akármiológia, nyugtatók — amint véget ért az ima

A férje, Bryan Donohue: magas, nyers modorú, öntelt férfi volt, ám igen szórakoztató társaság; a Wayne Orvostudományi Egyetemen adott elő radiológiát, szerette a dzsesszt, és nagyon szeretett volna tudományos, tudományos-szociológiai, dzsessz és dzsessz-szociológiai vagy akármiológiai cikkeket írni. Bryan nagyon jó társalgó volt, remekül fejezte ki magát, és értett is mindenhez. Ilena mindig is büszke volt rá, amikor Bryan valami társaságban kiselőadást tartott. Bryannak éles metszésű, békétlen arca volt, és nagyon-nagyon fekete szeme. Továbbá nagyon jól öltözött, és sosem hagyta megjegyzés nélkül, ha Ilena a rohanásban kicsit eleresztette magát, és nem törődött a küllemével. Akkoriban Ilena, aki nagyon el volt keseredve az alacsony fizetése meg a rosszul összeállított órarendje miatt — egy kis detroiti egyetemen tanított, és minden órája reggel nyolckor kezdődött —, reggelenként leeresztett hajjal, szinte még kócosan, mogorván és gyilkos hangulatban az átvirrasztott éjszakától, elcsavarodott vagy lefutott szemű harisnyában, arcán a nyugtatók kiszáradt torkú, hamis eufóriájával járt be az egyetemre, és magára erőltetett rosszkedvűen, színlelt áhítattal imádkozott a hallgatókkal, amint az egyetem rendtartása előírta — katolikus egyetem volt, a gyermekkorában Ilena is katolikus nevelést kapott —, de aztán, amint véget ért az ima, úgy érezte, többé nem kell fékeznie magát.

(Joyce Carol Oates: Holtak [részlet], Bart István fordítása)