Az utolsó lakó

Habár nem tudod felidézni, az indulás a szertartásos mozdulatsorának egyetlen eleme sem hiányzott. A kapu felé tartasz a száraz tenyeredben minden lépésre megcsörrenő kulcscsomóval, széttaposott papucsodban a zoknin keresztül lábujjaid a beton illesztések között áttört fűszálakat tapogatják.

Habár nem tudod felidézni, az indulás
szertartásos mozdulatsorának egyetlen
eleme sem hiányzott. A kapu felé tartasz
a száraz tenyeredben minden lépésre
megcsörrenő kulcscsomóval. Széttaposott
papucsodban a zoknin keresztül lábujjaid
a beton illesztések között áttört fűszálakat
tapogatják. Amikor eszmélsz, már félúton
jársz a kis kerti betonúton. A kapuban egy
űrhajós áll. Állhatatos tekintetétől nyirkossá
válik a kezed, a kulcsok összekeverednek
benne, mint a kártya lapjai. A rutinból kiesve
a zárba is nehezebben találsz. Minthogy
a terraformálás sikerét a felejtésben
határoztad meg, az idegen fényéves utazása
felkelti benned a kételyt saját nélkülözhető-
ségedet illetően. Ahogy a zárral vacakolsz,
a türelem, mint egy összegyűrt papírlap,
amit nem lehet többé kiegyenesíteni, és
a kályhába kerül. Fordítasz a kulcson,
és ha már ezt az utolsó dolgot is tűzre
dobtad, visszabaktatsz.