Él egy bizonyos Alacsony Maci,
Milyen alacsony, senki se látta.
Ezért hát senki nem is hiszi,
Hogy én vagyok a barátja.
Holott ez így van bármikor!
Ha a Vásárban járkálunk,
A Kedvezményes Téli Szatyor
Nem nálam van, hanem nálunk.
S az ismerőseink! Vakok?
Miért nem veszik észre,
Hogy valakivel már vagyok?
Mind örökké beszélne.
Ha ezen idegeskedem,
Alacsony mindig nyugtat:
„Te nem szívesen jönnél velem,
Ahol csak rólam tudnak?
De ha úgy érzed: rajzolj képet,
Álljunk ott egymás mellett:
Én, ahogy épp képzellek Téged,
És Te, ahogy én képzellek.”
Hát… ezt még csak elképzelem;
De hogy ő engem hogy képzel?…
Így — alacsonyan és hirtelen —
Adós maradok a képpel.
Tandori Dezső: Egy bizonyos Alacsony Maci
T. D.: Medvék minden mennyiségben, Móra, 1977, 20–21.