Mőbiusz

Misi csak addig kellett, amíg tejelt. Míg húzta a multinál az igát, a menő háeressel lehetett dicsekedni, bár az oviban csak egyszer látták, este hatkor még fogta az asztal szélét, és a szeme sarkából leste, ki mer fölállni előbb, mert a főnök strigulázta. Misi egy kedd délután fél négykor fölállt, és elment a fia elé az oviba. A gyerek a mászóka tetejéről vette észre, fülig szaladó szájjal, hangosan vijjogva érkezett az udvar túlfeléről, széttárt karokkal, apucikámat ordítva. Misi szorítást érzett mellkas tájon, és érzékenységét tekintve azt gondolta, hogy simán infarktusa van, ezért többé nem mert a gyerek elé menni.

Misi csak addig kellett, amíg tejelt. Míg húzta a multinál az igát, a menő háeressel lehetett dicsekedni, bár az oviban csak egyszer látták, este hatkor még fogta az asztal szélét, és a szeme sarkából leste, ki mer fölállni előbb, mert a főnök strigulázta. Misi egy kedd délután fél négykor fölállt, és elment a fia elé az oviba. A gyerek a mászóka tetejéről vette észre, fülig szaladó szájjal, hangosan vijjogva érkezett az udvar túlfeléről, széttárt karokkal, apucikámat ordítva. Misi szorítást érzett mellkas tájon, és érzékenységét tekintve azt gondolta, hogy simán infarktusa van, ezért többé nem mert a gyerek elé menni.

Imádja a kisfiát. Mikor hazaér, onnantól kezdve fektetésig csak a fiának él. Megszűnik férj lenni, csak az apafunkció működik. Éjjel ő kel fel, ha a bébifon jelez, de ha nem, akkor is megébred, hosszú percekig nézi a szuszogó fiút. Kis kamerát szerel a szekrény tetejére, és este, tévé helyett azt nézi, hogy játszik a fia, hogy botladozik, így van jelen az első szónál is, apa, mondja a kisfiú, majd a következő pillanatban kattan a zár, és máris saját magát látja a képernyőn. Innen tovább teker, másnap reggelig úgyis mindent tud. Csak ő. Meg sem mutatja a nőnek. A feleség pedig duzzog, de nem szól, a férj tolja haza a pénzt, a gyerek mellett már visszamehetett volna dolgozni, de hálisten Misi azt mondta, maradjon csak.  Misi nőpárti. Nők a munkatársai, csak azokat vesz fel maga mellé, tudja, hogy diszkriminál, de mit tegyen, ha velük bír, a férfiakkal meg nem. Nők a barátai is, leginkább a felesége kozmetikusát, fodrászát és körmösét kedveli, meg a felesége lánykori barátnőjét, velük megérti magát, egy nyelvet beszélnek.

Nők nevelték fel. Az apja korán meghalt, akkor az anyja összeköltözött a nővérével, könnyebb volt a lakbért kifizetni, és nagyobb lakást tudtak magukénak. Egyedüli fiúként nem gondolta, hogy a kendőt csak a lányok hordhatják, szívesen bugyolálta be a fejét télen. Az iskolában aztán gyorsan helyretették, egyetlen csúfolás elég volt, hogy Misi soha többé ne vegyen fel semmi olyat, amit a nénjén vagy anyján lát. És bár az osztályfőnöke lett a példaképe, aki a kulcscsomóját hat méterről is pontosan a rosszalkodó fejéhez tudta vágni, a nők finomsága mindig is közelebb állt hozzá. A feleségét is egy elvonuláson ismerte meg, ahol egyedüli férfiként bőven válogathatott az életunt, világfájdalommal teli pasigyűlölők közül. Talán a feleségnek kinézett nő még nem volt megfertőzve, talán még van remény, hogy olyan idilli családot alapítson, amiben soha nem volt része. Talán az istenek is így akarták, mert kilenc hónap múlva máris hárman voltak, máris teljes jog-, és kötelességkörű apaként, családfenntartóként, abszolút felelősségtudattal építgette a családot.

Mert a törvényszerűségek működnek, például hogy a felhők fentről mindig szebbek. Vagy hogy a szerencsekerék kerregése benzodiazepinért kiált.

Valami mégsem volt oké, a munkája már rég nem becsvágy, hobbija sem volt, csak a fia érdekelte, és valahogy a nő, a felesége nem szerepelt a vágyálmaiban. Ott mindig csak ketten, a fiával, mindig csak vele volt, mindent vele tudott elképzelni. Misi okosabb volt annál, hogy azt képzelje, ez így fenntartható, vagy hosszú távon működik.

Megint elment hosszú hétvégés elvonulásokra, és azt gondolta, megfejti először önmagát, úgy sokkal könnyebb lesz kezelnie a családot is. A főnöke nem így gondolta. A harmadik hosszú hétvége után inkább írt egy mailt, hogy köszöni az eddigi munkát, hétfőtől nem kell bejönnie.

És itt kezdődött.

Először a kiabálások, a napi feszkó, majd  a hallgatások.  Misi otthon ült, reggel elvitte a fiát, délután érte ment, közte pedig ült a gép előtt, és munkát keresett. Nem nagy sikerrel. Nem is érdekelte túlzottan, multihoz nem akart menni, máshová túlképzett volt. Bőven tartott a végkielégítésből, de a feleség nem így gondolta. Féltette a kényelmét, és utálta a férjét. Legalábbis azt, hogy otthon van.

Három hónap ordítozás után egy péntek este a gyereket elvitte a nagyszülőkhöz, és megbeszélést kért a férjtől.

Felkérdezte, hogy mikor óhajt újra visszaállni a sorba, mert így ennek nem lesz jó vége. Misi épp az önmegismerés azon szakaszában járt, mikor nem érdekelte a környezete, vagyis inkább jobban érdekelte saját maga, mint a péntek esti feleség. Messze a nő mögé nézett, és hallgatta. A fókuszt viszonylag hirtelen zavarta meg a kifejezés: DNS-teszt. Akkor belenézett a feleség cápakék szemébe, kissé elnyílt ajkakkal hallgatta, hogy nem ő a gyerek apja. Hogy ha akarja, megnézheti a teszt eredményét. Hogy mostantól nem kell fizetnie semmit, viszont költözzön el. Lehetőleg még a hétvégén. A gyerekre ne legyen gondja. Majd ő azt rendezi. Megszűnik a jog, de a kötelesség is.

Mert vannak törvényszerűségek, mint például a hétfő reggelek, és a gyermekelhelyezés.

És hogy Misi inni kezd, valamint száműzi a mosogatószivacsot. Marad a papírtányér, műanyag pohár, és az albérlet mocska. A kérdések sora. Mihez kezdjen most? Ő társas lény. Őt nők vették körül mindig. És most mégse a nők hiányoznak. Megveszik a fiáért. Hiányzik neki. Nem, nem csak hiányzik, hanem az érzés, mintha levágták volna a karját. Egy délelőtt lopva beles az ovi kertjébe, hazáig hangosan bőg. Magára zárja az ajtót, két hét alatt csontsoványra issza magát csapvízből, alkoholt soha többé.

Egyik reggel éberen, élesített érzékekkel ébred, tudja, hogy most lesz. Valami. Vár, aztán délelőtt kap egy telefont, állásügyben.

Misike pedig szokja az új helyzetet. Hogy apu elment. Többé nem jön, mert nem szereti anyut és Misikét sem. Misike újra bepisil éjszakánként, hangosan sikítva hívja az apját, anyu pedig kócosan, fáradtan érkezik, ordítva megrázza a gyereket, tiszta pizsamát ad rá, és levágja az ágyra, ott maradsz felkiáltással. Akkor a gyerek még hangosabban kezd zokogni, de nem mer kiszállni az ágyból. Bosszúból az oviban is bepisil, mindennap csereruhában várja az anyját, aki hazáig nem szól hozzá, otthon pedig belöki a szobába, rázárja az ajtót. Látni sem bírja a gyereket, főleg hallani, ahogy éjjelente aput szólongatja.

Az igazi apa nehezen szembesül a hirtelen négyéves gyerekkel, aki kiköpött ő, emlékszik is az anyjára, egyéjszakásnak nem volt rossz. Annyira azért nem volt jó, hogy most a nevére vegye a gyerekkel együtt. Ő szingli marad. Rühelli a nőket, hülye picsák, amelyik szingli, azt azért, amelyiknek gyereke van, az meg képtelen nőként működni, neki meg nem elég a maradék öt százalék, ami a gyerek mellett jutna. Egyedül él. Sokat dolgozik, de sokat is keres. Erre mindig talál kapcsolatot. Rövid időkre. És télre sose. Mikor megtudta, hogy apa lett, kirohant a mosdóba és elhányta magát. Politikusként azonban nem engedheti meg magának, hogy kompromittálódjon. Azonnal megígéri a tükörképének, hogy fizet, mint a katonatiszt, ennél többet azonban nem. Soha.

Azért kíváncsi a gyerekre, és bejelentkezik egy szombat délelőttre. Hosszan beszélget a kölyökkel, aki legózik a szőnyegen, egy csodavár már készen áll a sarokban, megkérdezi tőle, hogy ki csinálta azt a várat, a gyerek habozás nélkül rávágja, hogy apu és ő.

Kérdőre vonja az anyát, aki töredelmesen bevall mindent, kivéve, hogy a pénz miatt történt az egész, inkább arra fogja az egészet, hogy a férjét már semmi nem érdekelte a munkáján kívül, miután pedig kirúgták, kifordult önmagából, és nem lehetett kirángatni  a depresszióból. Talán még buzi is lett, mert a feleség aztán végképp nem érdekelte.

Nem akarja tovább hallgatni, megsimítja a gyerek fejét, és megígéri, hogy inkább a dupláját küldi havonta az ígértnek, csak ne legyen többé bonyodalom. Hazáig ég a tenyere, nem mos kezet, beleszagol a markába.

Anyuka boldog. A boldogság pedig egyéni szubjektum, nem kell hozzákötni sem gyerekhez, sem vélt vagy valós apákhoz.

Misinek kellenek a cuccai, délelőtt csörgeti a feleséget, elhozná a számítógépet, az ingeit, öltönyét. A feleség új frizurával, műkörömmel, új szerelésben várja Misit, kész a bőröndöd, mondja neki, csak a gépedet nem húzkodtam szét. Vidd. Misi hang nélkül pakol, belül sírdogál, hazaérve pedig konstatálja, hogy az összes ruhája megjárta az ollót, meg az iratmegsemmisítőt. Vehet új öltönyt, a melóhoz úgyis kell. Megint hosszú hétvégére megy, de most nem vendégként, előadónak hívták, a humán erőforrás területe és a pszichotréning szerencsés keveredése a téma. Végre valami, ami sikert hoz az életébe, az új öltönye két számmal szűkebb, a tükör előtt nézegeti magát, kamaszkorában volt utoljára ilyen vékony, eszébe ötlik, talán ilyen lesz a fia felnőttkorára, ettől azonnal görcsbe rándul a gyomra, görnyedve szemlélődik.

Menni kell, mindig menni kell tovább.

A hétvégén csupa befolyásos emberrel találkozik. Elhatározza, hogy itt sem, és azért sem iszik, az egész csapatból csak ő és egy másik férfi üldögél a pultnál, jól érzik magukat, kitárgyalják a világ dolgait, a nőket, a feleséget, a nők után megint a nőket, végül valahogy a gyerekek kérdéskörnél elfelhősödött homlokkal folytatják, csendesebben. Misi képet vesz elő, és mutatja a szeme fényét, meg is nyílna ennek a szimpatikus férfinak, aki azonban a kép láttán felpattan a székről, és kirohan. Misi marad, és megállapítja, beteg ez a pasi, nem elég, hogy nem tud megállapodni a nőknél, de még a gyerekek látványa is kiborítja.

A kiborult férfi aztán két vizespohár whiskyvel tér vissza, azt mondja Misinek, ezt most azonnal igya meg. Misi szót fogad.

— Húzóra.
— Add ide azt a képet. Hogy hívják ezt a kisfiút? Ne mondj semmit. Inkább én mondom. Úgy hívják, mint téged?
— Misike.
— Az én fiam.
— Dehogyis. Az enyém.
— Az enyém. Én vagyok a vér szerinti apja. Senki nem tudja az anyján kívül.

Két férfi sír a pultnál.

Misi vasárnap este kimerülten pakolgat otthon, végül is a hétvége sikeres volt, a megrendelői máris meghívták egy másik csapathoz. Legalább ez. A sokk azonban görcsben tartja, szeretné magához húzni a fiát és beleszagolni a hajába. Hirtelen eszébe jutnak a gépen lévő felvételek. Precíz módon ott folytatja a nézést, ahol abbahagyta, de most nem tekeri tovább a felvételeket, minden percre kíváncsi, szívja magába a látványt. Alváskor beleteker, olyankor kimegy vécére, vagy harap pár falatot a hűtőből. Sírásra rohan be, a képen megjelenik az anya is, borzasan. Megrázza a gyereket, aztán üvölt vele és otthagyja.

Misi innentől nem megy vécére és nem eszik egy falatot sem, míg végig nem nézi a felvételeket. Jegyzetel, időpontokat és órákat, perceket ír ki, ismétléseket néz, sír, de már örömében, tudja, hogy a másik síró férfi egészen kicsi segítségével a szart is kipereli a nőből, de a gyereket biztosan, a feleség ugyanis idő után nem elégedett meg a rázással, minden éjjel megverte a kisfiút.

A másik férfi most is sír, megígéri, hogy mindenben segít. Másnap visszahívja Misit, közli, hogy gyorsított eljárást kért, a gyámügyet már kiküldte, leadta a felvételeket. Kicsit hallgat a telefonban, aztán felajánlja Misinek, hogy a gyerekkel együtt költözzön hozzá, sokat gondolkodott a dolgon, nagyon örülne, ha a kisfia szerető közegben nőne fel.

Misi reggel megállapítja, hogy eltűnt  a gyomorgörcse, kihúzza magát, fújtatva indul új életének, ahol a fia férfiak között nőhet fel, fordul a szerencsekerék.