friss műút

Legfrissebb

Napindító

akár rögtön

2019. július 13.

Maga akkor felhívott, hogy menjek, ha nincs égetően sürgős dolgom éppen, induljak akár rögtön, mert kegyes napok ezek, megritkult a nyár. Én meg otthagytam a lerakatot, ahol reggel óta leltároztunk a kavargó porban, öklömbe harapva eredtem futásnak a csendes utcán, és először éreztem felszabadítónak, hogy a biciklimet ellopták. (…) A fasor az évtizedek óta használatlanul maradt strand mellett vezetett, az ágak mögött láttam a semmibe meredő ugródeszkát. Alig volt járda, de száradt már a cipőtalpakkal ledöngölt sár. És átellenben készült a futballstadion, kráterek és a belőlük származó föld összevisszaságában, mintha bombatalálat érte volna a kopár teret. A látómezőn szokatlan űr szúrta szemem sarkát, s még gondolkodnom sem kellett, hogy minek a helyén, mert a látvány előzékeny, és nem rejteget semmit, legfeljebb valóban nélkülöz: ott hevert feldarabolva a famatuzsálem elefántkóros törzse, amelyen egyszer a maga keze simított végig, még amikor a fa- és háncsedények apró páternoszterekként jártak le s fel az évszázadokba belefásult kéreg alatt. Míg azon tétováztam, hogy engedek az évgyűrűk örvényének, és átvágok az úttesten, hogy érzékeny búcsút vegyek egy relikviától, egy kék konflis csilingelt át előttem, tarka póniló húzta, bakján napszemüveges férfi lendítette karját cowboykalapja felé. Mosolyra vonta számat, mint egy jelenés, és ottmarasztalt azon az oldalon, amely a rakpartnak futott. A fasorból kiérve újra szaladni kezdtem, kifehéredett körülöttem a betontáblás folyópart, kitágult az ég, mintha közelebb került volna, és a gyérülő sorú tízemeletesek mögött maga egy sajátos ízlésvilágról tanúskodó blúzban arra várt, hogy belecsöppenjek magányába.

 

(Láng Orsolya: Sorok egy kerttulajdonoshoz [részlet])
Kép forrása: litera.hu

Szólj hozzá!