De az is lehet, hogy az írástól romlott el a gerince. Egy pompeji túlélőre emlékeztetett — mintha az egész teste be lett volna szórva hamuval, az arca hamuszürke volt, a szája is, a szeme is, a szorosan összegumizott és a feje búbján kis kontyba tűzött, hosszú haja is. Ha kicsit rosszabbul ismerem, biztos elolvastam volna a könyveit. De mert jobban ismertem, féltem őket a kezembe venni. Hátha megtalálom magamat bennük, olyan módon ábrázolva, amit nem értek. … Az ilyen emberek, mint ő, a tollforgatók, néha bizonyos értelemben veszélyesek. Rögtön felmerülhet a hamisság gyanúja – hogy az ilyen ember nem önmaga, hanem egy szem, amely állandóan néz, és mondatokká alakítja, amit lát. Ezáltal lenyirbálja a valóságról mindazt, ami a legfontosabb benne: a kimondhatatlant.
(Olga Tokarczuk: Hajtsad ekédet a holtak csontjain át. Fordította: Körner Gábor, L’Harmattan, Budapest. 2019., 55. o.)
