Pataki Viktor: Változat az utakra

(Oravecz Imre: Egy földterület növénytakarójának változása. Magvető, 2019)

Az Oravecz-életműkiadás ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy az Egy földterület növénytakarójának változása című verseskötet jelent meg az életműsorozat hetedik darabjaként, ahogy a Héj legutóbbi újrakiadása[1] óta az sem, hogy Oravecz Imre második, elsőként 1979-ben (szintén a Magvető Kiadó gondozásában) megjelent kötete[2] nem változatlan formában került az olvasókhoz. Az életműkiadás ugyanis egyrészt — a hangsúlyosan „gyerekirodalomba” sorolt Máshogy mindenki máson[3] és a regényeken kívül — az első művek megjelenésének időrendjét követi. Másrészt a Héj különböző „változataiból” összeálló végleges forma azt is joggal valószínűsítette, hogy nem az első, hanem második, átdolgozott kiadás[4] alkotja majd az újrakiadás alapját. Azon kívül, hogy ez így is történt, Oravecz első két kötetének eddigi kiadástörténetét tekintve még annyi bizonyos: az 1994-ben megjelent, egybegyűjtött verseket tartalmazó A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása című kötet[5] szerkesztési eljárása mindegyik további kötetre jelentős hatást gyakorolt — mert ahogyan a Héj esetében is, úgy az Egy földterület… szövegeinél sem az első, hanem az egybegyűjtött versek után a Jelenkor Kiadónál 2010-ben közzétett változatra épült az újrakiadás.

Ez a rövid, textológiainak is nevezhető áttekintés talán azért nem hanyagolható el a három önálló kötet, a „válogatott” verseket tartalmazó könyv és az életműkiadás vonatkozásában, mert a különböző változások és javítások az Egy földterület… szövegeinek és a kötet kompozíciójának eddigi interpretációs lehetőségeit, valamint fogadtatásának történetét is meghatározzák vagy legalábbis módosíthatják. Még akkor is, ha ez nyilvánvalóan sokkal inkább csak az első és a második kiadás közti különbségekre érvényes, ugyanis ekkor esik ki egy teljes ciklus (Palatkvapii iskola), amely a Hopik könyvébe kerül, valamint bizonyos versek, amelyek részben átkerültek a Héjba, részben pedig teljesen kimaradtak a könyvből (ráadásul ez, például A régi szajla című vers esetében, nem kizárólag az egybegyűjtött versek szelekciós eljárásából következik). Mindezek alapján az is megkockáztatható, hogy a kötetek olvasása során tulajdonképpen három olyan módosítás körvonalazódik, amellyel az Egy földterület növénytakarójának változása című kötet legújabb változatának fogadtatásakor érdemes számolni.

Az első és egyúttal (talán) leglényegesebb módosítás a Trakl-szövegek és a hopi versek státuszának megváltozása a jellegzetes olvasási ajánlatként is érthető paratextus összefüggésében. „Mi az út? Az áhított cél elérésének eszköze, vagy esetleg maga a cél? Úgy tetszik, hogy az utóbbi. Nem visz sehonnan sehova, így nem jutunk rajta sehonnan sehova…”[6] Az „út” metaforájára épülő, az utazás archetoposzát kijátszó (eredetileg fül)szöveg ugyanis éppen azt a kötetek közti szövegmozgást „detektáló” olvasatot tette lehetővé, amely bizonyos poétikai eljárások átvitelét és leváltását egy sajátos (ön)alakulástörténetként is képes volt megjeleníteni. A Héj és az Egy földterület… közötti kapcsolatot ezáltal úgy jelezte, hogy az 1979-es első kiadásban a Trakl Budapesten című ciklus verseiben felismerhető maradt a Héj képi–asszociatív logikájú, fragmentumokat alkalmazó versnyelve, a Palatkvapii iskola pedig a Héj poétikájától tematikusan is teljesen eltérő A hopik könyvét helyezte kilátásba. Mindezt annak ellenére is fontos hangsúlyozni, hogy a Trakl-szövegek szétosztása valójában először az egybegyűjtött versek után, majd a második kiadás következtében tette nyilvánvalóvá a két kötet között jelzett textuális viszonyt. Innen nézve a legújabb kiadás azáltal emeli ki a kötetet „átmeneti”[7] státuszából, hogy — újabb módosítások hiányában — rögzíti annak előző változatát, vagyis újratagolás nélkül érintetlenül hagyja az addig kialakított utakat. A paratextus helyzetét illetően tehát nemcsak annyi változás történt, hogy a fülszöveg pozíciójából a hátsó borítóra került, hanem maga a paratextus és a főszöveg viszonya alakult át, ugyanis az első ciklus címe és rendje lecserélődött, valamint megszűnt a hopi világot feltáró/létrehozó kapcsolat kiemelt jellege. Úgy tűnik tehát, hogy a paratextus már nem ugyanúgy orientálja az olvasást, hiszen a „cél” „úttal” történő megfeleltetése, folyamatos poétikai mozgással való ekvivalenciája sokkal inkább a változó korpuszt és a szelekciós műveleteket teheti láthatóvá, mintsem a különböző kulturális „világok” közti átjárhatóságot.[8]

A kötetkoncepciót érintő második változtatás az egy mellőzött és az egy beválogatott szöveg viszonyában érhető tetten. A Jelentés az Erie-csatornáról című ciklus egykori nyitószövege, A régi Szajla annak ellenére került ki az egész kötetből, hogy azt sem a beszédmód, sem pedig a versszerkesztés nem indokolja különösebben, sőt, a Szajla megjelenítése és első irodalmi színrevitele, amely az életmű későbbi alakulása szempontjából kifejezetten szignifikánsnak mutatkozik, az ekkor már készülő Szajla-verseket is megelőlegezhette. A régi Szajla elhagyását ugyan magyarázhatná a Halászóember ekkor már körvonalazódó koncepciója, azonban a két másik, tematikusan is kapcsolódó vers (A gyermekkor módosítása és a Támpontok a gyermekkor módosításához című szövegek) benne maradt a második változatban és a legújabb kiadásban is. (Ráadásul a kötet címadó verse is szoros összefüggésben áll ezekkel a Szajla-versekkel, talán még közéjük is sorolható.) A régi Szajla pozíciója mellesleg olyannyira nem volt stabil, hogy már az Egybegyűjtött versek elmozdította az első kiadásban kijelölt helyéről, ugyanis — egy teljesen indokolt művelettel — a fentebb említett két másik „Szajla-verssel” kapcsolta össze. Annak ellenére, hogy a vers módosított címmel és részben átírt szövegváltozattal[9] végül bekerült a Halászóemberbe, bizonyos értelemben a „folytonosság” jelölőjeként funkcionál, noha ezáltal eggyel csökkent a narratív típusú, leírásra épülő textusok száma az Egy földterület növénytakarójának változása című kötetben.[10]Innen nézve A régi Szajla és a gyermekkor módosítását végrehajtó szövegek jelentősége nemcsak abban áll, hogy egy, a Héj poétikájától teljesen eltérő, főként felsorolásokra és mellérendelésekre épülő versnyelvet működtetnek, hanem abban is: a falusi színtér felmutatásán és az emlékezet komparatív munkájában felsejlő személyes megnyilatkozáson keresztül az egykori, saját világhoz való hozzáférés lehetőségét tematizálják. Ebben az esetben a falu, amelyet a cím a „régi” jelző által tulajdonképpen letűntnek nevez, csak a múltban bizonyult élőnek, ugyanis a falu terébe tartozó összes tevékenység elválik a történelmi archiválás lehetőségétől („és a legnagyobb dologidőben / hülyegyerekként lézeng a faluban a történelem”). Mindez pedig azért lehet fontos a paratextus és a harmadik ciklus összefüggésében, mert itt nem valamilyen mulasztásról van szó, hanem az egykori világ felszámolódásáról, amelyet éppen a „Castaneda-szövegek” ellenpontoznak, és amelyre (az első kiadás szerint) a hopi versek kínálnak a sajátot elhagyó vagy azt újralétesítő kulturális alternatívát: a saját és idegen világok közti utazást.

A régi Szajla „helyett” beválogatott vers (Találkozás szarvasokkal) nem véletlenül került a kötet címadó ciklusának szövegei közé, mert egyrészt — legalábbis formapoétikai szempontból — nyilvánvaló, hogy olyan prózavers, amely az ember és természet viszonyában rejlő aszimetriát viszi színre. Másrészt azonban egyáltalán nem a ciklus többi versében uralkodó beszédmód és grammatika jellemzi, hanem sokkal inkább a második ciklus bizonyos darabjaira jellemző hosszú leírások, amelyek általában a versbeli tekintet által észlelt látvány precíz és részletes rögzítését hajtják végre. Mivel a címben jelzett „találkozás” eseménye végső soron csak a szöveg zárlatában jelenik meg, itt inkább a „találkozás” folyamatának megfigyeléséről van szó, amelyet a szaknyelv következetes imitálása ráadásul még kalkulálhatóvá is tesz, bizonyos pontokon pedig éppen ellenkezőleg, a hirtelen modális váltás eredményeként, iróniába is fordít („[…] a harmadikban pedig szinte szabályos léptekkel halad a földtani képződmény eredetére utaló trachitos kőzettörmeléken, és máris lent van […]”). A „versbeszéd” ezenkívül olyan narrációs technikával él, amely a látványért hegyoldalba ereszkedő alak tudati tartalmait is közvetíti („megkezdi a kalandosnak ígérkező leereszkedést […]”), vagyis sokkal inkább a Trakl utoljára Budapesten vagy a Joliet és Marquette című szövegekkel mutat rokonságot. Mindez nemcsak a textus ciklusok közti helyzetére vagy a különböző értelmezési irányok felvázolására hívhatja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a recepció éppen a „hagyományos” verssorok feloldódásában, az epikai jelleg előtérbe kerülésében, valamint a személyesség és reflexiók nélküli leírások kérdésében jelölte ki az Egy földterület növénytakarójának változása című kötet poétikai irányváltását és a Héjtól való elszakadását.

A harmadik, kizárólag a legújabb kiadást érintő változtatás, amely sokkal inkább nevezhető korrekciónak, mint strukturális vagy számottevő módosításnak, a következetes tipográfiai átdolgozás és a helyesírási javítások végrehajtása (utóbbit a 2010-es kiadás állapotára tekintettel mindenképpen el kellett végezni.) A kiigazítások szinte minden esetben az „s”-ről „és” kötőszóra történő váltást, valamint a „föl-” igekötő „fel”-re történő következetesen végigvitt (talán túlzásba is vitt) cseréjét jelentik. Ami azonban a 2019-es kötet legszembetűnőbb változtatása, az éppen az életműkiadás egységesítő sémájából eredő, a prózaversek formapoétikai jellegzetességeit is érintő tipográfiai váltás, ugyanis az állandó szedéstükörhöz mért szakaszok első sorait követő behúzások némely esetben olyan hatást keltenek (például Az idő múlása az iparnegyedben), mintha egy hagyományosabb, kötött sor- és strófaszerkezettel rendelkező poétikához igazodnának.

Az Egy földterület növénytakarójának változása című kötet irodalmi teljesítményére azonban aligha lehet hatással a három, önkényesen kiválasztott szempont alapján artikulálni próbált „változtatási lista”. Oravecz Imre második kötetének újrakiadása az életmű vonatkozásában ugyanis megerősítette azokat a pozíciókat, amelyeket az Egy földterület növénytakarójának változása a haikuk és az angol nyelvű versek megjelenésével, a prózaversek és a Szajlához kapcsolódó szövegek bevezetésével, valamint a mitologikus értelmű utak megnyitásával már az 1980-as évek elejére a magyar költészettörténetben és az életmű belső összefüggésrendszerében is kialakított. A kötet három ciklusa a múlt (Héj) és a jövő (A hopik könyvétől egészen a Távozó fáig) poétikai képletei között olyan átjárhatóságot teremtett, amely a költői leírás technikáinak különböző formáit és a halasztásos retorikára épülő prózaversek „emlékező” beszédhelyzetét is megelőlegezte. Mindemellett a Jelentés az Erie-csatornáról című ciklus biztosított hozzáférést az idegen világok birtokbavételéhez, az amerikai távlatok beemeléséhez (emléknyomok és helyszínek rögzítése, indián közösségi kultúra) és a szaknyelvi regisztert alkalmazó, a dolgok és tárgyak akkurátus leírását végrehajtó szövegekhez. Azáltal pedig, hogy az Egy földterület növénytakarójának változása ember és természet viszonyát egy sajátosan kultúrkritikai perspektívába állítva értette újra, kétségtelenül olyan költészeti hagyományok felé nyitott utakat, amelyek egyáltalán nem következtek a 20. század második felének magyar költészetének beszédmódjaiból.

 

[1] Oravecz Imre: Héj, Magvető, Budapest, 20173.

[2] Oravecz, Egy földterület növénytakarójának változása, Magvető, Budapest, 1979.

[3] A recepció addig is nehezen helyezte el a kötetet Oravecz munkásságában, vagyis azt voltaképpen gyerekirodalomként ki is írta az Oravecz-életmű alakulástörténetéből. A „különutasként” számontartott kötet ráadásul csak két kiadást élt meg, sőt, az 1994-es gyűjteményes kötetbe a szerző sem válogatta be a „gyerekverseket”.

[4] Oravecz, Egy földterület növénytakarójának változása, Jelenkor, Pécs, 20102.

[5] Oravecz, A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása, szerk.: Steinert Ágota, Helikon, Budapest, 1994.

[6] A továbbiakban a legújabb kiadásra hivatkozom, az oldalszámokat a főszövegben, zárójelben tüntetem fel. Oravecz, Egy földterület növénytakarójának változása Magvető, Budapest, 20193.

[7] Kulcsár-Szabó Zoltán: Oravecz Imre (Tegnap és Ma, 7), Kalligram, Pozsony, 1996, 72.

[8] Természetesen ugyanúgy megmarad a ciklusok narratív olvashatóságának lehetősége, mint az „út-versek” metareflexív működésének rendszere, azonban a hopi versek nyelve, perspektívája és beszédmódja nélkül immár teljesen más úton. Ehhez vö. Kulcsár-Szabó, I. m., 76.

[9] Oravecz, Tizennyolcadik század = Uő, Halászóember. Szajla. Töredékek egy faluregényhez 1987–1997, Jelenkor, Pécs, 20062, 136.

[10] A címmódosítás egyébként a Haiku a 80-as autópálya Salt Lake Cityi följárójára című vers esetében is megtörtént (Haiku egy amerikai útkereszteződésre).

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.