Ami a tudatomban még megmaradt, az valami lidércnyomás emléke, s amit értelmesen meg tudtam fogalmazni, csupán egy szó volt, az, hogy HATALMAS. Ez a melléknév, amely valami lehetetlen dolgot, azonosíthatatlan fogalmat jelölt, amelyből azonban felfoghatatlan iszonyat sugárzott, maga a HATALMAS szó pedig, amelyet tudatom fájdalmas erőfeszítésével sikerült csak értelmesen kimondott formában kipréselnem magamból, csak így sikerült nyakon csípnem a fogalmaknak és képeknek álomra emlékeztető sebes tovairamlásában, ez a szó tehát tökéletesen megfelelt, egészen természetesen és logikusan illett egy bizonyos ismeretlen fogalomhoz, hozzá illeszkedett számban, nemben és esetben, annak ellenére, hogy a kérdéses fogalom még mindig az értelem szféráján, a tudat sárga foltján kívül maradt. Ez az iszonyatos, rémületkeltő HATALMAS nehezedett rám a maga roppant és iszonyatos jelenlétével, a rémületem pedig abból fakadt, hogy szellemem és tudatom képtelen volt megfelelő főnevet találni a melléknévhez, mert ha ez sikerül, akkor — a fogalmak megvilágosodása révén — a lidércnyomás természete is bizonyosabbá válik, az iszony talán emberi alakot vagy legalább világos és határozottabban körvonalazott alakot ölt.
(Danilo Kiš: Fövenyóra [részlet], Borbély János fordítása, Európa, 1974, 167-168.o.)
Fotó: litera.hu