Nem szeretek dicsekedni a saját lányommal, de hát az én Jane-em… az ember nem mindennap lát ilyen szép teremtést. Mindenki ezt mondja; a magam elfogult véleményére nem sokat adnék. Mikor még csak tizenöt éves volt, Gardiner bátyáméknál voltunk látogatóban Londonban; egy úriember akkor úgy beleszeretett, hogy a sógornőm már biztosra vette, hogy mire hazautazunk, meg is kéri a kezét. Mégsem kérte meg… talán fiatalnak tartotta. De írt hozzá néhány verset, nagyon szép verseket.
— S ezzel vége is volt a szerelmének — vágott közbe Elizabeth türelmetlenül. — Azt hiszem, nem egy érzést hűtöttek le már ily módon. Vajon ki fedezte fel elsőnek, hogy a költészet milyen sikeres módon űzi el a szerelmet?
(Jane Austen: Büszkeség és balítélet [részlet])