2015-ben, miután több évig várakozott kiadójánál, megjelent egy korábban forgatókönyvnek készült regény, a Zulejka kinyitja a szemét. Szerzője, Guzel Jahina ezt megelőzően ugyan publikált elbeszéléséket, de szakmai körökben nem volt ismert a neve, így senki sem gondolta volna, hogy első regénye az Év könyve lesz, s mind az olvasók, mind a különböző rangos irodalmi díjak zsűrijének tetszését elnyeri.
A mű bekerült az orosz Booker finalistái közé, majd megnyerte a Jasznaja Poljana Irodalmi Díjat, valamint a Nagy Könyv szakmai zsűrijének a díját, és nem mellékesen a közönségszavazáson is az élen végzett. Azóta közel kétszázezres példányszámban adták el, és több mint 30 nyelvre, köztük magyarra is lefordították a regényt. A magyar fordítás Iván Ildikó munkája, 2017-ben jelent meg az Európa Könyvkiadónál Zulejka kinyitja a szemét címmel.
A vitathatatlan, de előre nem látott siker oka elsősorban abban kereshető, hogy a mű egymástól életkorban, képzettségben, szociokulturális beágyazottságban, ideológiai vonzalmaiban nagyon is eltérő olvasói rétegeket volt képes megszólítani. Úgy tűnik, hogy a regény úgy reflektál a 20. századi orosz kollektív traumákra, traumatikus tapasztalatokra, hogy mind kérdésfelvetésével, mind válaszaival képes a társadalom különböző csoportjait megszólítani.
A 21. századi orosz irodalomban a trauma-írásnak, a traumatikus események történetté formálásának különböző változatai alakultak ki. Az egyik ezek közül a mágikus historizmus (A. Etkind terminusa), amelyben a mágikus gondolkodás dominál, azaz a történelmi események sajátos fantáziaképek mentén értelmeződnek. Viktor Pelevin és Vlagyimir Szorokin műveiben gyakran találkozhatunk különleges, szokatlan és félelmetes lényekkel (ember-rovarokkal, vámpírokkal, fordult farkasokkal, rókalányokkal). A furcsaság poétikája érezhetően a szovjet korszak ki nem beszélt traumáinak szimbolizációjával függ össze. A 2010-es évektől azonban ismét megfigyelhető a szovjet történelem eseményeinek realisztikus ábrázolásához való visszatérés, a polgárháború, a kuláktalanítás, az etnikai tisztogatások és a táborok témájának a regények világába történő beleillesztése. Ezekben a szövegekben nem az események feltárása, a történelmi tények tablószerű feldolgozása és értékelése, a sokféle emberi sors és magatartástípus eposzi bemutatása az elsődleges. A történelem mintegy háttérként van jelen egy-egy központi alak vagy család élettörténetének elmesélésében, ennek megfelelően értelmezése is kellően szubjektív. Ez mind Zahar Prilepin A kolostor (2014) (magyarul az Alföld szeptemberi számában jelent meg egy részlet Goretity József fordításában), mind Jevgenyij Vodolazkin Aviator (2016) című műveire igaz. Ebbe a sorba illeszthető a Zulejka kinyitja a szemét is.
Jahina regényének cselekménye a 30-as években kezdődik. Főhőse egy harmincéves tatár nő, Zulejka Valijeva, aki hatalmaskodó, őt mindig megalázó anyósával és rideg férjével, Murtazával él együtt. Zulejka mindkettejüknek kiszolgáltatott, világa behatárolt és a szokások által irányított. Helyzetét nehezíti, hogy négy lánya közül egyik sem maradt életben. Ebből a zárt világból egy másik kegyetlen világba kerül, miután kulákként kitelepítik. Az erőszakos kollektivizálást végrehajtó csekista, Ignatov megöli az ellenszegülő férjet, majd az összegyűjtött kulákokat előbb Kazanyba, majd pétervári értelmiségiekkel, a nép ellenségeivel, valamint köztörvényesekkel együtt marhavagonokban Szibériába szállítják. Itt, az Angara partján mintegy új Robinsonokként kell úrrá lenniük a természeti nehézségeken, a hidegen és az éhségen. Az utazás szörnyűségeit túlélő 30 ember, a kitelepítettek, a nép ellenségei a semmiből teremtenek új életet, létrehoznak egy falut. Ezen a zord vidéken szüli meg Zulejka a férje halála előtt fogant fiát, Juszufot, s önfeláldozásra készen, a saját vérével is táplálva próbálja őt a tábori körülmények között életben tartani. Zulejka életben maradásában, majd gyermeke felnevelésében többen is segítenek, köztük Ignatov is, akivel átéli a szerelmet. A mű címének metaforikus jelentése könnyen megragadható: a korábban elnyomott, a nevén csak ritkán megszólított, önmagáról harmadik személyben beszélő nő önálló, önmagát és a fiát megvédeni tudó, a szokásokon és vallása tilalmain is átlépő személyiséggé válik. Ignatovval való kapcsolata többszörös határátlépés, mivel a férfi orosz, kommunista, ateista és a férje gyilkosa. Míg a normaszegés oka a szerelem, addig az önmagává válás, az öntudatra ébredés az anyaság megélésével függ össze. Az anyaság, a gondoskodás felfokozott igénye érteti meg Zulejkával az anyósa viselkedését, akinek mitikussá növelt alakja végigkíséri az életét. A hagyományos történetmesélés ellenére műfaji szempontból nem egynemű a szöveg: az etnográfiai leírások, a realista elemek, a fejlődés- és kalandregényre jellemző fordulatok, valamint a melodramatikus szál mellett mítoszregényekre jellemző vonásokat is megfigyelhetünk a műben. Ezek közé tartozik a sah-madár, Szemrug kereséséről szóló történet is, amelyet Zulejka mesél el a fiának. A madarak összeveszése és nehéz útja Szemrug lakhelyéhez, annak a felismerése, hogy „ők maguk voltak Szemrug. Mindegyikőjük külön-külön, és ők együtt, közösen”, metaforikusan jelzi, hogy sem a közösségiség, sem a személyiség-elv előtérbe helyezése nem hozhat megbékélést és megnyugvást.
A Zulejka kinyitja a szemét sikere után nagy várakozás előzte meg Jahina második regényét, a Gyermekeimet (Дети мои).
Ahogy azt a könyvterjesztő hálózatok és internetes áruházak előjegyzései is bizonyítják, még meg sem jelent a könyv, máris hatalmas volt iránta az érdeklődés. 2018 áprilisában a még nem publikált, de bestsellerré vált regényből vett részletet olvasták fel a Totális Tollbamondás 76 országban zajló rendezvényein. Ez a mozgalom a kétezres évek elején indult a Novoszibirszki Egyetemről, célja pedig a helyesírás és az orosz nyelv népszerűsítése (https://totaldict.ru/about/). Minden helyszínen ugyanabban az időben és ugyanazon forgatókönyv szerint ugyanazt a szöveget diktálják le, a rendezvényen pedig bárki részt vehet, életkortól, nemtől, végzettségtől, vallástól, foglalkozástól, családi állapotától, érdeklődésétől és politikai nézeteitől függetlenül. A tollbamondás szövege 2010-től egy-egy kortárs szerző (Jahina, Vodolazkin, Prilepin, Leonyid Juzefovics, Alekszej Ivanov, Andrej Uszacsov, Pavel Baszinszkij, Gyina Rubina, Dmitrij Bikov, Borisz Sztrugackij) műve.
Jahina új regénye annyiban tekinthető az előző mű folytatásának, hogy a történelmi tények ebben is mitologikus elemekkel, mesei szüzsékkel szövődnek össze. Ugyanakkor a mitologikus, fantasztikus sík már központi szerepet kap, egyúttal képileg, stilisztikailag is jóval gazdagabb és összetettebb a regény. A múlt század elején, főként a húszas és harmincas években játszódó cselekmény szintén egy zárt, a külvilággal alig érintkező közösségben, a volgai német kolónia egyik (kitalált) településén, Gnadenthalban bontakozik ki. Az Oroszországba érkező német telepeseket nevezte II. Katalin cárnő a gyermekeinek, ez a megszólítás szerepel a regény címében is. Ugyanakkor a cím a főszereplő gyerekeihez, tanítványaihoz és a közösséghez való viszonyára is utal. A mű főhőse Jakob Bach tanítómester, tipikus kisember, akinek a mindennapjai a megszokott menetrend szerint zajlanak, élete ennek megfelelően kiszámítható. A forradalom előestéjén azonban váratlan fordulat történik az életében, és kilép az ismert keretek közül. Levelet kap a Volga túlsó partján élő Grimmtől, aki meghívja a tanyájára, s arra kéri, hogy legyen a lánya tanítója. A tanítványával azonban nem érintkezhet közvetlenül, egy fal választja el őket. Ez azonban nem akadályozza meg, hogy szerelem szövődjön köztük. Grimm Németországba szeretné vinni a lányát és ott férjhez adni, de Klara útközben elszökik az apjától. Mivel a kolónia tagjai mindezt nem tudják elfogadni, elutasítják a párt, ezért ők visszatérnek az üresen maradt, nehezen megközelíthető tanyára. Az, hogy ez a hely egy elvarázsolt, misztikus locus, már Jakob első utazása és megfigyelései is érzékeltetik. A tanya szinte a semmiből bukkan elő az utazó számára, a folyó felől nem is látható. Az idő itt nem a megszokott módon telik, a helyet pedig saját akaratából senki sem hagyhatja el, és csodás módon mindig van mit enni. Itt élik túl a polgárháborút, Klara itt szüli meg a kislányát, aki nem Jakob vér szerinti gyermeke, hanem erőszakban fogant, majd belehal a szülésbe. Jakob a megpróbáltatások és sorscsapások után teljesen elfordul a világtól, elveszti a hangját. Csendben és megbékélést keresve neveli a lányát, mindeközben pedig meséket ír. Ezek a mesék a német népmesékből és a romantika alkotásaiból táplálkoznak. Jahina didaktikus névadási gyakorlata miatt a német irodalom és kultúra jelenléte minden olvasó számára egyértelmű. Bach és Grimm mellett találkozhatunk Wagnerrel, Händellel, Grasszal, Brechttel, két Böllel, valamint egy Hoffmannal is. A mesék szokatlanok, véres, tragikus, groteszk elemeket tartalmaznak, és furcsa módon valóra válnak. A mesei mintázatokon keresztül kirajzolódik a szenvedés, amit a Volga mellett élő németek átéltek a szovjet időszakban (éhezés, halál, pusztítás, erőszak), ugyanakkor az elbeszélőt leginkább Bach lélekrajza érdekli. A regény középpontjában a Zulejka kinyitja a szemét című műhöz hasonlóan a szülői szeretet áll. Bach félti és óvja a lányát, de a szeretet ennek a félelemnek a leküzdésében is segíti őt. Így útnak tudja engedni mind a lányát, Annát, mind a kirgiz nevelt fiát, Vászkát, ő maga pedig elindul a halál felé, a folyó mélyére. A Volga keretbe foglalja a történetet, folyása független az emberi történésektől. Mikor Bach alámerül a vizében, az elhunytakkal találkozik. A folyó az emberi világgal szemben őrzi az emlékezetet, benne semmi nem marad nyomtalan, semmi nem tűnik el véglegesen.
Jahina úgy szembesít a szovjet birodalom kolonializmusával, hogy nem idealizálja az elnyomott közösséget. A zárt, a tradíció rabjává vált világok szintén megnyomorítóak. Az egyedüli reményt az egymás felé szeretettel forduló emberek adják. Ez az orosz irodalomból jól ismert (kissé el is csépelt) gondolat annyiban módosul Jahina regényeiben — s talán épp ez menti meg a banálissá válástól —, hogy a szeretetnek nemcsak a védelmező, megtartó ereje jelenik meg, az érzés fontos összetevője az elengedés képessége. A nagy társadalmi utópiák megvalósításának lázában égő emberek vagy a hagyomány betartását követelő csoportok épp a személyiségelvet szorítják háttérbe. Zulejka fia, Juszuf és Bach lánya és fogadott fia ennek a szabadjára engedő, nem megnyomorító szeretetnek köszönhetően kiléphetnek zárt világukból, követhetik a vágyaikat és megvalósíthatják az álmaikat. Az, hogy mennyire tudnak élni a kapott lehetőséggel, hogyan tudják a személyiségüket az adott történelmi viszonyok között kiteljesíteni, már csak rajtuk múlik.
Azt, hogy a Jahina-féle történetmesélés, történelemértelmezés és emberkép mennyire vonzó, nemcsak az oroszországi könyvesboltok kirakata és kínálata bizonyítja:az olvasói siker egyenes folyománya a megfilmesítés is. Ebben az évben egy nyolcrészes tévésorozatot készítettek a Zulejka kinyitja a szemét című regény alapján. Az őszre ígért, de várhatóan későbbre húzódó bemutatót nagy várakozás előzi meg. Zulejka szerepét a tatár származású, népszerű színésznő, Csulpan Hamatova játssza.
Oroszországban idén rendezték meg először a megfilmesítések fesztiválját (Читка — Olvasópróba), ezen pedig 2019 leginkább várt adaptációjának díját a Jegor Anaskin rendezte sorozat nyerte el. A Gyermekeim forgatása is hamarosan megkezdődhet, ugyanis a megfilmesítés jogát már megszerezte az ismert filmrendező, Alekszej Ucsityel. A regény felkerült a Nagy Könyv rövidített listájára is, így megvan az esélye annak, hogy december elején ez a meseszerű sikertörténet újabb szakmai megerősítést kap.