Téli éjszaka, de téli napokon is néha messziről hallottam a gyöngybagoly mélabús, de dallamos rikoltását; olyasféle hang volt ez, amilyent maga a fagyott föld adna, ha megfelelő plektrummal ütnők meg — a waldeni erdő lingua vernaculá-ja, mely végül számomra is egészen megszokottá vált, noha sosem láttam a madarat, amikor hangot adott. Téli estén nemigen nyithattam ki ajtómat úgy, hogy ne hallottam volna: Hu-hu-hu, huri-huu, hangzott erőteljesen, néha csak egyszerűbben: hu-huu.
(Henry Thoreau: Walden. Ford.: Szöllősy Klára. Fekete Sas, 1999. 212.o.)
Illusztráció: a Walden címoldali illusztrációja, Boston, Ticknor and Fields, 1882.