Nemrég primavera volt,
megmájusodtak mind a marienbadi lombok!
Alig-imént még augusztus azúrja lángolt
és most a fehér pavilonok, az ivócsarnokok,
napernyős sétányok, lugasok, café-teraszok, sötét fasorok,
forrásos tisztások, virágos promenádok, szobros mellvédek:
szeptembert szenvednek — — —
— — — Szép nők ilyenkor írnak képeslapot.
Minden olyan most, mintha az emlék előbb lett volna,
mint az, aminek az emléke. Mintha az emlék lenne a kezdet
és nem az éppen-pillanat, nem az órákon most futva
körbejáró másodpercmutatótű „jelenje”…
(Dobai Péter: Minden fénykép régi [részlet])