Túlélni mindent, aminek az összhang látszata elég.
Hóként meleg tenyéren, amelyet az ezüstkristályok súlya
megfagyaszt. Szanszkrit betűként.
Hajdinamézként. Az örökélet és a titkos iratok utáni
ácsingózásnál semmisebben. Mákvirágként, dohánylevélként,
puszta vidékként. Szóként, mit senki nem tud
megismételni majd. Néha felzsong egy szonett rímeként,
s máris elenyészik a zűrzavarban. Értelmetlen madár-csivitként,
mely egyetlen dallamként visszhangzik minden szobában.
Beláthatatlan mezőként, bluesként a negyven évesek
emlékezetében. Átélni, ahogy szűkül a tér, mint egy fenevad
pupillája, amikor támad, hogy kiegyenlítse elmaradt tartozását.
(Aleš Debeljak: Az álom életrajza [6], Csordás Gábor fordítása, in: Aleš Debeljak: A Csend szótára, Jelenkor kiadó, Pécs, 1996., 36.o.)