Nagyapám

A férfi bal szemhéját összeszorította, így a jobbal pontosabb rálátása volt az asztalra. Kiegyenesítette derekát, míg jobb kezével apró, megszokott mozdulatokkal folyamatosan krétázta a bal kezében tartott dákó végén a bőrt. Szeme ebben a szinte szoborszerű pózban ugrált a játéktér közepe, jobb felső és a hozzá legközelebb eső jobb alsó sarka között. Ráhajolt az asztalra, bal tenyerét a perem és a fehér golyó közé fektette a posztóra. A rálátást a kék golyó nehezítette. Sok minden függött ettől a lökéstől. Nehéz helyzetben van.

vasárnap, ebéd után a kanapén fekve rácsodálkozott a világra, amiben él.

Féltékenységében követte el ezt a vérszomjas tettet, a kérdésekre nem tudta elmondani, mi motiválta. Innen jelentkeznek. Kapcsolják a Balaton mellől. Még soha nem találkoztak ilyen lénnyel, meg is lepődtek. A férfi a zongora mögött ült, egy dallamot próbált lejátszani, de újra és újra elrontotta, amikor belépett a szobába a fekete kötényes nő, abbahagyta. Mozdulatlanul nézte a narancsszínű, fehérpöttyös ruhás lány a homokos föveny mögött, a sziklák tetején magasodó világítótornyot. A lövés pont a férfi feje mellett csapódott a fatörzsbe, félrekapta fejét. Országos eső. Miért gondolja, hogy önnek semmi esélye? Azok, akik rontásokat csinálnak, felelősek azért, amit tettek, mert ha akarjuk, ha nem, el kell számolni mindennel az élet minden területén, az emberi kapcsolatokban. A férfi és a nő arca az ablak tükröződő felületének két oldalán egymásba olvadt, a férfi lerakta a telefonkagylót. Egymáshoz koccantak a kávéscsészék. A szürke mongúzok csoportosan vigyázzák területüket. Csillagok alatt állva énekelt valamit a hosszú hajú férfi. Nekem nem ilyen emberre van szükségem. Elindulok, de a nő nem engedte. Eperturmix. Balzsamos bőr. Megszavazta.

A férfi bal szemhéját összeszorította, így a jobbal pontosabb rálátása volt az asztalra. Kiegyenesítette derekát, míg jobb kezével apró, megszokott mozdulatokkal folyamatosan krétázta a bal kezében tartott dákó végén a bőrt. Szeme ebben a szinte szoborszerű pózban ugrált a játéktér közepe, jobb felső és a hozzá legközelebb eső jobb alsó sarka között. Ráhajolt az asztalra, bal tenyerét a perem és a fehér golyó közé fektette a posztóra. A rálátást a kék golyó nehezítette. Sok minden függött ettől a lökéstől. Nehéz helyzetben van.

Fél öt. Nagyanyám kivette kezéből a távirányítót.