PÉNZ!

„Hat csődört ha vehetek én, Nem enyém minden erejük? Huszonnégy láb mind az enyém. És büszkén vágtatok velük.” (Mephisto, Goethe: Faust)

„Arany-e? Sárga, csillogó becses arany? Nem, istenek, nem kérek semmiséget. […] Csak ennyi ebből: S a fekete fehér lesz, rút szép, jogtalan Jogos, silány nemes, vén ifjú, gyáva hős. […] E sárga gaz hitet köt s old; az átkost Megáldja; szürke poklost megszerettet, Tolvajnak állást, címet, bókokat, Tetszést s tanácsos-széket ád; az elnyűtt Özvegynek új férjet szerez. […] Édes királyölő! apát s fiút Dicsően elválasztó! tiszta nászágy Fényes befertezője! hősi Mars! Örökifjú, kedves, fínom, fürge kérő, Kinek pírjától menten olvad a hó Diána szent ölében! látható Isten, ki lehetetlent testvérít, úgy, Hogy csókolódznak! aki bármi nyelven Szólsz, bármi célra! próbaköve szívnek! Ember-rabod, véld, föllázadt; s erőddel Döntsd pusztító viszályba: állatokra Szálljon e világ uralma!” (Shakespeare: Athéni Timón)

Shakespeare pompásan mutatja be a pénz lényegét. Hogy megértsük őt, kezdjük előbb a goethei passzus taglalásával. Ami a pénz által számomra-való, amit én megfizethetek, azaz amit a pénz megvásárolhat, az én vagyok, maga a pénz birtokosa. Amekkora a pénz ereje, akkora az én erőm. A pénz tulajdonságai magamnak – a birtokosának – tulajdonságai és lényegi erői. Azt tehát, ami vagyok és amire képes, semmiképpen sem egyéniségem határozza meg. Rút vagyok, de megvásárolhatom a legszebb asszonyt. Tehát nem vagyok rút, mert a rútság hatása, elriasztó ereje a pénz révén megsemmisült. Én – egyéniségem szerint – béna vagyok, de a pénz 24 lábat szerez nekem; tehát nem vagyok béna; rossz, becstelen, lelkiismeretlen, szellemtelen ember vagyok, de a pénzt tisztelik, tehát a birtokosát is. A pénz a legfőbb jó, tehát a birtokosa jó, a pénz ezenfelül mentesít attól a fáradságtól, hogy becstelen legyek; tehát becsületesnek fognak vélelmezni; szellemtelen vagyok, de a pénz minden dolgok valóságos szelleme, hogy lenne a birtokosa szellemtelen? Mindehhez még megvásárolhatja a szellemes embereket, és aki a hatalom a szellemesek fölött, nem szellemesebb-e, mint a szellemes? Én, aki a pénz révén mindenre, amire csak az emberi szív vágyik, képes vagyok, nem rendelkezem-e minden emberi képességgel? Nem változtatja-e tehát a pénzem minden képességnélküliségemet az ellenkezőjévé? […]

Ha nincs utazásra pénzem, nincs szükségletem, azaz valóságos és megvalósuló szükségletem utazásra. Ha hivatottságom van a tanulásra, de nincs rá pénzem, nincs hivatottságom a tanulásra, vagy nincs hatékony, nincs igazi hivatottságom rá. Ellenben ha valóságosan nincs hivatottságom a tanulásra, de megvan az akaratom és a pénzem, akkor hatékony hivatottságom van rá. A pénz általános eszköz és képesség arra, hogy a képzetet valósággá és a valóságot puszta képzetté tegye, éppannyira átváltoztatja a valóságos emberi és természetes lényegi erőket pusztán elvont képzetekké és ezért tökéletlenségekké, gyötrelmes agyrémekké, mint ahogy másrészt a valóságos tökéletlenségeket és agyrémeket, a valóban tehetetlen, az egyénnek csak a képzeletében exisztáló lényegi erőit valóságos lényegi erőkké és képességekké változtatja át. Ilyen visszájára fordító hatalomként jelenik meg a pénz az egyénnel és ama társadalmi stb. kötelékekkel szemben is, amelyek magukat magáért-valóan lényegeknek állítják. […A]z ostobaságot értelemmé, és az értelmet ostobasággá változtatja át. […M]inden természetes és emberi minőségek összekeverése és összecserélése. […]

Ha az embert mint embert és viszonyát a világhoz mint emberi viszonyt előfeltételezed, akkor szeretetet csak szeretetért cserélhetsz ki, bizalmat csak bizalomért stb. Ha élvezni akarod a művészetet, akkor művészetileg képzett embernek kell lenned; ha befolyást akarsz gyakorolni más emberekre, akkor olyan embernek kell lenned, aki más emberekre valóban indíttatólag és buzdítólag hat. Az emberhez – és a természethez – való viszonyaid mindegyike valóságos egyéni életed meghatározott, akaratod tárgyának megfelelő nyilvánulása kell hogy legyen. Ha szeretsz, anélkül, hogy viszontszerelmet váltanál ki, azaz ha szeretésed nem termeli ki a viszontszerelmet, ha szerelmes emberként való életnyilvánítással nem teszed magadat szeretett emberré, akkor szerelmed tehetetlen, szerelmed boldogtalanság.

(Karl Marx: Pénz, in Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből, Bp., Kossuth, 1977: 177-183. o.)