Plinius levél
Hagytad volna a fiókban megrohadni a nyarat,
kitört a Vezúv, de mi a sötéttől nem kapunk levegőt.
Meg kell hosszabbítani, úgy gyorsabb – mondogatod.
Túl közel álltunk a haranghoz,
azóta is kong bennünk.
Nem kérdezel többet a háborúkról.
Hosszú fuldoklás ez,
ahogy túlbeszélünk egymáson.
Már a csillagok is csak akkor
tűnnek szépnek és ártatlannak,
ha Pest belvárosában, egy este,
mikor nem illett volna egymásba botlanunk,
az égre bámulva sajnálkozunk, hogy itt nincsenek.
Szeretjük az őszt, azért járunk ide.
Itt tavasszal is xantofilsárga minden.
Nem láttam még ennyire szép világvégét.
Van valami varázslatos
az újrakezdés látszólagosságában.
Ideális gázok esetén nem számolunk
a másodrendű összetartó erőkkel.
Atkák vagyunk
az univerzum párnahuzatában;
jobb napjainkon bögrés leves
alján a bögre.
A boldogság olajozott lengő ajtó:
visszaüt, ha túl erősen lököd be.
A tökéletesre fejlesztett lekésett villamos klisé dinamikájáról
Ez a pillanat pont olyan, mint a kapcsolatunk:
épp csak megláttalak a villamos ablakán keresztül,
aztán megállt és én leszálltam, te meg fel.
A hópihék, amik a te hajadban elolvadtak, megültek az enyémen.
A mű(vek) a szerző felolvasásában (az írott változatban lehetnek eltérések, ezek az utómunka során keletkeztek):
Plinius levél
A tökéletesre fejlesztett lekésett villamos klisé dinamikájáról