Takarítás = gyönyör

Nagy szerelem volt, mondhatja, szerelem első látásra, részéről mindenképp. A felesége kicsit később lobbant lángra, pontosan tudni lehet, mikor: meglátogatta dr. Jörgöt, és mivel hamarabb érkezett egy órával, mert hasonlóan azokhoz, akik nem képesek a színeket érzékelni, az ő felesége sem érzékeli az időt, szóval hamarabb odaért, dr. Jörg még benne volt a takarításban, és ahogy a nő meglátta leendő férjét négykézláb padlót törölni, halálosan beleszeretett, nem a négykézláb erotikus póza miatt, hanem a takarítás szenvedélyességét látva. Így van, a takarítás mindmáig közös szenvedélyük. A mai napig képesek belefeledkezni, képesek újítani a sorrenden, a módszereken, hogy elkerüljék a sablonokat. Nemrég a felesége áttért a mosószappannal való mosásra, azaz mielőtt gépbe rakja a ruhát, a mosókonyha kádjánál alaposan bekeni szappannal a koszos gallért és kézelőt, meg a zoknik
talpát, meg a fehérneműket. Azt is elmondja, hogy náluk a takarítás az előjáték szerepét töltötte be, nem csupán a mozdulatokat, mármint a hajlongásokat, a letérdeléseket, a négykézlábra ereszkedéseket, hanem a test megváltozott állapotát, a verejtéket, az átforrósodott hajlatokat is tekintetbe véve. És az elején mindez elegendőnek tűnt, a felesége
soha nem panaszkodott. De nem akar ilyesmivel traktálni, jegyezte meg, majd ivott, és ugyanott folytatta. Takarítás közben megtelnek érzelmekkel, indulatokkal is, nemcsak a test izzik fel, hanem a lélek is, felizzik, akár a megterhelt villanykábel, kifejezetten feszült lesz a hangulat, egyrészt minden takarítás emlékezés, azaz szembesülés a mulandósággal, másrészt minden takarítás igazságosztás is, legalábbis képzeletben, ítélethirdetés, mit érdemel az a bűnös, aki hajszálakat hullatott az ágy és a fal közti árkocskába vagy nem seperte ki a kenyérmorzsát az asztal alól. Szóval amikor végül a testek egymáshoz sodródnak, a feszültség átáramlása felér azzal a hatással, amit a fizikai kollaborációban csiholt gyönyör kelt.

(Láng Zsolt: Bolyai [részlet], Jelenkor, 2019, 235-236.o.)
Fotó: Rab Zoltán
Forrás: Litera.hu