– 3 –
Szabad este mire fordítottam
haza az utolsó ötösön csuklója
hajlik perceg a rákövült mocsok
túl Józsefvároson Zuglón túl
sok volt ma sör tömény
felitatni gyros nem maradt
hely bennem semminek
ami nem anyag ami saját
ami nem kemény és üres
mint egy légzsák kaparom
az estét hogy van egy város
benne egy kórház benne
egy terem ahová együtt
helyezték el az abortuszra
várókat a vetélésből gyógyulókkal
és ahol ők összeszólalkoztak
jó hogy erre nem mondtam
semmit püffedten részegen
hagyma csípős minden cseppek
a dzsekimen haza a lányokhoz
uram a rekeszizom akkor én ki
mit tudom milyen amikor
tényleg nincs valami nem csak
félek hogy nem lesz vagy
kísértem hogy ne legyen
– 21 –
Behozom a nyári
gumit nyomkodom
mert puhák aztán
eszembe jut hogy ő
puhább és már nincs
visszaút hatszáz kiló
volt a trabantunk a
suzukink mennyi lehet
mi maradna a karjából
alatta és még tovább
rajzszögpontos kijelentő
módban a bal első
mellett fekszik néma
mert a fájdalom nem
lassabb attól hogy
nagyobb az üvöltését
is olyan gyorsan fojtja
sokkra biggyedő szájába
hogy mikor a kerék huppan
két milimétert vissza az
aszfaltra ő már a nyíló
ajtóra sem húzza el a
fejét ő már a középpont
amit a lázadó többi
elpusztít számukra is
meglepően pukkad
Közben már nem
nyomkodom a gumit
a lábfejemre ejtem hogy
fájjon inkább ne gondoljak
semmit ha csak ezt tudom
(álom)
Minden eddigi otthonom. Az újra felfedezett titkos szoba, egymáson fekvő nyári gumik. Csőalak. Benne a lányom, az orrát pont ki tudja emelni közülük. Kimászna, de ahogy hozzáér, megremeg a halom és a közepén ő mozdulatlan, mert fél. Ellopják a gumikat, ő beszalad a szobába. Megzsarolnak, kiderül, hogy a gumik közé tettem őt, ha nem hozom vissza mind a négyet. Hajsza a városban. Nem találok semmit, nem is érdekel senkit. Ki sem derül. Nyugtatom magam, nem is fontos, ha kiderülne, se lennének következmények. Köd a Blahán, várom az ötöst, egyedül, üresen. Ébredés. Kimerültség, kétszeresen hiába.
(álom)
József körút, Center Point, Újpalota. Kiszököm a lépcsőházba, anyám vár rám. A hetedikről felmegyünk a nyolcadikra. Ez a muri. Sikerül is, megyünk is vissza. Liftet hívok, ő gyalog jön, de nem bánja, hogy én nem. Belépek, műanyag gombok, műfa burkolat. Inog, laza és átlátható, mint egy páternoszter, de bízom benne. Megnyomom a hetest. A lift lemegy, látom az akna cement-, acélsávjait. Kiszállok, anyám már ott. Versenyeztünk, jut eszembe, de mielőtt hangsúlyt találnék hozzá, elsöpri az öröm, hogy ő győzött. Minden jámbor, természetes és enyhe. Sportfröccs Kánából. Ébredés. Lányom egyre kijjebb szorítja feleségemet az ágyból. Ajánlkozom és nem erőltetem, mint aki egyszerűen elszánt.