— Mind a ketten elvesztettük az eszünket. Ilyent nem szabad beszélni, Nuszika! — mondá igen halkan, aztán fölkelt. Az ajkán volt, alig tudta visszafojtani, majd kimondta:
— Kedves kis rajongó komteszem. Azonfelül nem vagyok én egy szegény nemes. A kornak egy piszkos kis hőse vagyok, egy rossz lábú ember, aki futni akar a gyors futókkal. Az apám pedig papszabó volt!
Önuralma visszatért, szó nélkül elfordult a leánytól, és odament a társasághoz:
— Szégyellem magamat, de a fejem nagyon megfájdult. Nuszi komtesz is rosszul bánt velem, épp most fejtette ki, hogy az ülő életmód miatt tulajdonképpen minden író szamár!
(Bródy Sándor: A nap lovagja. Magyar Hírlap—Maecenas, 1993. 22.o.)