Szilur

De mi hangzik odabent, egy kiszáradt kaktuszpálma törzsének rétegei alatt? A fokozódó félhomályban. A masszív fűszálak között. Benne van ez is, lehalkítom a zenét a másik szobában.

Ha reggel kinézek az erkélyrács felett, ezt olvasom: jeles (5). Kréta, szemközti fal. Régebben ide azt kellett volna írnom: PETIKE A KIRÁLY. Kályhaezüst, szemközti fal. Most, hogy itt van egyszerre mind a kettő, tényleg van minek örülni.

Innen kezdem a napot, bár a fenti megállapítások ma is vesztenek, máris vesztettek általános érvényükből. Az ég túl azúrkék, és mire odáig érek, hogy ezt rögzíthetném, elutazom. Ez persze pont egy napló szempontjából lényegtelen. Van olyan nézőpont, ahonnan nézve, legalábbis. 10 óra az út, de ott leszek, mielőtt a bekezdés végére érnék.

Viszont kérdés, hogy mi az a falfirka, de már innen. Van egy Floating Points-videó — egy idegtudós projektje —, a címe Silurian Blue. A Mojave-sivatagban zenélnek, és hogy onnan mi szólal meg, nem tudom. Homok, kaktuszok, az a gyors ég. Pont annyi értelme van, mint a reflektoroknak a zenészek felett. Ma ezekre a reflektorokra kéne figyelni. A szikkadt tengerfenéken.

De mi hangzik odabent, egy kiszáradt kaktuszpálma törzsének rétegei alatt? A fokozódó félhomályban. A masszív fűszálak között. Benne van ez is, lehalkítom a zenét a másik szobában. Ki kéne rakni az aloét az erkélyre, jól indult, de feladta. Közben itthon vagyok megint. Ezt a videót pedig már nem nyitom meg: