„Tekints e képre, s e másikra ott.”
hogy kit hagysz hátra,
nem tudhattad akkor még.
de azóta sebeid rajta gyógyulnak,
mikor testével taposóaknáidra
lép,
a neve, a szeme, az arca a tiéd.
hogy merre jársz, én is tudni akarom,
megolvasnám ősz hajszálaid,
szemed körüli ráncokat,
ha véletlenül velem szemben ülnél le
a vonaton.
ugyan nem adtad magad senkinek oda,
ugyan még tudhatod a kis falut, a házat, a kertet,
de ami a fejedben él csak, a fejedben is marad.
senki sem rád gondol, kimondva a nevet.
Megjelent a Műút 2017059-es számában