Hát íme, megöregedett, hogy elmesélhesse
az életét, az életet, ami végül nem lett az övé,
és azt, amelyik igen, amit megkapott,
mert azt akarta, hogy legyen egy élete,
amit majd elmesélhet, és egy másik,
amiről hallgathat, de íme, megöregedett,
és elmeséli azt is, mert csak arra nem figyelt,
hogy majd ha odaér, hogy elmesélheti,
már nem köti semmi az élethez, az életéhez,
annyit kell beszélni róla, hogy immár szabad legyen,
annyit kell beszélni a megéltről és a meg nem éltről,
hogy ne kössön tovább, hogy szabad legyen,
amikor már szabadnak lenni nincs miért,
és nincs kitől, akkor kell elmesélni
az életét és azt a másik meg nem éltet,
akkor kell örökül hagyni másnak,
aki nem tud vele semmit kezdeni,
akinek épp azért meséli el a sok-sok részletet,
hogy ím, a másik is szabad legyen,
hogy tudja azt, mitől szabad,
miféle életektől, meg nem élttől,
tessék, így szerettek, fuldokoltak,
és túléltek mindent azok, akik mesélnek,
ahol a nemzedékek élte összefüggő élet,
egy se jobb attól, hogy máskor élt, hát íme,
kinyitja az ajtót és bezárja,
amikor új gyerekek jönnek, hogy a régiek
felbukjanak a felnőttkor felszínére.