Vénasszonyok nyara

Harmaton halkan angyal vetél el. Darabja atomra hull. Sörszagú szél fújja ajkad, szád szélén ragad a só.

Sáros a talpam, a semmin állok.
Alattam titkon megrontott űr.
Ritmusra remeg a sebes combja,
remegése színtiszta vér.

Harmaton halkan angyal vetél el.
Darabja atomra hull.
Sörszagú szél fújja ajkad,
szád szélén ragad a só.

Sáros a talpam és nem tudok semmit,
újabb kis halálom felejtődik.
Aszfalton guruló gyűrűk.
Ellazított, magatehetetlen csend.

Ez az ősz összevarrt ajkak sikítása.
Torokból nyüszítő félelem.
Ma magányom önként vitt szobára.

Ez az ősz a tudom, de nem akarom,
nem akarom, nem tudom.
Fölöttem pipázik, röhög a férfi.

Füstfátyla betemet, rámsimul.

Megjelent a Műút 2016058-as számában