A nejlonok zavaróan szépek, avagy a Ploubuter Parkkal mi lesz?

Simon Bettina és Borsik Miklós kiállításmegnyitója Koronczi Endre tárlatán. Elhangzott: Koronczi Endre: A dolog, mely elfelejtett testet ölteni. Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros, 2020. február 21.

Elhangzott a kiállítás megnyitóján.

– Most jöttem a megnyitóról.
– Milyen megnyitó?
– Tudod a Koronczi.
– Ja igen, a zacskók meg minden?
– Aha, csak most nem a zacskókkal. De végül is arról szólt, csak zacskók nélkül.
– Azt hogyan? Ha kivesszük a zacskókat a Ploubuter Parkból, akkor mi marad? A Koronczi? Ez így kevés azért egy kiállításhoz, nem?
– Végül is Koroncziról szól. Ő találta ki a zacskó-fajokat, a zacskók evolúcióját.
– Megértem őt. Elég kínos. Ez a klímaművészet, ahogy utólag rátelepszik erre a projektre.
– Szerintem is a művész a fontos ebben a projektben, és nem a zacskók.
– És akkor hogy oldotta meg a Koronczi? Kiállította magát?
– Nem, de ott volt ő is. Tudod, a sárga ruhájában, mint a biztonsági őrök.
– Azok nem is sárgában vannak.
– Ez igaz. De azért a Koronczi pont úgy állt a galériában, mint egy biztonsági őr.
– Ez érdekes. És mi volt a megnyitón?
– Felolvasás. Felolvasott Andersentől. A szél meséje Valdemaar Daa-ról és lányairól. Olyan hosszú, hogy nem lepődtem volna meg, ha az emberek elszállingóznak közben, és meg se nézik a kiállítást.
– Koronczi olvasta fel?
– Igen. A szél a narrátor, és refrénszerűen ismétlődik az a mondat, hogy „Hu-u! Hu-u-u! Tovább, tovább!”. A szél egy család történetét kíséri végig, több évtizeden keresztül, de inkább arról szól, hogyan tűnik el a család, miközben Valdemaar Daa az aranycsinálással kísérletezik. Mint minden Andersen-mese, ez is kísérteties volt. Persze, amikor közben Koronczi felhúzott egy aranyszínű baseballsapkát, nevettünk.
– Tényleg, miért is van mindig sárga ruhában?
– Ezt én sem tudom. Valahol már biztos írtak róla, vagy szerepel egy interjúban. Utána kéne nézni.
– És te mit kérdeznél tőle?
– Hát, hogy most mi jön…
– Hogy a Ploubuter Parkkal mi lesz?
– Igen. Valamit biztos kitalál, végülis ő művész.
– És a művész az, aki kitalál valamit? De a Koronczi nem titkolózik inkább? Hiába tette fel az arany baseballsapkát.
– Mintha a mögé bújna el, hogy demonstrálja, nem akar titkot tartani. Elárulja, hogy a zacskók láthatóvá tették a láthatatlant, mintha ez titok lett volna. De akkor most a zacskókról van szó. Mert itt nem mutatja meg őket, csak a szelet.
– Csak a titkos nyelvet, ami „monoton, mint az ablak ütemes csattogása”, ahogy Tolvaj Zoltán írja egy verse végén. „A szél külön nyelve, mialatt mások alszanak.”
– Hogy érted?
– Úgy, hogy bár az ablakkeret csattog, még az is a szél hangja lesz. Ahogy találkozik vele a költészet, egyből kampányolni kezd mellette.
– És ezt elmondtad volna megnyitón? Én inkább a zacskók nevében beszéltem volna. Vagy ahogy Koronczi hívja őket, a „pompás fogolylelkek” tüntetéséről.
– A zacskók Koronczi ellen tüntettek?
– Koronczi nélkül, amíg ő felolvasott az aranycsinálásról. Kitűztek egy transzparenst, amire felakadnak. Az volt ráírva, „Ne a szél nyelvéről beszélj, ha a zacskó szólal meg!”.
– Ha facebookon hirdették volna meg, kiderülne, ha a szél szervezi. De a szél nem is érdekli Koronczit. Ha a szél érdekelné, nem azt írná a kiállítás címébe, hogy a dolog nem ölt testet. Nem?
– Azt mondod, a szél csak képviseli, amire a dolog szó utal, bármi is legyen az? A szél másodlagos? Miért? És te mit mondtál volna a megnyitón?
– Azt hiszem, ezt. Hogy ezek kettős játékok. Ha azt mondjuk, hogy itt a kimondhatatlanról van szó, túlságosan egyértelműsítünk, mint aki – ezek szerint – mégis, nagyon is jól tudja, miről van szó. Koronczi ellentart az egyértelműségnek. Ha azt mondanám, hogy a nejlon, ahogy határolja az üres levegőt, igazából a művészet modellezése, egyből elbizonytalanodnék. Mert igaz, hogy a művészet ehhez hasonlóan körülveszi a hiányt, ami alakítja és amit megszüntetne, kitöltene önmaga meghatározásával. De Koronczinál nem csak erről van szó. Olyasmi neki az áttetsző légmozgás, mint Tandori Dezsőnek a nulla, amit bármelyik képversébe rajzolt, mindig valami másra hasonlított. Önveszélyes semmi.
– Ahogy elképzellek a kiállításon, miközben ezeket mondod, elkalandoznak a gondolataim. Miért is hasonlítjuk valamihez görcsösen a szélben táncoló zacskókat? Persze, jogosan idézed Tandorit, Koronczinál is az építkezés elsősorban nyelvi kérdés. Táncolnak a szélben a zacskók, a megszemélyesítés erőszakos beavatkozása nélkül is. De vajon szándékosan szépek a lebegő nejlonok? Vagy a klímaművészet miatt nem is szabadna ezt bevallani? Hogy nagyon szépek ezek a nejlonok. És hogy elsősorban a lebegő nejlonok szépek, nem is a felvételek. Lehet, Koronczi ezért tartja vissza a zacskókat? Volt nyáron egy cikk, amiben a kortárs művészet klímaválságra való reflexióit mutatta be egy művészeti magazin, és Koronczi Ploubuter Parkját tette be leadbe.
– Igen, a nejlonok zavaróan szépek. Ezért is tanácsolják, hogy szüntessük be a gyártásukat, mert valahol érezzük, hogy aki ilyesmit kidob, annak nincs szíve. Először el kell őket távolítani a fotó terébe. Úgy a rajtuk megtörő fény is kevésbé vakít. Aztán ki kell vonni őket a kép teréből, és tovább menekülni. Csak festeni a szelet, ahogy Koronczi mondja.
– Vagy ahogy Andersen mondja a széllel, tovább, tovább… Képzeld el két lebegő nejlon találkozását, ahogy az egyik a helybenfutók hisztérikusságával közeledik a másikhoz, mint huzatban a függöny.
– Megnyugtató ez az irónia, ami a szerelmet illeti. Másképp vallja be a függöny, ha a túl szép nejlonba beleszeret.
– Másképp, mint kicsoda? Koronczi?
– Még mindig inkább ő, mint a szél. A szél féltékeny, mint a zacskók. Megsértődnének, ha megírnánk a szelet. Da ha a szél tényleg jelen lenne, úgy, hogy nemcsak a lapot fújja meg, hanem szétfújna egy szöveget – az nem olyan lenne, ahogy a szavakat mi kevertük össze.
– Megírnánk a szelet? Ezt gondolhatja Endre, amikor minket kér fel a megnyitóbeszédre?

Koronczi Endre: A dolog, mely elfelejtett testet ölteni.
Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros.
Kurátor: Petrányi Zsolt.
(2020. február 21 – április 3.)
A Ploubuter Parkról itt olvashattok.

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”71″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”150″ thumbnail_height=”150″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”0″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Show as slideshow]” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]