek felette

ahogy kilépsz az erdőből eléd tárul a város
napfénytől kifakult épületek a fák gyökerei
feltúrták az főutcát nem látsz madarakat sem
álmodban a szarkák elrabolták a hajas babáid
az erdőn túlra vitték röptükben visszaszóltak
hogy kis idő múlva egy várost kapsz cserébe

az első világháború alatt franciaországban
metanollal hamisított alkoholt ittak a katonák
egyeseknél teljes vakságot okozott
a hatalom avarszőnyeg alá söpörte azokat
akik így veszítették el a szemük fényét

ha szóba jön a természet mindenki feszeng
ha vakond lennél és víz helyett
metanollal töltenék fel az alagutaid
mennyit kéne innod ahhoz
hogy meg ne fulladj a saját otthonodban

felruháznád a halált egy bőrdzsekivel
mint gyerekkorodban a hajas babákat
nagyapád azt mondta ideje férfit faragni
az első emlékedben szarkára vadásztok
okosak a szarkák akár beszélni is tudnak
ha megtanítanak nekik pár egyszerű szót

eléd tárul a város folyójának kinőtt medre
a szökött majmok azok a vak katonák lehettek
akik kitapogatták a gard du nord épületét
majd haláluk után széthordta csontjaikat a víz

tiéd az új párizs betartották szavukat a szarkák
nincs szükséged önvédelemre törleszt a természet
hazaérve szőnyeg alá söpröd a puskaport

(Nagy Zalán 2003-ban született Marosvásárhelyen. Jelenleg is ott él, középiskolában tanul. Versei eddig az ÚjNautilus és a Műút portálán, valamint a Látó és Helikon folyóiratokban jelentek meg.)

 

Németh Tünde: Dalí-kép

Az ég folyékonnyá vált,
cseppekben halmozódnak ólomszerű viharfelhők.
Megbomlott a levegő,
nehézfémeket lélegzünk be a golyók ütötte sebeken át.

A hátunkból gyökerező bokrok erdőirtását
egy mező erőszakos fásításával pótoljuk.
Szétesik. Foltban mustár,
de a tigrisek csíkjaiban zöld és lomblevelek kaptak helyet;
távlatokban erdő, még harckocsik tájképe.

Kikristályosodott bőr hullik a fákról.
Elhullanak a madarak, délről lángvárosok jönnek.

(Németh Tünde 2001-ben született, végzős gimnazista Győrben, verseit eddig a Műút-portál közölte.)

 

Németh Zsófia: Versek

Cím nélkül
                              (Rilkének)

úgy vagyok a munkában mostan akár
mag a gyümölcsben

s
mostan mint a mag a munkában
úgy vagyok a gyümölcsben
mint sötét és durva csontos és nehéz
a könnyed húsban
és édes lében az élőben mint
az élő képe vak vagyok kifelé
önnön idegen héjaim takarnak
s innen nincs zaj mostan
úgy vagyok testem határának
távolságában mint

mint mag a gyümölcsben úgy vagyok
mostan a munkában

 

Kompozíciók ütőshangszerre

Variáció I
jajkiáltás
fémesen remeg a Hang (avagy)
fé(lel)mesen Remeg ahang
amint rám ütnek azzal az irdatlan kalapáccsal,
s most szólamok iramlanak belőlem, eliramlok én (méghozzá én, énénén)
s Remeg kifelé a sokajkú hang
(esetleg: Belőlem kifelé remeg a hang
vagy: kiFELéabelőLEmremeg HANG
azaz: a hanghanghanghang hang a)
húsosanfémesen
jajkiáltással vége

Variáció II
(s most bennem az üresség megpattan
a rézfalak felületén kifelé fodrozódnak a sűrűsödő
és ritkuló szavak köröznek majd a meszes sarkokból
befelé folyván visszhangokká oldódnak
egymás hámrétegeivé mint
minden hang a hangnak terében / s mint
minden zaj a zajban ez is
egy folytonos beszéde a (fém)testeknek

(Németh Zsófia vagyok, 2001-ben születtem Budapesten, Szentendrén nőttem fel, majd itt is kezdtem meg tanulmányaimat, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban. Gimnazista éveimet a XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban töltöttem, ahol végül kitűnő érettségi bizonyítvánnyal végeztem, most pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, szabadbölcsész szakon, esztétika-művészettörténet specializáción tanulok. 2018-ban részt vettem a Deákpoézis-pályázaton, az egyik versem meg is jelent a Műút-folyóirat oldalán. Indultam a Kondor Béla művelődésiközpont fotópályázatán, itt 2018-ban MAOE-díjban, majd 2019-ben Eiffert János különdíjában részesültem. Ugyanebben az évben a barátaimból álló csapattal különdíjat kaptunk a Van művészi vénád? című versenyen, ami a Ludwig Múzeum szervezésében valósult meg. Installációnkat kiállították a Deák17 gallériában.)

 

Szamosvári Bence: Versek

LE

Előreengeded.
A kezedben doboz,
Áthúzva, hogy ruhák, felírva, hogy könyvek.
Kérdez, mire vársz.
Belépsz az ajtón
(Nem ajtó: fal)
A lakásba
(Nem lakás: doboz),
Mától itt él,
Mától itt laksz.

Szobák. Válassz,
Fej vagy írás.
Írás. Az a bal oldali ajtó.
Be rajta az ágyat,
Ki az ágyra mindent.

Viszed az üres dobozt
Le a lépcsőn,
Köszönsz a szomszédnak,
Már felnyomott valahol,
Viszed a dobozt
Le a lépcsőn,
Ballagsz a földszintre,
Le a pincelakásokig, benyitsz, elnézést kérsz
És mész, innen már lift se jár
És ásol, innen már lépcső se visz,
Olyan könnyű, viszed a dobozt
Csinosan összehajtva —

 

Kolera idején

Kösd le magad, ha unatkozol.
És fonja a kötelet.
Egymásra őrülünk lassan,
De biztosan, mint a pestis.
Ajtóink ugyanoda nyílnak.
Hiába kerülnénk egymást.

Itt (egyre több dobozba zárt dobozban)
Az egyetlen távolság
A napjaink távolsága tőlünk.
Vonzza őket az utca lámpafénye,
Ablak vagy emelet nem akadály.
Ez éppen egy hétfő volt,
A hétfők nagyobbat csattannak.

Mégsem lehetünk kívül ezen,
Mert bennünk a szándék
(Eddig halvány páncélként hordtuk rajta a bőrt),
Hogy az utolsó nappal együtt kell ugrani.

Különben újrakezdés minden.
És nem muszáj mindig lefele esni.

(Szamosvári Bence 2001-ben jött ide. Szamosvári Bence ír, rajzol, zenél, iszik. Tehát Szamosvári Bence többnyire él. Köszöni szépen, szereti.)